2008. január 25., péntek

Szomtájmz áj fíl lájk komin Barszelona. End ol áj vanna dú iz gó bek. Gó bek.
Sajnos angoltudásom csekély mérteket ölt, inkább leírom így, mint nevetségesen rosszul, meg ezt nyomatja az ifjúság bizonyos rétege, egyszer adhatunk a szarnak egy pofont, nemde?
Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy visszamegyek Barcelonába. De komolyan komolyan. És nem azzal a komolysággal, mint ahogyan a fizikailelkiattrocitásaimról szoktam beszélni, tisztelt Mihalics, Ó kapitányom, kapitányom. Úgy esett a dolog kavicsa a tócsába, hogy a választott hat elsajátítandó nyelvjárás mellé jött mégegy, hogy hét legyen, ami már majdnem kilenc, merthát mi is kell ahhoz, hogy az ember Barcelonában élhessen. Legalább angolul, de legfőképpen sapnyolul kellene neki megtanulnia, "...és Isten látta, hogy ez jó." Ha ez megvan, akkor még mi kell, pénz, lakhely, munka, tanulni kell, és jöhet a többi olyan, amire itthon is vágyik az ember, a nagy ház, a kocsi , a kutya, a bélás, amiért keveset kell tenni, ámde annál tisztességesebben, sok szabadság, kölyök a kutyának, vagy annak a kutya, ha még nem szereztük volna be (egyébként a gyerekek imádnivalóak, ahogyan a kutyák is, csak ne sikoltozzanak a jelenlétemben), és sok sok szeretet, mert szeretetben meghalni kellemesebb, mint másképp, vagy akkor már mindegy? No milyen szép nemkerek kérdőmondat keletkezett a felsorolásból. Ez mégkomolyabban elgondolkodtat arról, hogy ezt a jelenséget hogyan nevezzük a magyar nyelvtanban. Ez is amolyan illeszkedés lenne? A többtagú mondatnál az utolsó mondatrész határozza meg a mondat végén álló írásjel (na ezt megint minek hívják...) írásjelet. Ajj, de ez így annyira egyszerű. Szeressük már túlbonyolítani az amúgy is bonyolult nyelvtant, he.
Visszatérve, lehetetlennek tartom a komoly elgondolkodást követően, hogy valaha is egy Carlos nevű szomszédom legyen a La Rambla meletti kissé mocskos mellékutcában. Nos. Ez elkeserítő. De álmodozni szabad. Hú, ezt ma Simon is jól megmondta az Eper és vérben (Strawberry Statement. Vagy mi az Istenfia). Azt mondta, hogy anno Amerikának voltak álmai, és talán jobb, lenne, hogy forradalom helyett még most is álmodozna. Angolul biztosan jobban hangzott a szöveg, és biztosan benne a volt az american dream kifejezés, de végérvényben egyértelműen mindegy.




Éljen Záborszky Gábor, aki valaha virágokon lépkedett.


megjegyzés. Az előbbi mondatnál elhagyva a magyar helyesírás mindennemű szabályát öncélúan felhasználtam egy pontot a mondatom végére, ezzel mintegy arcon köpve hőn imádott nyelvtanunkat. Te attya ég. Persze már sokszor megtettem, és jól esik, mint káromkodni. Kurva.



2008. január 7., hétfő

hanne meghalt.

2008. január 6., vasárnap


Mostanság gazdag. Van annyi, hogy fussa nemesebb sonkára a hentesnél, ne csak a csodálatosan felemelő hentes szag ragadja magával a cukrászda mellett. Ameddig csak az volt, beérte azzal, nahát, most, hogy van sonka, holnap meg nem lesz, máris kéne egy másik sonka, gondolván az unokákra, akik még meg sem születtek. Sebaj, ez megfelelő indok, hogyha valaki gyanakodni kezdene a telhetetlenségére. Ezért mostanság gazdagságában nem hagyja, hogy eluralkodjanak rajta az érzelmek. Ha eluralkodnának, akkor változna az írásképe. Minimálisan, de természetesen.
Ha a bűncselekmény előbbre halad, akkor valaki feljelentést tesz, valaki nyomozni kezd, és akkor nincs tovább, feltéve, ha az elkövető nem valamiféle lángelme, és minden kis részletre kitekint, mert a részletek az ablakon kvíül estek, így gondol az írásképének változékonyságára is. Ha ideges, a betűi töredeznek, de ezt senki sem venné észre, csak a hasonló gondolkodású színvak grafológus, akinek a munkája az élete.
Felfigyel a hűtőn hagyott cetlire, csak egy bevásárlólista, amin csak a sonka szerepel, de egy szó, mint száz, a vonalak nem gondtlanok, mikén feszítik a sonkát, és Sherlock megjegyzi, Az elkövető férfi, huszonhárom és fél éves, beesett arcú, nagy szemű, sötét, göndör hajú, negyvenötös cipőt hord, lángelme lehet, de én átláttam rajta, mert azonosultam vele, én zseni vagyok,
ő meg Kalter Mano.
Biztos ez?
Kételkedne bennem? Csakmert asztmás vagyok? Nem tarthatok fegyvert? Nincs családom? És szeretem a pácolt heringet?
A fegyveres rendőr lelőtte a géniuszt, természetesen senki sem akadályotza meg benne.
Azt már mondanunk sem kell, hogy Kalter Mano remekül szövögette a fonalakat most is, persze csak kis híja volt, hogy a golyó éppen vele végezzen.
Hibázott, de direkte hibátlan hiba volt, hiszen csakis a géniusz sejthetett bármit, de modora végzett vele, és persze Kalter Mano ezt tudta.
Legközelebb nem ejthet hibát, még javíthatót sem.



Bild: koferánszié.

2008. január 5., szombat

Miként is hangzott el néhai M. E. mondata? Az élet értelme az előbbrehaladás?
Jó, akkor legyen. És haladjunk előbbre a gerinctörő ónos esőtől jeges járdaszigeten, egyik végéből a másikba, közötte a kád üresen tátong, te vagy a Luciferbőrbe bújt mindent irányító Isten halszagú ködben, ez volt this is a begining of the beautiful friendship? Beszéljünk cipőkről, táskákról, körömlakkokról, végülis a mögött is van tartalom, nem csak a nagy szavak jelenthetnek nagy dolgokat.
És ezt a jelentéktelnnek titulált szót ki emeli a jelentékenyek közé?
Megtegyük? Hiszen neki az jó, mimeg eggyel több szerencsétlent használhatunk fel érdekeink érvényesítésének okán. De mi lenne akkor, ha már ő is tökély volna? Ha a többi kis jelentéktelen szavacska ezekután arra vágyna, hogy olyan lehessen, mint ő? Így az összesnek utat kell engednünk, és semmi különbséget nem tudnánk tenni semmi között. Nem lenne se jó, se rossz, csak valami, vagy még az se, és tessék.
Mossuk el a tányért, üljünk le a székre, és mindegy mi jön azután. Mindegy, mi, mindegy mi mindegy? Mi mindegy? mindegy mi.

Ahogy gondolod, legyen úgy, ahogy gondolod, rendben, elfogadjuk, a törvényt be kell tartani, a lámpát le kell oltani, gondolni kell az unokáinkra, és arra, hogy ugyanmár, Mária, mekkora házat vesz koszos pénzen a tiszta kezével?

2008. január 4., péntek

Hát. Istenem. Becsüljük meg azt, ami van.