2010. január 29., péntek

mi ez a világ?!

2010. január 28., csütörtök

Bevallom...

rossz ez, mert hideg van, habár én a héten is itthon voltam, de egyszerűen már ideges leszek attól, hogy bizony jövőhéten megint suliba kell mennem, megint nyolc réteg ruhát kell magamra vennem, és megint érezhetem, hogy túl hülye vagyok az érettségihez, megint hatalmába kerít az az érzés, hogy tehetségem sincs, az egész csak egy véletlen volt, nem fognak felvenni, és ne engem küldjetek arra a versenyre, hanem azt, aki tudja, mit csinál, és nem omlik össze attól, ha nem nyer, csak akkor mehetek bele ilyen komoly dolgokba, ha már biztos vagyok benne, hogy menne, de azt hiszem, ebben sosem leszek biztos, és fizikai fájdalmaim vannak amiatt, hogy havazik éjjel nappal, hogy délután nincs hova menni, mert mindenért fizetni kell,

de ma történt valami érdekes.
Ibi csinált tintát otthon, valami növényből meg valami más anyagból, (hát egyikre se emlékszem mi volt...) de az egészet ő állította elő arra az újrahasznosítós pályázatra, és ezt az üveg tintát valamiért nekem adta, és azóta őrizgetem, mert szép, és mert nem tudtam kinyitni, mert beragadt a dugó.

De ma, ma egyszercsak kiugrott a dugó a helyéről, hála a fizikának, és a túlnyomásnak, ami az üvegben uralkodott, mivel a tinta, hála a természetes anyagoknak azt hiszem erjedni kezdett.

ez amúgy varázstinta. az üvegben lila, amúgymeg minden papíron más színű lesz.
papírzsekendőn barnáslila, nyomtatópapíron kékeszöld...

és azért is jó ez tinta, mert olyan, mintha sütne a nap, miközben nézegetem.

Itthon lenni is ezért jó. Mert körülbelül ugyanakkor kelek, mint amikor suliba kell menni, csak éppen itthon jobban érzékelem, hogy a téli napoknak is van értelmes, és kevésbé kegyetlen része, mert világosban csinálom az itthoni dolgaimat, nem pedig sötétben.

2010. január 23., szombat

az érzelmek eltűntek,



a szavak
súlyosak


ridegek,

és kegyetlenek.

2010. január 19., kedd

Szóljatok hozzá!!!

Mert úgy érzem, ennek a blognak már annyi értelme sincs, mint mikor elkezdtem...

Habár szeretek írni ide, mégsem érzem, hogy kéne, ugyanis senki sem olvassa, legalábbis azt hiszem, mivel senki sem szól hozzá semmihez, ami pedig arra a következtetésre vezeti személyemet, hogy azt higgye, egyik írásom sem
vált ki senkiből semmit, úgy pedig nincs sok értelme.

Hát ennyi.

Az írást ezért felfüggesztem, amíg megállapodásra nem jutok, rossz (vagy jobb) esetben véglegesen kitörlöm ezt a blogot az internet emlékezetéből, az emberekéből meg amúgy is el fog tűnni.

2010. január 11., hétfő

Sírva nevetni. Nevetve sírni.

Tavaszias az idő. Mano kiül az erkélyre a kinti karosszékbe. Pont odasüt a nap.
Rágyújt, és csukott szemmel nézi a világot.




http://www.youtube.com/watch?v=7mQ1u2PB3gM&feature=related

2010. január 9., szombat

Kalter Mano elhalad az előszobai tükör előtt, így kénytelen-kelletlen belenéz, és mi mást látna, mint önmagát.
Első pillantásra pont olyannak, mint bármikor, amikor hasonlóképpen megpillantja a tükörképét, de most mégegyszer visszanéz, és nem hisz a szemének. Nem azt az átlagosan beesett tekintetű, de mégis megnyerő külsejű Kalter Manot látja, hanem valami egészen mást...
Csak nézi a véreres szemeket, a szürkéssárga fakó bőrt, a lefelé konyuló szájat, a véznaujjú maki kezeihez hasonló kezeket, a nyakat, ami már megkeseredett tartani a beteges fejet, és rájön, összeségében egy haldokló szörnyet lát tükörországban.
Alig vesz levegőt. Az üvegesen szomorkás tekintete egyszerre dühödt lesz, és gyilkolhatnékja támad. Minden vágya, hogy kiírtsa azt a szörnyet, azt az ocsmány férget, ami ugyanolyan vérben forgó szemekkel nézi őt, és szuszog az indulattól, azt a szörnyet, amelyik épp ugyanúgy nem érti, miért és hogyan történt ez, mint ő maga.
Az ereiben vér helyett már csak tiszta erőszak folyik, masszív agresszió, és dohányfüst keveréke, és gyötrelem, és kővel vannak körbe véve, és nem tudnak kitörni. Csak ökölbe szorítja a kezét, és az ajkát harapja, miközben undor kanyarog az orrán a szája felé.
Már nincs kedve élni.

Még utoljára bekopog a tekintetével a tükör túloldalára, de már úgy érzi minden mindegy.
Sírnia kéne, de egy átlagos munkaerőnek erre igazán nincs ideje.