Panna. Csak miattad, leírom, hogy mivan.

Itthon vagyok. Egyedül. Az oka átfogóan az, hogy már elmúltam tizenkettő. Közvetve pedig az, hogy talán beteg vagyok. Fizikailag, vagy lelkileg, tökmindegy, esetemben a kettő kézenfogva jár.
Még mindig azt gondolom, hogy jobb nem is lehetne, és mégsem tudok aludni. Már megint, vagy még mindig. Ma még semmit sem csináltam azon kívül, hogy legalább hatszor megtakarítottam a fürdőszobai csapot, és rendesen kimostam a fürdőkádat, ezenkívül megnéztem egy filmet. Ha beszélnem kell sírva fakadok. Ha már az okonál tartunk, akkor ennek az lehet az oka, hogy keveset alszom. Vagy a film. Nem szoktam filmeken sírni. Sőt. Nemrég még az foglalkoztatott, hogy miért nem tudok sírni semmin, és miért vagyok érzéketlen. Még Záborszky Gábor szerint is. És tessék. Most azt fejtegetem egy nyilvános blogon, hogy vajon miért sírok. Haha. Akkor ezen most nevessünk.
Tisztában vagyok vele, hogy egyfolytában hülyeségeket beszélek, de szegény szüleim hallgatják már két napja az általánosnál is nagyobb baromságimat, amiknek az elhangzását ismételten csak erre az egész szarozásra tudom visszavezetni.
(Elnézést az állandósult trágárságomért, de ezvan srácok, szeretek káromkodni. Volt idő, amikor még azt akartam magammal elhitetni, hogy nem, but our life is changing.)
Nahát. Most akkor nincs általános helyzet, mert általános helyzetben nem szívesen írnék magamról kerek perec a saját blogomra. De még most is remélem, hogy nem olvassák olyan sokan, hogy ne írhatnék. Vagy inkább nem is érdekel. Mert ugye ez nem egy általános helyzet.
Egyszó, mint száz, szarul vagyok.

És szívesen elutaznék Mexikóba. Amúgy minden tökéletes.



Naezvan, Panna. Remélem elolvasod, pénteken találkozunk.

Tisztelt Lakók!

Felújítás miatt a mai napon az áramszolgáltatás szünetel.
Megértésüket köszönjük!

Túl későn vette észre a papírt, és már legalább három perce abban a hitben élt, hogy miatta égett ki az összes égő a lépcsőházban. Mano nem repesett a boldogságtól. Végképp azért nem, mert szerda esténként a viasaton X-aktákat adtak le. Két részt is egymás után. Aznap pont szerda volt. Sebaj. Mano könnyen túlteszi magát ilyen apróságokon.
Elindult a szerkesztőségbe, hogy leadja a heti irományait, hátha a Bese örülni fog. Reggel nyolc óra kilenc perc volt. Ilyenkor már nincsenek annyira sokan a villamoson, se a vonaton. Ez végtére is derítő tud lenni az ember antiszociális pillanataiban. Manonak egy ilyesmi volt a kedve. Az út alatt csak az X-akták járt a fejében. Meg az, hogy miért ennyire fontos neki az a kurva X-akták. Mintha azok nem csak kitalált történetek lennének elmebeteg zenei aláfestéssel.
Nyolc óra harminchét perckor Mano éppen a kánya Bese irodája felé tartott. Az ajtaja előtt megállt, mert hallotta, hogy van odabenn valaki. Akaratlanul is hallotta az egész beszélgetést. Drágalátos főnöke éppen az egyik kebelbarátjával, az áramszolgáltatógóréval cseverészett valamiféle felújításról.

-Na, Károly, örülök, hogy sikerült megbeszélned a munkásokkal, hogy inkább ma vakolják be azt a repedést.
-No igen, így holnap este mehetünk az operába. A feleségem már nagyon várja. Nem mondhattam neki nemet.
-Inkább megoldottad. Eza beszéd, komám! Még jó, hogy mondtam, hogy tetesd át mára. Még jó...

Mano kipréselt egy lófaszt a fogai között, és magában még ezernyi szitkozódást mormolt el, és nézte a plafont, mintha imádkozni készülne éppen. Még jó, Bese, még jó, hogy elcseszted a szerda estémet. Ó. Te...
Kis idő múlva a Károly nevezetű áramos férfi kijött az irodából, Mano meg bement, és lerakta a Bese asztalára a cikkeket. Bese láthatóan boldog volt. Ez csak természetes. Titokban biztosan tudta, hogy Mano X-aktákat akart volna nézni az este, de ennek egy áramszünet simán keresztbetehet. Mano úgy érezte, hogy Bese már megint direkt csinálja az egészet. Aztán az is végigfutott az agyán, hogy le kell higgadnia, és nem szabad ennyire ragaszkodnia egy idióta sorozathoz. Ezenkívül megeshet az is, hogy mindezt Isten is így akarta, nemcsak a Bese, aki csak Istennek képzeli magát.

Hazafelé menet vett egy kicsinyített zseblámpát, ami kulcstartóként is funkcionált, és nem is nézett ki rosszul, csakhogy majd lásson este a lépcsőn felfele menet, elintézte a dolgait, és be is sötétedett. Értelemszerű volt tehát, hogy sötétségben ért haza. A zseblámpa szuperált, Mano így nem esett el a lépcsőn, és még a zárat is megtalálta. A lakásba való sikeres bejutás után automatikusan a kapcsolóhoz nyúlt, de csalódottsággal vegyülve tudatosult benne, hogy NINCS ÁRAM!

A előszedte az összes gyertyáját, ami csak otthon volt, meg az orosz ER feliratú üvegbúrás óriásmécsesét, amibe gyertyát kellett tenni. Meggyújtotta őket, és bekapcsolta a kisrádiót. X-akták helyett...A rádióban Elvis énekelte a Can't Help Fallin' In Love című számát.
Mano egészen elérzékenyült a gyertyafényben a szerelmes slágertől.

Mostmár igazán jöhetne a karácsony...

Yashwant köszöntötte bánatos arcával Manot az otthon melegében. lehet, hogy Yashwant állandósult szomorú arckifejezése, vagy a szívszaggatónak is hallható zene tette, ami Julcsától szűrődött át hozzá, de mindenesetre őt magát is elfogta valami kicsit üres, kicsit hiányos érzés. Ledobta a nejlonzacskókat. A kupit ez csak növelte. Sebaj. Vegégisétált a lakás összes szobáján, hogy érezhesse a hazaérkezés fogalmának észvszejtő illatát, aztán leült egy sámlira, és keményen elgondolkodott. Minek elindulni, ha úgyis vissza kell jönni, aztán úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és csenben kloffolni tovább a deszkán a csirkemellet.
Felállt, odasétált Slomohoz, és levette mellőle a Ludwig Erhardt nevével fémjelezett szivarosdobozt. Kivett belőle egy szivart, leharapta a végét, fogta a szovjetúniós benzines gyújtóját, és számításba véve a gyulladás hatvan százalékos esélyét életbe léptette az öngyújtó mechanizmusát. A szivar hangtalanul vívta máglyahalál-tusáját, Mano pedig eközben csak bámult ki az ablakon.

Jó volna, ha még mindig a tengert látná az üvegen keresztül.

Miután szivarközlegény teljesítette szolgálatát Mano sétálni indult, hogy újra megszokja a Tizennégyes sikoltásait.

Csak meghagynám a gazdagoknak azt, amijük van.