2007. november 25., vasárnap

Arról, hogy mit rejteget a fekete számzáras koffer.

Hétfő: Szeretet szendvics
Kedd: Szeretet szendvics
Szerda: Szeretet szendvics
Csütörtök: Szeretet szendvics
Péntek: Szeretet szendvics
Szombat: Szeretet szendvics
Vasárnap: Szombati szeretet szendvics

Hétfő reggelente útra kel, megeszi a szendvicset, beszélget valamiről Manoval, hazamegy.
Kedd reggelente útra kel, megeszi a szendvicset, beszélget valamiről Manoval, hazamegy.
Szerda reggelente útra kel, megeszi a szendvicset, beszélget valamiről Manoval, hazamegy.
Csütörtök reggelente útra kel, megeszi a szendvicset, beszélget valamiről Manoval, hazamegy.
Péntek reggelente útra kel, megeszi a szendvicset, beszélget valamiről Manoval, hazamegy.
Szombat reggelente útra kel, megeszi a szendvicset, beszélget valamiről Manoval, hazamegy.
Vasárnap reggelente tovább alszik, nem eszik szendvicset, és szombaton kettőt pakol be, hogy Manonak is legyen, az másnapra megmarad, benne a kofferban, és nem beszélget Manoval semmiről.

Ilyen volna az egész hete? Teszi fel a kérdést Prisztlungler Baltazár terézvárosi vegyészmérnök.

Ennyire monoton és unalmas? Teszi fel a kérdést Prisztungler Baltazár terézvárosi vegyészmérnök.

Nem eszik mást? Teszi fel a kérdést Prisztungler Baltazár terézvárosi vegyészmérnök.

Igen, ilyen az egész hete, mert Ön így látja, persze közben egészen más, de vallja be, nem is érdekli Önt az, hogy milyen egy idegen hete, mert úgy sincs egymáshoz közük.
Ennyire monoton és unalmas az Ön szemében, és mostmár elmondhatjuk, hogy nem csak uraságod kísérte szemmel Mihalics János Joachim életét, hanem ő is az Önét.
Természetesen mást is eszik, reggel és este is szokott étkezni, mint egy normális ember, és néha megnézi a híradót.
És elhiheti, hogy ugyanezeket a kérdéseket tette fel ő is...

Prisztungler Baltazár terézvárosi vegyészmérnök élete ekkor vett egy hatalmas fordulatot.

2007. november 23., péntek


Arról, hogy mi a groteszk
Természetesen most nem esik szó, ellenben
Arról, hogy mit rejteget a fekete számzáras koffer
na arról igen.

De talán majd holnap, mert, habár mondtam, hogy elmondom, hogy mégis milyen dolgokat zsúfoltál össze abba a táskába, mégsincs rá érkezésem, hogy nyugodtan írogassak itt ilyen bonyolult és mélyreható dolgokról, mint egy táska nemi identitása.
Inkább rágom itt a körömöm valami hisztis női verset olvasgatva.
Vannak olyan vöröslő ajkú, dohányzó/nem dohányzó, kicsit magasított sarkú, sikkesen öltözködő, térdig érő kabátos, az utcán hosszú léptekkel gyakorta sétálgató, minimálisan haragos tekintetű, de valakinek szép nők, akik időnként kiborulnak értelmetlen és apró dolgokon, és akkor hosszú léptekkel sétának a lebegő kabátjukban és a kicsit magassarkú kabáthoz passzoló cipőjükben a vörös szájukban cigivel, minimálisan haragos tekintettel az utcán, és amikor hazaérnek, akkor sikítoznak egy sort. Hiztiznek. És a hiszti után nagy dühbeli elérzékenyültságükben írnak egy verset, amit aztán én elolvasok itthon, és vágyom rá, hogy hisztizzek egy sort a semmin. Hahaha.
És mérges vagyok, utállak, és megőrülök, de mennyire jó is ez. Hogy semmi baj nincs.

Bild: "És talán a tudat, hogy miattad olvastam hajnóczy könyveit."

2007. november 20., kedd


Slomo nagyon csöndes valaki. Nem. Nem Ruzicska Slomo Népegeészségügyi Alap, hanem csak ez a Slomo. Négyszáz bélásba került az, hogy hazavihesse, de aztán mégiscsak sikerült.
Mano egész éjjel ott ült előtte, nem is aludt, nem is volt ébren, és várta, hogy ez a drága Slomoja megszólaljon. Természetesen nem tette.
Másnap munkába indult. Kicsit furdalta a lelkiismeret valamiért, kicsit izgult is valamiért, és a bal csuklója is fájt már a kapaszkodástól a villamoson. Aztán odaért, és találkozott Mihaliccsal. Mihalics, tisztelt Mihalics. Sírjon csak, ha kell. A búbűnatot ki kell élvezni. Minden egyes pillanatát. És azt érezni, hogy pogácsaszaggató. (régen abban a hitben éltem, hogy az pogálcsa, és az általánosban rusnya módon megingatták a pogálcsába vetett hitem.) Illetve nem kell, dehát ilyen ő. (és én is.)
Mihalics elővette a fekete számzáras kofferét, amin ez a zár csupán csak díszként funkcionált, ugyanis egy hajnali english breakfastjukkor a zár megadta magát, és Mihliacs azt gondolta, ez biztos kínai, majd a fekete számzáras kofferből elővette az uborkától kicsit átvizesedett szendvicsét. Miután a beleragadt szalvétadarabokat leszedegedte a sajtról beleharapott. Mihalics szendvicsei Mano szemében minidg is a majdnem tökéletes szeretet szedvicseket jelentették, ám Mihaliccsal ellentétben Mano nem szereti a vajat. Mihalics szerint meg vajtalanul a szendvics üres?
Aztán Mano is előszedte a szendvicsét. Az övében nem volt se uborka, még sajt se nagyon, csak turistaszalámi, amiből már elege volt. Ilyenkor az ember felteheti a kérdést: vajon Mano miért nem vesz egyszer a boltban mandolin sonkát, és miért nem tesz a kifli közé ő is uborkát? Ilyenkor az ember felteheti a kérdést: vajon hogy tenne Mano a KIFLI KÖZÉ!!! bármit is, hiszen ahhoz legalább kettő kell, de lámlám, megint megviccelt bennünket ez a drága anyanyelvünk, vagycsak én estem bele valami komoly nyelvtani kelepcébe.
Nos, Mano ehhez túlságosan is lusta volt. És különben is. A mandolin sonka túl drága, csak ünnepnapokon engedheti meg magának. (szerintem Mano ebből a szempontból fukarnak tűnik.)
És evés közben valami eszébe jutott...Slomo jutott az eszébe, (de mindössze azért, hogy ne csak a bevezetést tömjük tele a nevével.) és elmondta Mihalicsnak, hogy tegnap négyszáz forintot fizetett érte, de nem akar megszólalni. És ebben a pillanatban mégvalami az eszébe jutott. Végiggondolta, hogy nem aludt, hogy fáradt, és Mihalicsnak uborka van a szendvicsében, és van számzár a táskáján, éshogy neki mégcsak táskája sincs, Slomonak meg szája.
A kemény munka után (merthogy Manonak csak nyáron volt munkakerülési kényszere, de hamar belátta, hogy bélás híján még a turista szalámira se lenne pénze.) Mihaliccsal elindultak englis breakfastolni Budára. Mihalics, mint mindig gyorsan vett egy kávét, meg egy csomagolt süteményt, Mano viszont nem kívánt enni. (kivétel egy kindertojást, de ez így jobban mutat gondoltaban.) Te Mihalics, miért nem beszél? Már miért beszélne? Hát, attól, hogy nincs szája, még igazán adhatna ki hangot. Mondjuk sóhajthatna háromóra tizenkét perckor és vacsora közben kettőt. Nem értelek. Nem vagy te túl fáradt? Igyál kávét. Igyál az enyémből, tudom, hogy úgysem adsz ki rá pénzt. Ja, délután kávét soha. OPardon. De Mihalics. Én fizettem Slomoért. Nevet is adtam neki, és mégcsak nem is sóhajt. Na mindegy.
Éppen a No Smoking táblával szemben ült, így se ő, se barátja nem pipázott, vagy szivarozott, naigen, egy kávézó sem tökéletes, de ez legalább árban megfelelő, és a székei mindkettőjüknek kedvesek.
Valahol aztán elváltak, szem elől tévesztette Mihalics fekete számzáras kofferét...
Amikor hazaért Slomo még ugyanolyan volt, mint amikor elment. És Mano észrevette, hogy slomo bizony csak egy cserepes káposzta, és ugyanmár, mit várhat az ember egy cserepes káposztától?
Hát, ezt a dolgot is nyugtázta, és betette a fiókjába a többi érthetetlen dolga közé, aztán lefeküdt aludni.
Érthetetlen...

(Ezt komolyan neked szánta valaki, tisztelt Mihalics János Joachim, és visszagonolt a mai napra, mega tegnapira, meg úgy általában. Holnap verekedjünk is.)

Bild: Mihalics és Mano. 1930 , Dél-Afrika.

2007. november 12., hétfő

Nem bírom a stresszhelyzeteket.

(miért van az, hogy mostanában nem írok vagycsak keveset? Úgy érzem magam, mintha kizökkentem volna a tökély világ életvitelemből. 
Ez persze azért furcsa,
mert most lehetne mégtökéletesebb, de István barátunk is megírta, hogy "...a tökéletesnek nincs sem közép- sem felsőfoka." 
Ez a tökéletes világ mondjuk egy kenyér. Csak hazafelemenet a kisboltból leettük a sarkát, mert éhesek voltunk. Szeletekben, szeletekben... Nagyon furcsa ez.)

2007. november 6., kedd

Miért?
















A kérdőjel begépelésekor jött a dalban a három.
Egy kettő három.
Hatásos.

2007. november 4., vasárnap


Vannak olyanok, minthogy iszol. Vizet iszol.Csapvizet. Hideget. Iszol. Lemegy. És mi van? Semmi. Mégcsak a szomjadat sem oltotta. És túl hideg is lett egy idő után.
Ez éppen az előbb esett meg az életemben. Mekkora fordulatot jelent. Éppen akkorát, hogy elgondolkodtasson azon, hogy mennyire szabad szeretni az életet.
Nemtudom, hogy Isten mit gondol valójában, de legyen szép napja. Csak sejthetem, és elképzelhetem, hogy a dolgokat úgy találta ki, ahogyan a hideg víz azt az eszembe jutatta.
Mivan akkor, ha az életszeretetben is mértéket kell tartani. Tisztes húsz centit.
Tételezzük fel, hogy Erstmuttler Jeromos kispesti ágens imád élni. Eszébe sem jut a halál, és egészen pozitív, persze néha ő is meginog, és a szomorú filmektől ő is elszomorodik, ésha Juli néni a szomszédból elmeséli a világháborús élményeit, akkor együttérez, de mindenesetre szereti a karfiollevest. Tételezzük fel tehát, hogy egy gyönyörű csütörtök reggel kilép a kispesti kapuján a kispesti utcára, és átsétál a zebrán, a sarki zöldségesnél vesz egy paradicsomot, és egy előrcsomagolt euszabvány szerint készült szendvicset, hogy legyen mit ennie a nap folyamán, elindul a munkába, ésmég nincs késésben, egyszerűen be is ér, elvégzi a napi feladatatit, és megéhezik. előveszi a paradicsomot és a szendvicset, és elkezdi enni. Evés közben a Potatoes, tomatoes, gravy and peas című szám szól a fejében, amit tegnap hallott, és elfogyasztja az ételt. Aztán haza indul, haza is ér egészben, tévét néz este, fogat mos, fürdik, lefekszik, és péntek reggel nem kel föl az ágyából. Ilyen egyszerűen távozott el a mi Erstmuttler Jeromos barátunk. tiszteletbeli kispesti ágens.
Mennyire szomorú. Pedig Jeromos annyira szeretett élni. Hogy lehet, hogy mégis őt viszi el a kaszás éjjel? Miért nem az olyanokra vadászik, mint Kertecs Liliána, aki nem akar élni?
Kertecs Liliána életében a fordulópont, a trauma, a depresszió kezdete tizenhat éves korában következett be, amikor is a kettes villamos ablakából látta, hogy egy idős néni összeesik, és senki nem segít neki, és a következő megállónál leszállt, visszafutott, de a néni már meghalt, és jött a halottaskocsi, és lehangolódott, visszaszállt a villamosra, hazament, de a lakásuk ott a Petőfi hídnál felgyulladt, és az édesanyja regénye, amin dolgozott bennégett, és ma kellett volna leadnia, és nemtudo mégegyet írni, így semmi pénzük nem maradt, merthát azis bennégett, és azt sem tudják mihez kezdjenek, mert a biztosító nem fizet. Aztán anyuval együtt a maradék pénzükből megittak egy-egy kávét, és az aluljáróban éjszakáztak. (annyira sok mindennel folytathatnám, de inkább nem hagyom elhatalmasodni a fantáziámat, mert a végén a sok rossz dolog megtörténik valakivel) Másnap reggel Liliána úgy érezte, hogy nincs miért élnie, és ebből öt év alatt nem gyógyult ki. De az égnek se sikerül az öngilkosság, az orvosok folyton megmentik, vagy csak úgy szimplán túlél mindent.
Liliána minidg is olyan életre vágyott, mint Kalter Mano élete. Olyanra, amiben történik rossz is jó is, élvezhető, és reményteli, kicsit monotonnak tűnő ugyan, de szívének kedves. Kalter Mano szeret élni, amikor szeret, és kicsit nem akar élni, amikor valami nagy szarba keveredik, de aztán jól átgondolja, és belenyugszik, mert tudja, hogy akar élni. Az életszemlélete alapvetően pozitív, de pesszimista optimizmussal vegyül. Normálisan étkezik, és a villanyszámlája se túl magas. Nincs miért panaszkodjon.
És Isten Kalter Mano életének pont jókor fog véget vetni. Erstmuttler Jeromosénak is pont jókor vetett véget És Kertecs Liliánáénak is pont jókor fog. Mert ígyvan ez kitalálva.
Jeromos meghalt, mert nem titkolta, hogy mennyire jó ez a dolog, túl tökéletes volt az élete, Lilána még él, és száz évig is szenvedhet ezen a világon, mert gyűlöli, Mano meg leéli a nyolcvan évét, és boldogan befekszik a sírba.
Természetesen Isten nem így gondolkodik (szerencsére), mert akkor ráfoghatnánk, hogy szadista.
Tehát semmi sincs akkor, ha elképzeljük, hogy hogyan gondolkodik Isten, ésmég jó, hogy mi gondolkodunk, mert Mihalics megbeszéltük miezt, és az tényleg úgy történt, és ne vesd már a szememre a hibáimat, mert az önbizalom pontjaim kettőről minusz hatvannyolcra csökkennek.
Köszönöm, köszönöm.
Tartsuk hát a tisztes húsz centit az élhetőség mértékletességében.
(micsoda agyontekert mondat)

Bild: Liliána, Jeromos és Mano 1910 májusában.

2007. november 3., szombat


Igazad van. Önzésem határtalan. Valóban nem emlékszem az esetre pontosan. Képes vagy megsiratni. (persze nem nem sikerült, de bár sikerült volna) Ilyesmikre rádöbbenni, milyen rossz érzés, de kell az a rossz, tudjuk jól.
Az önzés dolgáról egy szót se. Mindenki tisztában van vele, és gondolja, hogy igenigen.
Lehet, hogy ez valami igen gyenge időszak. Mindjárt jön a tél, és csak egy könnycseppet ejthetsz, végre itt a hó, meg a latyak, erre vártunk évek óta, csak legyen már tényleg, hogy télen is önző módon élhessek. Javított kiadás. NINCS.
Aztán megemlíteném a disznóvágást. Korán kezdődött, későn végződött, és nekem nem volt étvágyam. Mostanában sosincs igazán.

Ez a szünet meg nem olyan valódi. Ha most fogyasztottam volna alkoholt, akkor foghatnám arra. Csak az ital beszél belőlem. De a kedvem szar. Az lett. És örülök neki. Tehát akkor most milyen is? Fegyverrel lövöldöznék az utcában. Szeretnék rettegett pszichopata gyilkos lenni egy kasszasiker filmben. És persze a film télen játszódna. Egy nyomorult dalocskát énekelgetnék, és félelmetes lenne.
Aztán úgy terveztük, hogy átugrunk Ukrajnába, de az meg végképp nem jött össze. Helyette kömény fizikai munkát végeztünk. Csak titokban tartom, hogy mi volt az, mert még kiderül itt, hogy még hazug is vagyok.
Máskülönben üresedő perceinkben a Nintendo lefoglalt, és megmentettünk pár emberéletet a lézerrel a meg a szikével.
Je suis auchan. ebből kifolyólag persze, hogy rajzolok a hátadra, ésha nem fogod meg a térdem, meg a vállam, akkor megnyomkodom a kezed. Micu, neked nem, mert egy házban lakunk.
Most lőttem egyet. De minek? Hát azért, hogy a moziban ülők megijedjenek. Azért, hogy a film jófiúi kicsit megijedjenek, de a nő meg elájuljon a félelmtől.
Éjszaka aludtunk. Most nem volt nyomorgás, mert Gizelláék nem jöttek. Azért kár. A melegvíz néha elfogyott, ami olyasmi, mint CSB-n, csak sokkal másabb. Visszatérve. Nekem pl külön ágy jutott, ami hihetetlenül jó, csak az volt benne kicsit rossz, hogy pont szemben van az üveges ajtóval, ésha a nagy ajtón bejönnek a gonoszok, akkor én látom meg először, és ők engem látnak meg először. És akkor csak álmomban lehetek pszichopata gyilkos egy filmben, és csak álmomban lehet antik hatású gépfegyverem, amivel a földet karistolom, és lövök vele, amikor kell.
Most kell. Most lőttem mégegyet. Egy ember odaveszett. Kár érte, de a filmekben valakinek meg kell halnia.
Néha, amikor eszünkbe jutott, raktunk a tűzre fát. Aztán délutánra annyira meleg lett odabenn, hogy nehezünkre esett levegőt venni, de kinn meg túl hideg volt. akkor kellett futni az ágyba.
Ma ettünk egy utolsót. Húsleves és gyomorfájás. Fetrengés és ordibálás. Menjünk haza. Sziasztok, majd telefonálunk, ha hazaértünk.
A harmadik. Ellőttem. Vége van.