Na mi a fasz számít?!

A világon mindenkire irigy vagyok. Mindenki megdögölhet, és megengedem, hogy meggyilkoljatok, és kérném is.

Nemesen penészednek a napok, de az legalább ehető.

Mindig is komoly szerettem volna lenni. komolyan nyilatkozni valami komoly dologról.
De ezt az egészet egyszerűen nem lehet kibírni rezzenéstelen arccal. Ami szar, azon képtelen vagyok nem nevetni ugyanúgy, mint azon, ami jó, de belül vérzünk, éshát így találta ki ezt nekünk a jóég.

Hatodik, avagy, amikor sekélyes szerelmi életünk mutatója elbillen az egy felé, ellenben az idegi állapotunk rohamos romlásnak indul, avagy mégegyszer, kurva anyád, rejtett személyazonosság, de nem akarok senkit megsérteni, ne vedd magadra.

Mostmár tényleg szeretném tudni, hogy ki az a hatodik.
Kézfeltétellel jelezze, aki úgy érzi, hogy ő az.
Szóval gyerek, ha elég tökös vagy, akkor lendítsd a kezed az ég felé, mert olyan önző vagyok, hogy nem kívánok több időt konspirációs teóriák sorozatgyártásával tölteni.

Este volt. A villamoson halálszag terjengett. Éppen, mint minden átlagos estén.
Legalábbis avatatlanok számára úgy tűnhetett. De valaki, aki az ajtó mellett lévő nyitható ablakos egyes ülésben ült, tudta, hogy a megszokott hazatérő családapák, és félrészeg fiatalok között megbúvik egy porszem a gyehenna kínjai közül.
Emberünket nevezzük továbbra is Kalter Manonak.
Mano is csak a lakásának szagát akarta beszippantani, alig várva a pillanatot, hogy végre levehesse az egész nap a lábán sorvadó cipőjét, leülhessen az antik bőrfoteljébe, és egy ízletes vacsora társaságában megnézhessen egy x-akták részt. Természetesen a villamosút hosszú, és altatóként hat minden, a nap nagy részét viszonylag hasznos, ámde hosszútávon fárasztó tevékenységgel eltöltő egyén számára, akár Mano.
Akár Mano, aki egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy ma is csak kifelé kell bámulnia az ablakon, amin néha keresztülnéz az utcára, néha magát nézi benne, néha meg a többi embert, kihasználva az üveg, a neoncsövek, és külső sötétség együtthatójaként kialakuló féltükör-reflexeket. Képtelen volt elsikkasztani magában azt az aggasztó érzést, ami azt sugallta számára, hogy -ember, itt valami bizony nagyon nincs rendben.-
Így tehát megerőltetvén a sajtónyomorban eltompult agyát, gondolkodni kezdett, hogy valójában mi is aggaszthatja, miközben a szemközti ülésen alvó nőt nézte.
Az ajtót bezárta reggel, erre határozottan emlékezett. Persze, ha nem, akkor most, hogy már este lett, igazán mindegy. A cikket leadta a kányának, ráadásul időben, ez sem lehetett. A digitévét is beállította. Számlák befizetve. Pénz még maradt. Emil a jövőhéten jön. Ma még csak ez a hét van. Igen. Igen.
Még mindig a nőt bámulta, és elmélyülve gondolatainak sekély, ámde annál terebélyesebb óceánjában, a szerelvény a végállomásra érkezett rajta a nővel és Manoval.
Mano felállt, hogy leszálljon, ébresztgette a nőt, de a nő nem kelt fel. Soha többé.
Halálszag terjengett.
Itt volt a hiba.

Meghíztam.

Úgyhogy most addig nem eszem, amíg csak bírom.

Így csökkentem a napi fejadagomat. Ami jelen pillanatban rengeteg.
Remélem, majd el is ájulok. Olyan már úgyis rég volt.
Merthát...Azért kell egy kis izgalom.

Statisztika - kiegészítés.

ja és amúgy ma rajtam kívül 43 személy nézte meg ezt a számláló szerint.

és ha hiszitek, ha nem. én mindig megdöbbenek.
hála a statisztikáknak, kicsit nyugodtabban alhatok. habár nem, mert a US. eléggé elgondolkodtató.

statisztika. - avagy. úgyis kitalálom, hogy kivagy, gyerek.

Ezen héten...

az oldalmegjelenítések száma böngészőnként:
explorer - 30%
firefox - 28%
chrome - 23%
opera - 17%
safari - 3%

az oldalmegjelenítések száma operációs rendszerenként:
windows - 95%
macintosh, linux, other unix - 5%

oldalmegjelenítések száma országonként:
Magyarország - 106
Szlovákia - 7
USA - 6


furcsa.

olyan egyszerű lett volna tovább menni. csak lépni még párat, és nem bemenni a kapun. nem beírni a kódot, nem felkapcsolni a villanyt, nem felszedni a szemetet a földről, nem kihúzni a liftgobot, nem felmenni a lépcsőn kettesével véve a fokokat, nem igazgatni meg a lábtörlőket, nem csöngetni, és közben a hevederzár kulcslyukfedőjét vízszintesre igazítani, aztán nem sétálni vissza a szembeszomszéd ajtaja elé, és igazítani meg mégegyszer a lábtörlőjét, hogy miközben megteszem az odafelé vezető utat, a linóleumdarabokat összekötő csíkra úgy lépek rá, hogy az épp a talpam  közepét metssze, aztán végül jó lett volna nem belépni az ajtón, a fáradt színű lakásba, és legépelni mindezt.
és mégis mozog a föld.

Kösz Isten! (1#)

Az idő mostanra olyannyira csodálatos lett, hogy nem fakadok sírva a fájdalomtól minden levegővételnél, és nem kell csadort hordanom. Sőt. képes vagyok tisztán, és hamisítatlanul belélegezni ezt az elképesztő boldogságot okozó illatot, az este illatát. 

Üzenet mindenkinek-

Remegve várom a Halált.