2011. május 23., hétfő

Azt hiszem.

Most azvan, hogy csak egyetlenegy P. J. által írt verset tudnék ide begépelni, de teljesen felesleges egyértelmű nyomát hagyni bizonyos dolgoknak nyilvános felületen. De még titokban se. Sehogyan.
Jobb az ilyesmit minél gyorsabban lerázni magadról, nehogy hirtelen belekényelmesedj ebbe a percenként, a pokol és a menny között himbálózó állapotba.

2011. május 16., hétfő

Szép.

9

2011. május 14., szombat

TV

"Bradley az Bradley. Szeret leugrani a mélybe, mert zuhanás közben jutnak az eszébe a legjobb ötletek."

2011. május 10., kedd

26

Hajnali fél egy volt. Mano a fotelben ült, szivarja a kezében égett, de nem vitte rá a lélek, hogy a szájához emelje, annyira belefeledkezett nyomasztó gondolatainak sűrűjébe. 

Emil épp egy nőcske lakásáról igyekezett haza. Tíz óra volt, sütött a nap. Meglazította a nyakkendőjét.
Isten fénnyel mosta a körutat, és Emil ezt érezte is. Villamos helyett a gyaloglást választotta, hiszen ilyen szép időben ki zsúfolná be magát olyan emberek közé, akiknek ilyen szép időben eszükbe jutott bezsúfolni magukat egy olyan közegbe, mint amilyen villamosé szokott lenni, ha kint először van igazán szép idő? 
Út közben megállt az újságosnál, és megvette az újságot, amiben Mano cikkei időnként megjelennek. Persze ilyesmit nem talált benne, csak egy hírt a főoldal egyik sarkában. 
-Öngyilkos lett egy 26 éves férfi Budapesten- 
Emil tovább olvasta a szöveget, és rájött, hogy ez a férfi, aki épp huszonhat éves, akárcsak Mano, éppen ugyanabból a lakásból vetette ki magát a pokolba, mint ahol Mano lakik. 
A nap nem sütött tovább Emil körül. Dermedten állt, remegtek a lábai, a gyomra összeszűkült, a torka elszorult. Első mozdulatát a fejével tette, ingatta, és azt mondogatta magának, hogy nem. nem. ez nem lehet. Újra gyalogolni kezdett. A karjait alig mozgatta, a lábai mereven meneteltek egymás mellett, az újságot a kezében szorongatta, és könnyezett. Hazaért. 

Manonak rossz napja volt. Bese kis híján kirúgta a dekoncentráltsága miatt, ez persze, révén, hogy Mano még huszonhat éves ifiúr létére is érzelmileg labilis titokban, igazán rosszul esett neki, mert az őt a hetekben foglalkoztató misztikus gondolatok sokkal inkább érdekelték, mint a munkája, amit amúgy se becsült nagyra senki, nem adott  csokiskávét az automata, nem volt a boltban dán szalámi, és még a lakáskulcsát se találta meg egyhamar, mivel az a táskája mélyére keveredett, és idegesítő módon nem tudta onnan könnyedén kihúzni, mivel mindenbe beleakadt.
Persze szüksége se volt rá. Az ajtó tárva nyitva, bent két egyenruhás férfi a kesztyűjét vette le épp. Manora szegezték a  tekintetüket, amint az belépett, majd az egyik odasétált hozzá (teljesen értetlenül állt a küszöbön) és azt elmesélte, hogy pontosan miért is állnak a nappalija közepén hívatlanul.
-Tehát...Betört ide, írt egy levelet, amiben arra kért engem, hogy továbbítsam az apjának, majd kiugrott?
-Igen.
-Ez...hát..ez elképesztő. És...az apja...tudja már?
A férfi bólintott.
-De miért épp az én lakásom?
-Még mis sem tudjuk pontosan. Valószínűleg látta, hogy ön nincs itthon, és, mivel ez volt a kézenfekvő, ide tört be. Javasolnám, hogy szereltessen be riasztót.
-persze...de. miért nem értesítettek?
-Nem értük utol a munkahelyén, mivel onnan ekkor már távozott.
-Értem...
-Nos. Mi távoznánk is. Még felkeressük, néhány adatot be kéne majd még diktálnia. A viszont látásra.
-Viszlát.

Hajnali fél egy lett. Mano a fotelben ült, szivarja a kezében égett, de nem vitte rá a lélek, hogy a szájához emelje, annyira belefeledkezett nyomasztó gondolatainak sűrűjébe.
Talán fel kéne hívni Emilt. 

Bevégeztetett.

Nem nyúlok többé festékhez. Talán a sors is olyan, mint én, hogy csak ismétli magát. De már megint ott tartok, ahol két éve, csak épp öregebb lettem. (bár ez max a küllememen látszik) Öregebb. Bölcsebb nem.
Na meg akkor még nem jöttem rá arra, hogy tényleg senki sem hibás, csak én.

Most legalább évekbe fog telni, amíg felépítek egy újabb jéghegyet, aminek a csúcsáról bele vethetem magam a vértengerbe, és megfulladhatok újra.

2011. május 9., hétfő

Pán Péter és a Kisherceg.

Nem erről a bolygóról származom.

2011. május 8., vasárnap

Egyetlen szerelmem örökre Bartók Béla marad.

Amúgy ha a laptop képernyője előtt gyorsan fel-le mozgatom egymás mellett az ujjaimat, akkor látom a mozgás fázisait. Ami szerintem nagyon érdekes.

Egyedül vagyunk a világban, srácok.

2011. május 7., szombat

Oroszországi Föderáció - - - Yandex

A Világ megismeréséhez vezető egyetlen út, a visszafogottságban rejlik. 
Erre jöttem rá a Ben Frost koncert alatt, aminek az atmoszférája olyannyira lehengerlő és lélekemelő volt számomra, hogy bebizonyosodott, még én is képes vagyok egyfajta meditatív állapotba süllyeszteni a tudatomat. Vagy az az alattit.
Így tehát kénytelen leszek feladni szemérmetlenül romantikus gondolkodásmódom egy részét expressz a rászorulóknak, és megrendelni a híresneves -higgadt fizikus agy- deluxe edition-t. Vagy legalábbis apránként felnőni a puritánságon keresztül közvetített lelki gazdagság igényes ábrázolásának feladatához.
Nameg amúgyis fel kéne nőni. (nem)
Másoknak már akkor hármassal kezdődött az éveik száma, amikor az egyest még csak egy nulla követte. (én ekkor már negyvennél jártam, húzzatok bele, srácok.)
És megint másoknak már akkor hármassal kezdődött az éveik száma, amikor az enyém még csak egyessel se.
Ez természetesen nyilvánvaló, hiszen
A Világ tökéletes.