2010. május 24., hétfő


Kattan a zárban a kulcs, nyílik az ajtó, két utazótáska zuhan a földre, és Kalter Mano éppen ekkor lép be megszokott élete ajtaján.
Pár percig még álldogál, és nézi a lakást, és mély lélegzetet vesz. A Hideg rázza az örömtől, és a bánattól, amit egyszerre érez, mert ez a két csaló marja egymást a lelke mélyén, és ez a harc bizony így csapódik ki Mano testén.
Miután elengedi az átszellemülés elérzékenyítő formájának bársonyos kezét, a dolgozószobába indul, de menet közben észreveszi, hogy nincs minden a helyén. valami igazán ismerős szivar füstje oson ki csendben a szobából, és pont olyan titokzatos, mint az, aki a szivart szívja. A füst besurran Mano orrába, és elborítja az agyát, amitől az arcán az a "naneeebasszameg" gunyor jelenik meg.
Beér a szobába. A fotel, akárcsak a filmekben, hátat fordít neki, így az is, aki benne ül, de Mano pontosan tudja, hogy az a valaki mosolyog, csak épp nem kedvesen, hanem ahogyan az őrült, ámde mégis tökéletesen jómodorú és makulátlanul sármos főgonosz szokott az olyan filmekben, mint amilyenbe az előbb képzelhettük magunkat, és a füst kecsesen húzza a fotel felé Manot.
-Lám, lám, lám. - Mano ezeket a szavakat várta... - Hát visszatértél. Már azt hittem, sosem látlak többé, pedig titokban mindketten tudtuk, hogy misem természetesebb.
-Magány...
Úgy bizony. Már megint a nagybetűs Magány várta Manot a saját otthonában, a saját dolgozószobájában, a saját foteljében. De egyszerűen képtelenség lenne haragudni rá, hiszen annyira megnyerő. Mint mindig, most is ízlésesen összeválogatott ruhadarabokat viselt. Kellemes sötétzöld szmokingjának nemesi kellemét (haha) kihangsúlyozta a csillogó világoslila nyakkendője, és a csontból faragott, kígyóalakú sétapálcája.
-Naés, merre jártál?
-Még most is ezt a szivart szívod.
-Kérsz?
-Mi ez?
-Ú, Bukarest, Berlin, Barcelona...Csak Bé betűs helyeket láttál?
A Magány azokat a képeslapokat nézegette, amiket Mano magának küldött útja során. És amint ezt a jelenetet nézte, rájött, hogy miért is ül itt ez a szerzet, miért lapozgatja jókedvűen a lapokat, és olvassa fel hangosan a rájuk írt üzeneteket, mint például "Vegyél kenyeret!" vagy "Madridban jó volt az idő, de úgyis emlékszel." , és miért is érzi önmagát egyre elveszettebbnek.
-Magány, mondd, ha egyszer úgy döntenél, nem látogatsz meg, amikor mégis szükségét érzed, egyedül érezném magam? Vagy ez csak rajtad múlik. Ha nem jönnél, jönne más?
-Hm. Remek kérdésekre remek kiérő választ adhatok csupán. Szükséged van rám. A velem töltött idő gondolkodásra sarkall.

A Magány tudta, hogyan kell másokat a bűvkörébe csalni. Mano minden szavát itta, és mind egyből a tudatába szívódott fel, és ezért tudta, hogy szüksége van magányra, hogy szüksége van A Magányra.