TobzódóKékbordó

2011-07-19T18:17:00.000-05:00

Egy, a szervezetén belüli viszontagságokkal túltelített hétfő annál is inkább nyugodalmas, ámde gerincfájdalmas estéjén Mano nappalijának szürkés parkettáján próbálta összeilleszteni életvitelétől meghasonlott gerincoszlopának sajgó csigolyáit.
Mialatt igyekezett a polifómról kinyomni mind a hatvanhét kilóját hídba, megpillantott valami furcsát a dívány alatt. Bal lábának igen fejlett lábujjaival, mert a néhanapján lusta ember minden végtagját kézzé alakítja, hogy a testét semmi esetre kelljen megmozdítania a távirányító, ásványvizes palack, zsebkendő és egyebek elérése érdekében, megragadja, majd fejére helyezi szemüvegét, és nyakának kecses hátrább biccentésével a lencsék már is kiélesítik a szemgödrei hátsó falára vetülő képet, az agya rögtön fel is fogja - még most sem tudja, mi is az ott pontosan.
Ez a szomorú tény, a gyertyafényes esti csendben olyan sóhajoknak válik táptalajává, minthogy - Muszáj lesz közelebb mennem...- és Mano engedelmeskedett kíváncsiságának, hídállásban, négykézláb közeledett a rekamié felé, szemüvege útközben lefordult a tarkójára, és a padlót súrolta, elhagyta a polifómot, és fejét beillesztette a bútordarab alatt uralkodó sötétségbe.
A sötétben sötét volt. Mano ettől megnyugodott, mivel titokban kicsit tartott attól, hogy hirtelen valamiféle misztikus krimi főszereplőjévé lép elő, és egy másik világot fedez majd fel a seprűt rég nem látott porország helyett, odabenn nem sötét lesz, hanem egy ledekkel körbevilágított ajtó POKOL vagy esetleg CSODAORSZÁG felirattal, de nem volt ott más, csak egy szakadt francia-magyar utiszótár azokból a reményteli időkből, amikor Mano hitte, hogy Párizs, a szerelem városa, élete szerelmével együtt rá vár, oda kell utaznia, hiszen olyan fiatal, és bolond, és szüksége lesz egy-két szép francia mondatra, hogy megszólíthassa a csodás lányt, persze a párizsi útja (a nyelőcsövön keresztül a gyomorba vezet) unalmas, és érdektelen volt, de legfőképpen a francia lányokban csalódott, ígyhát a városban is, és nem történt egyéb a kanapé alatt töltött röpke időszakban, csak annyi, hogy nyugtázhatta: a bútorok alatti poros sötétség az élet egyik fix pontja.
Hitte naivan. És hittük mi is addig a percig, amíg Mano vissza nem akart térni a gerinctornájához.
Erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak, mert ha az ember feje éppen befér két pont közé, nem kizárt, hogy ott is marad egy örökkévalóságnak tűnő ideig, pláne, ha ez az ember Kalter Mano.
Nem kevés kurvaéletbe hagyta el a száját, gondolatban cifrábbakat is káromkodott, de ki ne tenné, ha a saját otthonában, a saját nyugalmasnak induló hétfő esti kontár-jóga gyakorlatainak végzése közepette éppen hídállásban ragad be a feje a dívány és a padló levegőtlen, ámde elképesztően atkadús párosa közé?
Két bazdmeg között megpróbált lefeküdni a földre, de ez egyenlő lett volna azzal, hogy nyakcsigolyái lassanként eltöredeznek, ami nem egy kellemes halálnem.
Következő ötlete a nyilvánvaló fej elfordítás volt, de a kényszerű hídállás nem tette lehetővé egy ilyen mozdulat elkövetését.
Ezek után a nyelvével próbálta magához húzni a szótárat, hogy ne unatkozzon annyira, de az olvasáshoz túl sötét lett volna, bár igazi akciónak ígérkezett a nyelvnyújtogatás a körülmények tükrében. Ez sem jött össze.
Mano ekkorra teljes mértékben belenyugodott Isten akaratába, miszerint hátralévő rövidke életét díványlábként kell leélnie. Már az új tulajdonosok új életéről gondolkodott, és azon, hogy hogyan hasznosíthatnák fel a testének többi részét. Véleménye szerint egy, a mellkasára helyezett üveglap lenne a legcélszerűbb, amely így egy kávézóasztallal gazdagítaná a szoba bútorzatát...

Mindezalatt a bal lába megunta gazdája tehetetlenségét, csendben a dívány aljához sompolygott, megemelte azt, és kihúzta alóla az elalélt testet.

Isbjorndod.

2011-07-13T14:50:00.000-05:00

Szeretem a jegesmedvéket.
Szeretnék jegesmedve lenni.
A jéghegyek közt elütni az időmet.
Elveszni a hófehérségben.
Uralni a hóesést.

"Midőn leszállottál a halálhoz, halhatatlan Élet"

2011-07-01T11:29:00.000-05:00

Kösz Isten! (3#)

2011-06-18T16:07:00.000-05:00

De tényleg.

Így működnek a sziámi ikrek, akiket szétválasztott a két anyában való kifejlődés.

2011-05-31T14:12:00.000-05:00

Kösz, Boldi.

Azt hiszem.

2011-05-23T18:22:00.000-05:00

Most azvan, hogy csak egyetlenegy P. J. által írt verset tudnék ide begépelni, de teljesen felesleges egyértelmű nyomát hagyni bizonyos dolgoknak nyilvános felületen. De még titokban se. Sehogyan.
Jobb az ilyesmit minél gyorsabban lerázni magadról, nehogy hirtelen belekényelmesedj ebbe a percenként, a pokol és a menny között himbálózó állapotba.

Szép.

2011-05-16T17:11:00.001-05:00

TV

2011-05-14T04:18:00.000-05:00

"Bradley az Bradley. Szeret leugrani a mélybe, mert zuhanás közben jutnak az eszébe a legjobb ötletek."

26

2011-05-10T18:08:00.000-05:00

Hajnali fél egy volt. Mano a fotelben ült, szivarja a kezében égett, de nem vitte rá a lélek, hogy a szájához emelje, annyira belefeledkezett nyomasztó gondolatainak sűrűjébe.

Emil épp egy nőcske lakásáról igyekezett haza. Tíz óra volt, sütött a nap. Meglazította a nyakkendőjét.
Isten fénnyel mosta a körutat, és Emil ezt érezte is. Villamos helyett a gyaloglást választotta, hiszen ilyen szép időben ki zsúfolná be magát olyan emberek közé, akiknek ilyen szép időben eszükbe jutott bezsúfolni magukat egy olyan közegbe, mint amilyen villamosé szokott lenni, ha kint először van igazán szép idő?

Út közben megállt az újságosnál, és megvette az újságot, amiben Mano cikkei időnként megjelennek. Persze ilyesmit nem talált benne, csak egy hírt a főoldal egyik sarkában.

-Öngyilkos lett egy 26 éves férfi Budapesten-

Emil tovább olvasta a szöveget, és rájött, hogy ez a férfi, aki épp huszonhat éves, akárcsak Mano, éppen ugyanabból a lakásból vetette ki magát a pokolba, mint ahol Mano lakik.

A nap nem sütött tovább Emil körül. Dermedten állt, remegtek a lábai, a gyomra összeszűkült, a torka elszorult. Első mozdulatát a fejével tette, ingatta, és azt mondogatta magának, hogy nem. nem. ez nem lehet. Újra gyalogolni kezdett. A karjait alig mozgatta, a lábai mereven meneteltek egymás mellett, az újságot a kezében szorongatta, és könnyezett. Hazaért.

Manonak rossz napja volt. Bese kis híján kirúgta a dekoncentráltsága miatt, ez persze, révén, hogy Mano még huszonhat éves ifiúr létére is érzelmileg labilis titokban, igazán rosszul esett neki, mert az őt a hetekben foglalkoztató misztikus gondolatok sokkal inkább érdekelték, mint a munkája, amit amúgy se becsült nagyra senki, nem adott csokiskávét az automata, nem volt a boltban dán szalámi, és még a lakáskulcsát se találta meg egyhamar, mivel az a táskája mélyére keveredett, és idegesítő módon nem tudta onnan könnyedén kihúzni, mivel mindenbe beleakadt.

Persze szüksége se volt rá. Az ajtó tárva nyitva, bent két egyenruhás férfi a kesztyűjét vette le épp. Manora szegezték a tekintetüket, amint az belépett, majd az egyik odasétált hozzá (teljesen értetlenül állt a küszöbön) és azt elmesélte, hogy pontosan miért is állnak a nappalija közepén hívatlanul.

-Tehát...Betört ide, írt egy levelet, amiben arra kért engem, hogy továbbítsam az apjának, majd kiugrott?

-Igen.
-Ez...hát..ez elképesztő. És...az apja...tudja már?

A férfi bólintott.

-De miért épp az én lakásom?

-Még mis sem tudjuk pontosan. Valószínűleg látta, hogy ön nincs itthon, és, mivel ez volt a kézenfekvő, ide tört be. Javasolnám, hogy szereltessen be riasztót.

-persze...de. miért nem értesítettek?

-Nem értük utol a munkahelyén, mivel onnan ekkor már távozott.

-Értem...

-Nos. Mi távoznánk is. Még felkeressük, néhány adatot be kéne majd még diktálnia. A viszont látásra.

-Viszlát.

Hajnali fél egy lett. Mano a fotelben ült, szivarja a kezében égett, de nem vitte rá a lélek, hogy a szájához emelje, annyira belefeledkezett nyomasztó gondolatainak sűrűjébe.

Talán fel kéne hívni Emilt.

Bevégeztetett.

2011-05-10T17:26:00.000-05:00

Nem nyúlok többé festékhez. Talán a sors is olyan, mint én, hogy csak ismétli magát. De már megint ott tartok, ahol két éve, csak épp öregebb lettem. (bár ez max a küllememen látszik) Öregebb. Bölcsebb nem.
Na meg akkor még nem jöttem rá arra, hogy tényleg senki sem hibás, csak én.

Most legalább évekbe fog telni, amíg felépítek egy újabb jéghegyet, aminek a csúcsáról bele vethetem magam a vértengerbe, és megfulladhatok újra.

Pán Péter és a Kisherceg.

2011-05-09T13:12:00.000-05:00

Nem erről a bolygóról származom.

Egyetlen szerelmem örökre Bartók Béla marad.

2011-05-08T13:04:00.000-05:00

Amúgy ha a laptop képernyője előtt gyorsan fel-le mozgatom egymás mellett az ujjaimat, akkor látom a mozgás fázisait. Ami szerintem nagyon érdekes.

Egyedül vagyunk a világban, srácok.

Oroszországi Föderáció - - - Yandex

2011-05-07T17:44:00.000-05:00

A Világ megismeréséhez vezető egyetlen út, a visszafogottságban rejlik.

Erre jöttem rá a Ben Frost koncert alatt, aminek az atmoszférája olyannyira lehengerlő és lélekemelő volt számomra, hogy bebizonyosodott, még én is képes vagyok egyfajta meditatív állapotba süllyeszteni a tudatomat. Vagy az az alattit.

Így tehát kénytelen leszek feladni szemérmetlenül romantikus gondolkodásmódom egy részét expressz a rászorulóknak, és megrendelni a híresneves -higgadt fizikus agy- deluxe edition-t. Vagy legalábbis apránként felnőni a puritánságon keresztül közvetített lelki gazdagság igényes ábrázolásának feladatához.
Nameg amúgyis fel kéne nőni. (nem)
Másoknak már akkor hármassal kezdődött az éveik száma, amikor az egyest még csak egy nulla követte. (én ekkor már negyvennél jártam, húzzatok bele, srácok.)

És megint másoknak már akkor hármassal kezdődött az éveik száma, amikor az enyém még csak egyessel se.
Ez természetesen nyilvánvaló, hiszen

A Világ tökéletes.

Kösz Isten! (2#)

2011-04-27T12:42:00.000-05:00

Mama szerint Papának azért olyan kicsi a feje, mert beszorult a túl nagy fülei közé, és nem tudott megnőni.

Alone in Kápmegyer.

2011-04-24T16:51:00.000-05:00

Miért nem lehet az iránt a sok fiú iránt egyszerre táplált érzéseimet összeadni, és egyetlen emberre irányítani?
nem si tudom folytatni ezt a gondolatot. csak olyan szinten érdekel jelenleg a szerelem, mint azokat a lányokat a romantikus filmekben. hogy van egy szerelmed, és ő a te szerelmed, akire néha gondolsz, és a gondolatod megjelenik a fejed fölött egy szívben. de ez így meg tré. pontosan olyan lenne, mint azok a romantikus filmek, amikben ilyen lányok szerepelnek, és amiket utálok.

Jaj Zita, hagyjuk már.

2011-04-20T18:20:00.001-05:00

-Úgyis mindenki tudja, hogy direkt csinálod. Imádod, ha rád figyelnek.-

Mindennek oka van. Aztán ezek a szélsőségek egy újabb hátrányt vetnek ki magukból, és ennek életbe lépésével önmaguk is okká válnak.
Tégla lettél a folyóban, kishaver.

2011-04-14T16:03:00.000-05:00

ma megint úgy éreztem, sehol sincs helyem.

ez a blog se olyan már, mint régen.

tényleg a magam rabja lettem, és képtelen vagyok magam alárendelni a világ menetének. pedig azthiszem választani kéne. nem is tudom ezt folytatni, mert ebből is csak egy méternyi önsajnálat lenne, amire senki se kíváncsi, pedig kurvára jó, ha megvigasztalják az embert, amikor épp a saját vérébe készül belefulladni.

B. B. élete nem is olyan különleges.

2011-04-09T08:44:00.000-05:00

Bárkinek lehetnek ízületi panaszai 19 évesen.

Kik vagytok ti?

2011-03-25T17:41:00.000-06:00

Nem szeret, aki szeret,
az szeret, aki nem.

Na most mi van?!
Mi van veletek?

Régi.

2011-03-15T10:10:00.000-06:00

minden értelmét veszti, és feloldódik, mint a cukor a kávéban.

de én nem iszom kávét.

daniel johnston - too young to die

2011-03-10T04:57:00.000-06:00

Az alvás megszépít. A nem alvás hízlal.

2011-03-06T13:49:00.000-06:00

Már egy órája elmehettem volna aludni, de nem tettem, mert arra vártam, és még most is csak arra várok, hogy történjen valami, valami igazán remek, mikor tudom, hogy úgyse fog, hiszen sosem történik semmi olyankor, amikor szeretnénk, hogy történjen.
Ami pedig a legrosszabb az egészben, hogy minél később fekszik le az ember, annál többet eszik.

Vannak dolgok, amik sosem jönnek össze.

2011-03-02T14:04:00.000-06:00

Például a szerelem, és a gyökérkezelés.

Na mi a fasz számít?!

2011-02-27T14:03:00.000-06:00

A világon mindenkire irigy vagyok. Mindenki megdögölhet, és megengedem, hogy meggyilkoljatok, és kérném is.

Nemesen penészednek a napok, de az legalább ehető.

2011-02-26T17:16:00.000-06:00

Mindig is komoly szerettem volna lenni. komolyan nyilatkozni valami komoly dologról.
De ezt az egészet egyszerűen nem lehet kibírni rezzenéstelen arccal. Ami szar, azon képtelen vagyok nem nevetni ugyanúgy, mint azon, ami jó, de belül vérzünk, éshát így találta ki ezt nekünk a jóég.

Hatodik, avagy, amikor sekélyes szerelmi életünk mutatója elbillen az egy felé, ellenben az idegi állapotunk rohamos romlásnak indul, avagy mégegyszer, kurva anyád, rejtett személyazonosság, de nem akarok senkit megsérteni, ne vedd magadra.

2011-02-19T15:06:00.000-06:00

Mostmár tényleg szeretném tudni, hogy ki az a hatodik.
Kézfeltétellel jelezze, aki úgy érzi, hogy ő az.
Szóval gyerek, ha elég tökös vagy, akkor lendítsd a kezed az ég felé, mert olyan önző vagyok, hogy nem kívánok több időt konspirációs teóriák sorozatgyártásával tölteni.

2011-02-18T15:48:00.000-06:00

Este volt. A villamoson halálszag terjengett. Éppen, mint minden átlagos estén.
Legalábbis avatatlanok számára úgy tűnhetett. De valaki, aki az ajtó mellett lévő nyitható ablakos egyes ülésben ült, tudta, hogy a megszokott hazatérő családapák, és félrészeg fiatalok között megbúvik egy porszem a gyehenna kínjai közül.
Emberünket nevezzük továbbra is Kalter Manonak.
Mano is csak a lakásának szagát akarta beszippantani, alig várva a pillanatot, hogy végre levehesse az egész nap a lábán sorvadó cipőjét, leülhessen az antik bőrfoteljébe, és egy ízletes vacsora társaságában megnézhessen egy x-akták részt. Természetesen a villamosút hosszú, és altatóként hat minden, a nap nagy részét viszonylag hasznos, ámde hosszútávon fárasztó tevékenységgel eltöltő egyén számára, akár Mano.
Akár Mano, aki egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy ma is csak kifelé kell bámulnia az ablakon, amin néha keresztülnéz az utcára, néha magát nézi benne, néha meg a többi embert, kihasználva az üveg, a neoncsövek, és külső sötétség együtthatójaként kialakuló féltükör-reflexeket. Képtelen volt elsikkasztani magában azt az aggasztó érzést, ami azt sugallta számára, hogy -ember, itt valami bizony nagyon nincs rendben.-
Így tehát megerőltetvén a sajtónyomorban eltompult agyát, gondolkodni kezdett, hogy valójában mi is aggaszthatja, miközben a szemközti ülésen alvó nőt nézte.
Az ajtót bezárta reggel, erre határozottan emlékezett. Persze, ha nem, akkor most, hogy már este lett, igazán mindegy. A cikket leadta a kányának, ráadásul időben, ez sem lehetett. A digitévét is beállította. Számlák befizetve. Pénz még maradt. Emil a jövőhéten jön. Ma még csak ez a hét van. Igen. Igen.
Még mindig a nőt bámulta, és elmélyülve gondolatainak sekély, ámde annál terebélyesebb óceánjában, a szerelvény a végállomásra érkezett rajta a nővel és Manoval.
Mano felállt, hogy leszálljon, ébresztgette a nőt, de a nő nem kelt fel. Soha többé.
Halálszag terjengett.
Itt volt a hiba.

Meghíztam.

2011-02-14T15:52:00.000-06:00

Úgyhogy most addig nem eszem, amíg csak bírom.

Így csökkentem a napi fejadagomat. Ami jelen pillanatban rengeteg.
Remélem, majd el is ájulok. Olyan már úgyis rég volt.
Merthát...Azért kell egy kis izgalom.

Statisztika - kiegészítés.

2011-02-10T15:54:00.000-06:00

ja és amúgy ma rajtam kívül 43 személy nézte meg ezt a számláló szerint.

és ha hiszitek, ha nem. én mindig megdöbbenek.
hála a statisztikáknak, kicsit nyugodtabban alhatok. habár nem, mert a US. eléggé elgondolkodtató.

statisztika. - avagy. úgyis kitalálom, hogy kivagy, gyerek.

2011-02-10T15:49:00.000-06:00

Ezen héten...

az oldalmegjelenítések száma böngészőnként:
explorer - 30%
firefox - 28%
chrome - 23%
opera - 17%
safari - 3%

az oldalmegjelenítések száma operációs rendszerenként:
windows - 95%
macintosh, linux, other unix - 5%

oldalmegjelenítések száma országonként:
Magyarország - 106
Szlovákia - 7
USA - 6

furcsa.

2011-02-09T15:45:00.000-06:00

olyan egyszerű lett volna tovább menni. csak lépni még párat, és nem bemenni a kapun. nem beírni a kódot, nem felkapcsolni a villanyt, nem felszedni a szemetet a földről, nem kihúzni a liftgobot, nem felmenni a lépcsőn kettesével véve a fokokat, nem igazgatni meg a lábtörlőket, nem csöngetni, és közben a hevederzár kulcslyukfedőjét vízszintesre igazítani, aztán nem sétálni vissza a szembeszomszéd ajtaja elé, és igazítani meg mégegyszer a lábtörlőjét, hogy miközben megteszem az odafelé vezető utat, a linóleumdarabokat összekötő csíkra úgy lépek rá, hogy az épp a talpam közepét metssze, aztán végül jó lett volna nem belépni az ajtón, a fáradt színű lakásba, és legépelni mindezt.
és mégis mozog a föld.

Kösz Isten! (1#)

2011-02-06T14:19:00.000-06:00

Az idő mostanra olyannyira csodálatos lett, hogy nem fakadok sírva a fájdalomtól minden levegővételnél, és nem kell csadort hordanom. Sőt. képes vagyok tisztán, és hamisítatlanul belélegezni ezt az elképesztő boldogságot okozó illatot, az este illatát.

Üzenet mindenkinek-

2011-02-02T15:07:00.000-06:00

Remegve várom a Halált.

Naja.

2011-01-30T16:17:00.002-06:00

- ismerjék fel, hogy mi egyformán idegenek vagyunk egymásnak, hogy az én létezési módjaim nem csupán az Önök létezési módjainak hibás változatai. -

Félek.

2011-01-26T15:18:00.002-06:00

De tényleg.

És gyanakvóvá váltam.

Ezért gyanúsan szemlélek mindenkit.

Ami abból áll, hogy először meresztem a szemem, aztán gonoszan összeszűkítem résnyire, és összehúzom a szemöldökömet. Ez odáig fajult, hogy ráncos a homlokom.
Ehhez még tényleg túl fiatal vagyok.

Kivele.

2011-01-22T16:03:00.002-06:00

Árulja már el valaki, hogy kikből tevődik ki az a napi tizenöt ember, aki megnézi ezt a blogot.
Ugyanis nem bírom elviselni, ha nem tudom, hogy kik azok. Éppen ezért se lehet névtelenül kommentelni. Mert ha valaki névtelenül írna, abba beleőrülnék, de lassacskán már ez a számláló is paranoid érzéseket kelt bennem.

Norvégia-

2011-01-16T14:54:00.000-06:00

Óvodás kora óta szenvedélyesen rajzol.

2011-01-13T16:10:00.004-06:00

G - nekem nem azért kellett a kisképzőbe mennem hogy bármit is tanuljak

hanem veletek kellett találkoznom

Z - velem nem is ott találkoztál igazából.

szóval

G - lehethogy nekem nem is kellene rajzolnom többé,mert csak azért kellett addig hogy felvegyenek

ha nem jártam volna oda kurvára nem ismernélek

Z - ez amúgy nagyon szép
ez nagyon meghatott
G - ez engemis meghatott amikor rájöttem
buzis

Kit érdekel?

2011-01-06T17:18:00.003-06:00

Most kezdtem el izgulni az anatómia vizsga miatt, pedig a lehető legjobban sikerült, és mégsem érzem, hogy egy szikladarabnyival könnyebb lennék. Leginkább csak azon rettenek el, hogy mindezek után ismét visszasüllyedek a saját, undorítóan szánalmas problémáim véres tengerébe. hahaha.

Akármilyen szarul is nézel ki -

2011-01-02T16:00:00.001-06:00

Az élet szép.

2010-12-30T16:05:00.002-06:00

Most vágtam le a hajam. Megint egészen rövid. Pedig a hosszú haj nagyon szép tud lenni. De sajnos nem rajtam. Nekem nem is áll jól a haj. Meg semmi. Ígyhát, miértne vágnám megint rövidre, mikor nekem úgyis mindegy?

The Velvet Underground - Candy Says

2010-12-19T15:40:00.000-06:00

2010-12-19T15:39:00.002-06:00

Nem tudok írni.
Valami fontosat szeretnék közölni, de képtelen vagyok rá.
Valami történt. De nem tudom, mi az, és ez mindent megváltoztatott.
És most elszakadtam mindentől, mert nem tudom elmondani, amit akarok, de nem is tudok róla igazán.
A legjobb az, hogy megnyugodott a lelkem.

2010-12-14T16:11:00.002-06:00

A Róka-
neki jó hattól

nekemis.

de aztán radnim lesz

szóval időben be kell fejezni
Művészkirály-

miii

kivel
A Róka-

senkivel buzikám

sajna

ezért sírok épp
Művészkirály-

hát ez a lúzerek sorsa haver
A Róka-

hát

gallus számomra te vagy a példakép

soha, de soha senki se hitte volna, hogy te egyszer még boldog párkapcsolatban fogsz élni..

hahaha
Művészkirály-

mondjuk nemláttam egy hete mannát

nagyonrossz
A Róka-

jaj

kurvára sajnálom.

jó tényleg szomorú

Művészkirály-

iróniát érzek

jó de egy párkapcsolatban egyhét az sokidő
A Róka-

én tizennyolc éve egyedül vagyok.

na az sok idő.
Művészkirály-

bocsi

deez nagyonviccesen hangzott

bocsi

dehát voltak neked nőügyeid

ésmég lesznek is
A Róka-

nőügyek?

2010-12-06T15:39:00.001-06:00

Valaki feleségül vehetne.
Azt hiszem, nem bírok tovább a szüleimmel együtt élni, és ez az egyetlen kiút a mézédes trágyából, ami ebben a kedves kis családi fészekben az emberre csurog, mikor nap, mint nap hazaér.
Aztán akár el is válhatunk.

Basszus.

2010-11-24T14:06:00.002-06:00

Baszki. Szar.
Szinte már törvényszerűségnek tekinthető az életemben, hogy agresszivitásom fokozódik, amit belátom, hogy nincs értelme gyengéd érzelmeimet aktuális plátói szerelmem irányába táplálni, de mégis teszem, mert mit tehetnék, ha egyszer ez van?
Dehát... "

Olyan jó ez a szenvedés,
olyan felemelő az egész..."

2010-11-01T11:47:00.003-06:00

Repül az idő, nőnek az árak, az ember hízik, és nap végére elfárad.
Ráadásul az idő repülésével egyenesen arányosan lesz egyre mogorvább, és taszítóbb. Az is megeshet, hogy bizonyos emberek esetében az élet nem csupán a gyerekkorból, a felnőttkorból, és a nyugdíjas évekből áll, hanem van egy negyedik, mindennel párhuzamosan futó egyedfejlődési folyamat, ami alatt az ember önmaga paródiájává válik, és már nem tudja magát komolyan venni. A baj csak az, hogy mások még komolyan veszik, amit ő fekete humorával ad elő.
Élete során ez a bizonyos embertípus megtanul védekezni is, mint ahogyan a többi is, természetesen a maga módján. Pajzsként használja fel a sértő megnyilvánulásait, ami később az őt körülvevő szociális háló gyengüléséhez, szakadásához vezethet.
Éppen ilyen ember a mi régen látott Kalter Manonk is, aki életének valahol az egyharmadánál járhat. Ez azt jelenti, hogy még vannak kapcsolatai, de ugyanakkor már érzi, hogy feszül a húr.
Lassan, de biztosan éppen olyanná válik, mint a Misa bácsi, a régi szomszédjuk.
Mano mindig félt tőle, és nem is értette, hogy hogy lehet az, hogy ennek a Misa bácsinak nincsen senkije, és mindenkivel bántóan beszél, de közben nevet. Mindigis oda akart hozzá menni, de félt, hogyha a bácsi hozzá is intéz egykét keresetlen szót, olyannyira összetörne, hogy elveszítené az emberiségbe vetett hitét.
Pedig Mano épp ebbe az irányba halad. Ha így folytatja, még akár a sértések királya is lehet, és ha sokat eszik, akkor egyben a sertéseké is.
Csengettek. Csengettek. Csengettek.
-Nyitom már!
Minek csenget ez ennyit.
És még mindig csengetett.
-Mindjárt, egy pillanat. - miközben ezeket a szavakat kimondta, Mano már csoszogott is az ajtó felé a szerinte remek flanelpapucsában, és a kulcsot kereste a komódon.
Kulcs a zárban, nyílt az ajtó.
-Helló Mano!
Mano szemei fennakadtak, görbén állt, és kifújta a szivarfüstöt, épp a tökéletes bátyja, Emil arcába.
-Emil? - kérdezte felvont szemöldökkel, miközben a száját nyitotta, hogy újra beleszívjon a szivarba, de a kezét megállította, még mielőtt ez megtörténhetett volna.
-Életnagyságban!
Mano szemöldökei ekkorra gyakorlatilag már táncoltak. Felvonta, összeráncolta őket, majd az egyiket leeresztette, aztán a másikat is, majd a szemeit szűkítette össze résnyire.
Emil vigyorgása mindeközben alábbhagyott, nyilván ismeri annyira a testvérét, hogy az arcmimikájából megértse, hogy mire gondol, és egyből folytatta is.
-Nos...tulajdonképpen csak pont erre jártam, és gondoltam, beköszönök. Úgyis ritkán találkozunk. Nemde? - és kedvesen mosolygott.
-Emil. Most komolyan, mit keresel itt? - kérdezte Mano mosolyogva, akár a bátyja, de persze az ő mosolya, és arcélei cseppet se voltak olyan szépen íveltek, olyan gyilkosan elbűvölőek, mint Emiléi, és láthatóan nem kis adag gúny is megrekedt a szája sarkaiban.
-Már mondtam. Csak meglátogattalak. Hát nem is örülsz?
-Inkább gyere be.
Mano ledobta a papucsát, és elindult a dolgozószoba felé. Emil megállt a tükör előtt, és minden által látható szögből megvizsgálta az arcát, majd követte öccsét a füstös helységbe.
Mikor belépett az ajtón, Mano már a két bőrfotel egyikében ült, ahol Mano leginkább Magánnyal szokott cseverészni, éppen ezért fogta el valamiféle izgalom mindkettőjüket.
-Tehát, Emil. Térjünk a tárgyra. Mégis miért jöttél?
-Miért kérdezed ezt folyton? Eddig két hónapot tartózkodtam Kubában, még szép, hogyha erre járok, megnézem, mennyit nőtt az öcsém. - Mano Emil cipőjét bámulta, aztán tekintete átvándorolt a szivart a hamutálban elnyomó tulajdon bal kezére, majd a szőnyeg rojtjaira...- De látom, nem hiszel nekem. -...majd vissza cipőre, aztán szőnyeg mintáin futtatta végig a szemeit...- Persze hogy is gondolhattam, hogy azt hiszed, nincs hátsó szándékom. -...aztán a saját nadrágjának ráncait nézegette...- Eléggé magányos lehetsz. -...végül ránézett Emilre.
-Ez valóban így van.
-Hát akkor miért nem teszel ellene?
-Nem tudok. Mindenkit elmartam magam mellől. Megutáltak.
-Ezt meg hogy csináltad?
-Nem bírják a humoromat. Te is Kubáig menekültél előle. De hiába mondod, nem tudom elhinni, hogy csak úgy meglátogattál. Nem kellett volna. Meg se érdemlem.
-Jaj Mano, te is megtennéd.
-Persze. Csak mégis rettegnék attól, hogy nem akarsz látni igazán, csak udvariasságból nem mondasz nemet.
-Ha nemet akarnék mondani, udvariasan elfoglaltságra hivatkoznék.
-Na látod, ezaz. Így honnan tudjam, hogy mikor mondasz igazat? Ha egyszer hívlak, hogy mennék, vagy gyere, de neked valóban más dolgod van, és meg is mondod, akkor én nem fogom maradéktalanul elhinni, hogy tényleg más dolgod lenne. És így kétségek között vergődök majd.
-Mano. Ne dramatizáld túl a helyzetet. Hiszen ez a helyzet nem is létezik.
-És ez a másik. Ezt sem bírták sokan. Nem tudják elviselni a kialakult paranoiáimat. Ha egyszer szóba jönnek, már nem tudok másról beszélni. Ezért se kéne emberekkel kapcsolatot fenntartanom.
-Dehát az ember társas lény. Te meg egyébként is megőrülsz magadban. Mamuszt hordasz ember!
-Ez egy márkás flanel papucs. És meleg is. Mostmeg jön a tél. De tudom, Kubában nem is hallottak még róla, mi?
-Ez már nem Kuba.
-Ja, de nem baj, nők itt is vannak.
-Most ezt meg miért mondod?
-Kettőnk közül valakinek jóképűnek kellett születnie. Örülj, hogy te vagy az.
-Mano, hagyd már abba!
-Nem hagyom. Kurva életbe.
-Olyan vagy, mint egy...
Megállt a levegő. Mano félig lecsúszott a fotelben. Már a saját cipőjét nézte. Magában azon gondolkozott, hogy miért terelte már megint rossz felé a beszélgetést. Mikor Emil igazán csak azért jöhetett, amiért tényleg jött. Hogy lássa a testvérét, aki nem hisz neki, és aki annyira tiszteli és szereti, hogy éppen ezért ellenséges vele. Eltaszítja magától, ahogyan bárkit. Pedig nem így képzelte az egészet.

És pont az általa legkönnyebben irányítható részlet romlott el. Ő maga.

2010-10-23T16:09:00.001-05:00

És ez mindent felőröl.

2010-10-23T16:05:00.002-05:00

Gyűlölöm a szép embereket. A szép és tehetséges embereket mégjobban.
Gyűlölöm, ha valami nem tiszta.
Gyűlölöm a haszontalan dolgokat.
Gyűlölöm azt, ami felesleges.
De leginkább magamat gyűlölöm meg újra, és újra.

Találtam.

2010-10-22T04:39:00.000-05:00

Elhagytam.

Kerestem.

2010-10-19T14:36:00.001-05:00

Találtam.

Ha jobban szeretnétek holtan látni, öljetek meg, rohadékok.

2010-10-02T03:02:00.003-05:00

Csak az a baj, hogy senkinek sincs hozzá mersze.

Persze, sosem adnám fel az életemet, csakmert mások nem tudják, ki is vagyok.
A lényeg, hogy nem kívánok többé ilyen intrikus szarkeverésbe bonyolódni önszántamból, mert az ilyesmi bizony kiirtja az emberből a maradék jóindulatát is.
Valahol itt kezdődhetett el az, hogy elfelejtettem azt a tényt, hogy nem csak vagyok, hanem létezem, és élnem is kéne, de ez a mocsár, amibe beleragadtunk, ez bizony csak egy mocsár. Semmi köze az igazsághoz. Még a hazugsághoz se, ha úgy vesszük.
Innentől kezdve pedig csak káromkodások sorát olvashatná az, aki olvasni akarná, de nem fokoznám tovább ezt az amúgyis kártékony bejegyzést, és kártékony jellemem kivetülését a monitorra. Szóval itt a vége.

És tényleg. Aki szerint jobb lenne, ha halott lennék, az szóljon.

Rossz ember vagyok.

2010-09-19T16:27:00.003-05:00

Rút vagyok, gonosz, érzéketlen, meggondolatlan, egy ostoba ribanc, akár egy kisfiú, agresszív, önmarcangoló szardarab...

Ennek a világnak nem kéne egy efféle szennyet a hátán hordania.

2010-09-18T15:13:00.003-05:00

Amúgymeg éppen ma jött el a napja annak, hogy észrevegyem, hogy kereken 8000-szer látogatták meg ezt a blogot.

Népirtást Vállalok.

2010-09-18T14:59:00.002-05:00

MIÉRT?

Az van, ami van.

2010-08-19T06:48:00.000-05:00

gyötrelmesen hátborzongatóan gusztustalanul hiányos és felszínesen mély, de szar, pedig nem volt rossz érzésem, csak semmilyen

kábé azt éreztem, hogy én ezt a Gergőt nem ismerem semennyire

és hogy ő se engem

és aztán úgy vonszoltam magam haza, mint egy vert sereg romjai...

Mayberian Sanskülotts - Utoljára

2010-08-16T04:03:00.000-05:00

394

2010-07-23T03:48:00.000-05:00

aztaaa. felvettek.

Most kezdtem neki örülni.

2010-07-16T17:00:00.002-05:00

Jó volt a koncert.
Legalábbis én élveztem.
Mondjuk most kicsit bedepiztem.

20 - 9 - vége

2010-07-13T02:28:00.003-05:00

Sosem hittem volna, hogy pont attól fogok így kibukni, hogy a legalapvetőbb dolgok egyike kivándorol az életemből. Mert az alapvető dolgokról sose hinnénk, hogy egyszer megszűnnek...

Ez volt a kilencedik és egyben utolsó táborom, és sajnos nem tudtam kiélvezni minden egyes percét, mert felvételiznem kellett, ami nem rossz, de azt se mondanám, hogy örömmel buszoztam le minden reggel a hegyről azzal az íves mappával...Márti mondta, hogy inkább maradjak nála három napig, úgy könnyebb lesz, de ettől csak ideges lettem. Miért maradnék Pesten épp akkor, amikor a tábor javában folyik. Még szép, hogy, ha megszakadok is, visszamegyek minden nap.
Vissza is mentem. És nem bántam meg. Így ott lehettem a kicsit vicces Hien és Király Viktor koncerten, a futkározós játékon, amit természetesen végigaludtam, mondván, hogy -oké srácok, öt perc, és megyek én is-, és persze végignézhettem azt is, ahogyan a lányok az ezredik meccsük után, leharcoltan, szétesve és idegesen elvesztik a döntő mérkőzéseket, én is rohanva készíthettem a jelmezeket a divatbemutatóra, amit aztán meg is nyertünk, és aztán ordítva karaokezhattam, megjegyzem, már megint megpróbáltuk elénekelni a Wanna Be-t a Spice Girls-től, de ez évben se tudtuk a szöveget, talán még a dallamot se.
A felvételi napok után végre én is az ébresztőre kelhettem, nem pedig a telefonom csörgésére hajnali hatkor. Igazából azt se tudom már mi történt. Minden összefolyik, csak azt tudom, hogy jó volt. Ami különösen jó volt az a délutáni foglalkozás volt. Ami pedig rossz volt, az a hülye vizes játék. Azt utáltam. Meg a kaja se volt olyan fergeteges. Bár táborokban amúgy se szokásom enni. Bár ha az ember laktózmentes vega kaját kér, akkor rizsen kívül ne számítson másra.
Aj nemtudom már...Az utolsó éjszaka mindent elhomályosít. Az utolsó tábor utolsó éjszakája. A hagyományos táborzáró diszkóban rájöttem, hogy Matyika a szerelmem, mert nagyon jól táncol.
Amúgymeg arra is rájöttem, hogy igen, ez a tábor az, amiért képes vagyok minden évben depresszióba süppedni, miután véget ér, és várni az őszi kirándulást, és utána még majdnem egy évet a következő táborig, és ha rájövök, és elég nehezen, de mégis realizálódott bennem, hogy nincs tovább, már nincs igazán mire várni, akkor bizony eltörik a mécses, és zokogni kezdek. De nem csak én. Petike csoportjából mindenki.
És ez sokkal jobb, mintha nem esett volna le, hogy ez nem egy átlagos diszkó utáni takarodó, és továbbra is azon lettem volna fennakadva, hogy ki a faszom az a Brasch Bence, és jövőre jövök csak rá, hogy basszus, május van, és nincs mit befizetni.
És ez a tábor tényleg a legalapvetőbb, és a legfontosabb dolgok közé tartozik, látván, hogy mennyi zsepi fogyott el akkor éjjel, azt hiszem nem csak az én életemben.

2010-07-02T13:23:00.001-05:00

Annyira jó sírni.
Olyan felszabadító.
Megnyugtató.
Még akkor is, ha csak egy filmen sír az ember.

Mayberian Sanskülotts

2010-06-29T12:13:00.002-05:00

Mayberian Sanskülotts 14-én a Hunniában.

Csak azért hirdetem ennyire, mert a zenekar két tagja közül az egyik én vagyok.
És ezzel most nagyon rácáfoltam önmagamra.

Hello Anyjesus!

2010-06-26T15:06:00.004-05:00

Keresem életem szerelmét, legjobb barátját, aki szeret, és akit én is szeretek, és a tenyerén hordoz, és akire felnézek, és aki lehet szemüveges is, mert az olyan szekszis. (haha)

Ha valaki úgy érzi, ő az, akkor adhat szerenádot az ablakom alatt. Annak nagyon örülnék, de igazából tökmindegy.

Aztaa.

2010-06-25T16:18:00.002-05:00

Tisztára durva. Ma negyvenegyszer nézték meg a blogomat, és senki se reagált semmire semmit. Ja de. Két kurva. Dehát kurva. Nemde?
41. Negyvenegy.
Ilyen még sose volt.

rohadék szar.

2010-06-24T11:31:00.002-05:00

gyűlölök mindenkit, aki közelebb jön hozzám.
dögöljenek meg. fasz. ez is idegesítő biztos, de bazdmeg. ezvan.

különbenmeg kurvajó minden.

2010-06-24T10:06:00.002-05:00

Kedden végül egyedül sétáltam el az Ó utcáig a Balaton után, ami amúgy szar volt. Szétestek, érfelvágás se. Unalmasnak mondanám, már majdnem sírtam azon, hogy ott vagyok.
Talán túl sokat vártam tőle, de az előtte fellépő kézi Chopin nevű zenekar több, mint tökéletes volt. Gyakorlatilag egyedül a húsz évvel ezelőtt volt fiatalok tömegében, alkohol, cigi, tánc, néhány béna srác, akik nem láttak még lányt, és mindettől olyan volt, mintha húsz évvel ezelőtt lennénk, bár akkor még épp nem éltem, de már majdnem, és fiatal lennék, és jött az az öregember, és mesélte a régi sztorikat, a régi emberekről, régi helyeken, és olyan, mintha most is olyan lenne, közben már eléggé nem.
Kiesett a gyeplő a kezemből.
Miközben hazafelé gyalogoltam gondolkodtam, ami igen ritka, mert jobb nem gondolkodni, csak énekelgetni magamban, bár valahol az is gondolkodás. Valami olyasmin gondolkodtam, hogy, amik eszembe jutnak, még magamban se merem letisztázni. Nem tudok naplót se vezetni, mert félek, hogy hirtelen meghalok, és ezért elolvassák, és mivel az a naplóm volt, ott túl őszinte voltam, de a legőszintébb dolgokat sosem jegyezném le. Soha.

Rossz vagyok.

2010-06-16T03:42:00.001-05:00

Ne velem kezdjetek.

2010-06-14T08:46:00.006-05:00

Túl a szép hegyeken, Bejrúttól nem messze, a titkok kertjében élt a világ utolsó ismeretlen színe.
A titkok kertje a Sötétség Hercegének földjén húzódott, és ami nyilvánvaló, hogy titkos volt, és sötét, hiszen ahol a herceg uralkodott, ott bizony a sötétség is. Máskülönben nem a sötétség hercege lett volna.
Az emberek számára a herceg birodalma láthatatlan volt, csak annyit érzékeltek, hogy vaksötét éjszaka lett egyszerre, amint beléptek a láthatatlanul fekete kapukon, de behunyták a szemeiket, sóhajtottak egyet, és a sötétség szertefoszlott. Számukra csak egy pillanat volt. De az utolsó ismeretlen színnek a leghosszabb, legreménytelenebb sóhajok voltak azok a röpke lélekzetvételek, álomszerű magányűzők, és igen ritkák is.
A szín szerényen élt a kertben. Csöndesen, csak egy dalt dúdolt egész nap, hallgatta a madarakat, simogatta a kígyókat, és a fák közül nézte a fénytelen égboltot, ami a kert fölött gomolygott. Néha úgy érezte, hogy az, amiben élni kényszerül csupán a saját érzéseinek kivetülése, hogy a reményvesztettsége, a magánya, és a titok, ami körülveszi, teszik szomorúvá az erdőt.

Tinédzserkorunk alkonyán jönnek a megoldhatatlan zűrök, és sírunk, hogy sosem voltunk igazi punkok.

2010-06-13T17:40:00.003-05:00

Kicsit újítottam a blogon, de még szar, csak most nincs kedvem tovább csinálni.

Amúgymeg Kalter Mano világát kissé szem elől tévesztettem, új dolgok érdekelnek, és majd azokról írok. bár asszem már senki sem olvassa ezt a blogot, mert túl rég írtam bármit is.

Csak igen. Hát változnak a dolgok. Jó gyorsan, észre se venni, és végig olyan üres vagyok. Krónikus ürességérzet. Azt sem tudom, mi mikor történt, filmszerű az egész, nem értem a kapcsolatokat, nem tudom, kiről mit gondolok, mit érzek, mert közben nem is érzek, minden olyan szaggatott, és gyakorta ölnék a semmiért, kedvtelésből, máskor meg rájövök, nincs is hozzá kedvem, se erőm, egyszerre gyűlölök, és érzek együtt mindenkivel, és igazából ebben a pillanatban csakis a Víg Dal egészével tudnám kifejezni, amit érzek, bár azzal se teljesen, de azért igen.

Ezért most bemásolom ide a szövegét. Bár ilyet sose szoktam. Meg nem is szeretek ilyet csinálni, mert szar.

VÍG DAL 1994. október

Kitört a vulkán, ömlik a láva
Szerelmem szeretlek, minden hiába!

Átengedem magam a sodrásnak,
nem számit semmi nem érhet bánat,
átengedem magam a sodrásnak,
engedek az áramlásnak.

Engem most már baj nem érhet,
elveszve is, akkor is csak téged,
téged kívánlak mindenemmel,
más karjában hideg szívvel.

Veled együtt a remény is elhagyott,
pogány, hitetlen, száműzött vagyok,
veled együtt a remény is veszett,
veszett kutyaként rohanok utánad,
ártatlan vagyok, szétfeszít a bánat,
meggyaláztál, ez gyalázat!

Semmi sem drága, nincsen kincsem,
elveszett minden, vesszen el minden!
Lelkem a porba, sárba tiporva,
karomat leejtem, nincs kit megölelnem.

A városon homály, a szememen hályog,
nem számít semmit, belülről látok.
Aki bátor az velem tartson,
a reményből nehogy kiapadjon!

Rotyog a fazekam, sikítnak a békák,
kígyók sziszegnek, adok uzsonnát.
Piócát teszek a melledre,
meglátod Kedves, nem lesz ellenedre.

Szoknyák söpörnek, izzanak a keblek,
sötét vermek, eltemetnek,
átölelnek gyilkos karmok,
hagylak futni, Kegyetlen Zsarnok!

Harangok zúgnak, megint nász van,
új élet születik örökös gyászban,
harangok zúgnak megint temetnek,
ássák a síromat, ássák a vermet!

Aj, Azazelló, nagyon nagy a baj!
Az Ördög sem tudja, velem vajon, mit kar!
Elment a Herceg a fehér lovon,
hol van az én Rogozsinom?
Hol késik az én gyilkosom?!

2010-05-24T14:43:00.003-05:00

Kattan a zárban a kulcs, nyílik az ajtó, két utazótáska zuhan a földre, és Kalter Mano éppen ekkor lép be megszokott élete ajtaján.
Pár percig még álldogál, és nézi a lakást, és mély lélegzetet vesz. A Hideg rázza az örömtől, és a bánattól, amit egyszerre érez, mert ez a két csaló marja egymást a lelke mélyén, és ez a harc bizony így csapódik ki Mano testén.
Miután elengedi az átszellemülés elérzékenyítő formájának bársonyos kezét, a dolgozószobába indul, de menet közben észreveszi, hogy nincs minden a helyén. valami igazán ismerős szivar füstje oson ki csendben a szobából, és pont olyan titokzatos, mint az, aki a szivart szívja. A füst besurran Mano orrába, és elborítja az agyát, amitől az arcán az a "naneeebasszameg" gunyor jelenik meg.
Beér a szobába. A fotel, akárcsak a filmekben, hátat fordít neki, így az is, aki benne ül, de Mano pontosan tudja, hogy az a valaki mosolyog, csak épp nem kedvesen, hanem ahogyan az őrült, ámde mégis tökéletesen jómodorú és makulátlanul sármos főgonosz szokott az olyan filmekben, mint amilyenbe az előbb képzelhettük magunkat, és a füst kecsesen húzza a fotel felé Manot.
-Lám, lám, lám. - Mano ezeket a szavakat várta... - Hát visszatértél. Már azt hittem, sosem látlak többé, pedig titokban mindketten tudtuk, hogy misem természetesebb.
-Magány...
Úgy bizony. Már megint a nagybetűs Magány várta Manot a saját otthonában, a saját dolgozószobájában, a saját foteljében. De egyszerűen képtelenség lenne haragudni rá, hiszen annyira megnyerő. Mint mindig, most is ízlésesen összeválogatott ruhadarabokat viselt. Kellemes sötétzöld szmokingjának nemesi kellemét (haha) kihangsúlyozta a csillogó világoslila nyakkendője, és a csontból faragott, kígyóalakú sétapálcája.
-Naés, merre jártál?
-Még most is ezt a szivart szívod.
-Kérsz?
-Mi ez?
-Ú, Bukarest, Berlin, Barcelona...Csak Bé betűs helyeket láttál?
A Magány azokat a képeslapokat nézegette, amiket Mano magának küldött útja során. És amint ezt a jelenetet nézte, rájött, hogy miért is ül itt ez a szerzet, miért lapozgatja jókedvűen a lapokat, és olvassa fel hangosan a rájuk írt üzeneteket, mint például "Vegyél kenyeret!" vagy "Madridban jó volt az idő, de úgyis emlékszel." , és miért is érzi önmagát egyre elveszettebbnek.
-Magány, mondd, ha egyszer úgy döntenél, nem látogatsz meg, amikor mégis szükségét érzed, egyedül érezném magam? Vagy ez csak rajtad múlik. Ha nem jönnél, jönne más?
-Hm. Remek kérdésekre remek kiérő választ adhatok csupán. Szükséged van rám. A velem töltött idő gondolkodásra sarkall.

A Magány tudta, hogyan kell másokat a bűvkörébe csalni. Mano minden szavát itta, és mind egyből a tudatába szívódott fel, és ezért tudta, hogy szüksége van magányra, hogy szüksége van A Magányra.

Mindent túldramatizálok bazdmeg

2010-03-26T15:29:00.002-06:00

Nemrég értem haza Nyíregyházáról, ahol két nappal ezelőtt vette kezdetét a 19. Országos Rajzverseny és Gyengébb Idegzetű Maradék Reményekkel Teli Gyermekek Nyilvános Kínzása És Életkedvelvétele.
Ez idő alatt alig ettem, mert étvágyam se volt nagyon, és aludni is nehezemre esett. Emiatt inkább bagóztam. Nem tök mindegy? Az élet vége úgyis a halál. Elég jól meg van ez komponálva.
A rajzaim botrányosan szarok lettek, és szégyellem is magam miattuk, és remélem, hogy senki nem látja őket többé. Ezt most nem csak úgy mondom, mint ahogyan szoktam, hanem a legkomolyabban.
És most megszűnt bennem valami. De csak legmélyen, legbelül. De pontosan tudtam már az elején, hogyha nem érek el semmit, akkor ilyen lesz minden. Mert ez volt az egyetlen kapaszkodó, ami hozzákötött egy emberi élethez. Igazából nincs kedvem semmihez. Megint.
Mindenben megbuktam.
Kínszenvedés volt.
Az a hülye papír, a steril terem, az új táblák, az ellenséges légkör, az idiótán negédes, de egyszerre agresszív tanárok, az a túl sok ceruzasercegés, a szakadatlan munkakényszer, a tízperces szünetek, a falak szaga, az emberek tekintete, a zsúfoltság, a túl sok piros jelzés, a beszélő lámpák, a kihaltság, fekete-fehér, fekete-fehér, fekete-fehér, pecsét minden lapon, a rajzok ömlesztve a falra téve, megölnek, szétmarnak a fixatív-bőrükkel, a hülye beszéd, hogy bárki nyerhet, és mindenkinek gratulálunk, de csak egy nyerhetett,

és amúgymeg lófasz.

Lapis Lazuri

2010-03-09T12:06:00.009-06:00

Nehéz Istenek Néha Cinóber Skarlát Egeket Néznek, Eszményi Kobaltkék.
És Rettegnek Zaklatott Életek, Semleges Események Ismeretlenül Mállasztanak.
Madarak, Illetéktelen Néhai Denevérek Eladják Napjaikat.
Lassú És Lélekölő Esték, Gépek Zakatolása Emelkedik Távolabb, Valami Észrevétlen Történt, Elborult a Lavór.
Forradalmi Álmok Jóslata.
Elhagyott Gyerek.
Kánikula és Kékegek.
Miért Alszotok Dárdahegyre Állítva, Részegen?
Kikerülték A Levegőt Is, Túlélték a Kékségét, és Átadják a Jót Azoknak,
Akik,
Lápisz-színű Erkélyeiken Lelkükkel Kék Estéket Metszenek.
Lám, A Sírotok csak Sír, Aszfalt Narválok.
Maradt Egy Galamb, Övé a Láthatatlan Ismeretek Kútja.
Akarhatná,
Mégse Akarja, Délibáb csak A Rádióhang, A Távolság.

2010-03-04T13:17:00.001-06:00

Bárcsak sok és hosszú hajam lenne, amit a fülem mögé tehetnék, de pár tincs kihullana.

2010-03-02T12:24:00.002-06:00

Hát. Azon kívül, hogy az érzelmeim, mondjuk egy függvényen ábrázolva megegyezhetnek egy sinus függvénnyel, ami mínusz egy és egy között ingadozik, de ugyanannyira sokszor lép vissza a nullára, elég sok minden történik.
Csak azt nem tudom, hogy pontosan mi.
Semmit sem úgy élek meg, ahogyan láttam filmekből. Talán szégyen, de nem hatnak meg a dolgok. És ez a blog is személyes lett. Mindegy. Pedig ezt sosem akartam ilyen formában.

Szóval. A dolgok. Nem kell a szerelem, nem tudom érezni, sose éreztem még, és azt hiszem, egyelőre nem is hiányzik. Nem ez a megfelelő alkalom.
De lassan tényleg úgy érzem, hogy valami gonosz lakik bennem, és mindenkinek csak ártok. Így vagy úgy. Hát nem öröm az élet, ha velem éled.
De legalább nem vergődök a dühtől, vagy nem sírok, ha ideges leszek. Nincs semmi. Lebegés. Nem az az önfeledt, hanem kicsit súlyos.

De amikor egyedül vagyok, akkor tényleg egyedül vagyok. És bármit elképzelhetőnek tartok.

2010-02-28T12:15:00.005-06:00

Már sokadjára hallgatom a Balatoni nyár című Kft számot, amit nagyon szeretek, és egyszerűen értetlenül telnek a percek.
Olyannyira túl van bonyolítva minden, hogy már nem is érdekel igazán, mi történik. Eléldegélek a saját kis bolygómon. De mégis zavarnak a külső dolgok, mert bolygatják az atmoszférámat.
Nem tudom, miféle dolgok esnek meg, nem fogom fel úgy igazán, de ezek az emberi érzések valamelyest érthetetlenek számomra. Sosem értem, hogy miért kell így lennie.
Miért nem tudunk kizárni olyan dolgokat az életünkből, amikre gyakorlatilag semmi szükségünk.
Legalábbis nekem nincs. Harag. Mondjuk a harag. Az csak egy pillanat, de felfoghatatlan, hogy valaki tartja. hogy lehetnek képtelenek az emberek a megbocsájtásra? Én nem tudok igazán haragudni. Úgyis eszembe jut, hogy ha van harag, akkor szerethetem is azt az embert. És inkább szeretem, és nem kínzom, és nem kínzom magamat sem.
De ha valaki rám haragszik, rettegek. Olyankor minden nap egy feszültség. És habár lehet, hogy tisztában vagyok a haragot kiváltó tettem súlyával, mégsem értem, miért történnek ilyen módon a dolgok.

És a végére.

Nem is tudok semmi értelmeset kihozni ebből, csak kurkuma illatát érzem az agyamból, és kicsit fáj, hogy ébren vagyok.

2010-02-23T11:55:00.002-06:00

Tudom, hogy úgy tűnhet, a blog meghalt, de egyszerűen nem tudok írni. Annyira sok dolog történik velem, és olyan érdekes minden, hogy nem tudok apró rezdüléseket í végletekig kivesézni, mert úgy tökéletesek, ahogy vannak, és nincsenek olyan nyugodt pillanataim, amikben kizárólag csak arra a világra tudnék összpontosítani, amiben hőseink élnek. De Kalter Mano visszatér még. Hiszen el se távozott.
Most is az erkélyen áll, dohányzik, és égszínkék éjszakai porszemeket érez az arcára esni.

2010-02-02T09:48:00.000-06:00

most megint eléggé kilátástalan minden.

2010-01-29T14:05:00.001-06:00

mi ez a világ?!

Bevallom...

2010-01-28T10:34:00.002-06:00

rossz ez, mert hideg van, habár én a héten is itthon voltam, de egyszerűen már ideges leszek attól, hogy bizony jövőhéten megint suliba kell mennem, megint nyolc réteg ruhát kell magamra vennem, és megint érezhetem, hogy túl hülye vagyok az érettségihez, megint hatalmába kerít az az érzés, hogy tehetségem sincs, az egész csak egy véletlen volt, nem fognak felvenni, és ne engem küldjetek arra a versenyre, hanem azt, aki tudja, mit csinál, és nem omlik össze attól, ha nem nyer, csak akkor mehetek bele ilyen komoly dolgokba, ha már biztos vagyok benne, hogy menne, de azt hiszem, ebben sosem leszek biztos, és fizikai fájdalmaim vannak amiatt, hogy havazik éjjel nappal, hogy délután nincs hova menni, mert mindenért fizetni kell,

de ma történt valami érdekes.
Ibi csinált tintát otthon, valami növényből meg valami más anyagból, (hát egyikre se emlékszem mi volt...) de az egészet ő állította elő arra az újrahasznosítós pályázatra, és ezt az üveg tintát valamiért nekem adta, és azóta őrizgetem, mert szép, és mert nem tudtam kinyitni, mert beragadt a dugó.

De ma, ma egyszercsak kiugrott a dugó a helyéről, hála a fizikának, és a túlnyomásnak, ami az üvegben uralkodott, mivel a tinta, hála a természetes anyagoknak azt hiszem erjedni kezdett.

ez amúgy varázstinta. az üvegben lila, amúgymeg minden papíron más színű lesz.
papírzsekendőn barnáslila, nyomtatópapíron kékeszöld...

és azért is jó ez tinta, mert olyan, mintha sütne a nap, miközben nézegetem.

Itthon lenni is ezért jó. Mert körülbelül ugyanakkor kelek, mint amikor suliba kell menni, csak éppen itthon jobban érzékelem, hogy a téli napoknak is van értelmes, és kevésbé kegyetlen része, mert világosban csinálom az itthoni dolgaimat, nem pedig sötétben.

az érzelmek eltűntek,

2010-01-23T01:35:00.005-06:00

a szavak súlyosak

ridegek,

és kegyetlenek.

Szóljatok hozzá!!!

2010-01-19T08:16:00.001-06:00

Mert úgy érzem, ennek a blognak már annyi értelme sincs, mint mikor elkezdtem...

Habár szeretek írni ide, mégsem érzem, hogy kéne, ugyanis senki sem olvassa, legalábbis azt hiszem, mivel senki sem szól hozzá semmihez, ami pedig arra a következtetésre vezeti személyemet, hogy azt higgye, egyik írásom sem
vált ki senkiből semmit, úgy pedig nincs sok értelme.

Hát ennyi.

Az írást ezért felfüggesztem, amíg megállapodásra nem jutok, rossz (vagy jobb) esetben véglegesen kitörlöm ezt a blogot az internet emlékezetéből, az emberekéből meg amúgy is el fog tűnni.

2010-01-11T05:57:00.004-06:00

Sírva nevetni. Nevetve sírni.

Tavaszias az idő. Mano kiül az erkélyre a kinti karosszékbe. Pont odasüt a nap.
Rágyújt, és csukott szemmel nézi a világot.

http://www.youtube.com/watch?v=7mQ1u2PB3gM&feature=related

2010-01-09T12:43:00.003-06:00

Kalter Mano elhalad az előszobai tükör előtt, így kénytelen-kelletlen belenéz, és mi mást látna, mint önmagát.
Első pillantásra pont olyannak, mint bármikor, amikor hasonlóképpen megpillantja a tükörképét, de most mégegyszer visszanéz, és nem hisz a szemének. Nem azt az átlagosan beesett tekintetű, de mégis megnyerő külsejű Kalter Manot látja, hanem valami egészen mást...
Csak nézi a véreres szemeket, a szürkéssárga fakó bőrt, a lefelé konyuló szájat, a véznaujjú maki kezeihez hasonló kezeket, a nyakat, ami már megkeseredett tartani a beteges fejet, és rájön, összeségében egy haldokló szörnyet lát tükörországban.
Alig vesz levegőt. Az üvegesen szomorkás tekintete egyszerre dühödt lesz, és gyilkolhatnékja támad. Minden vágya, hogy kiírtsa azt a szörnyet, azt az ocsmány férget, ami ugyanolyan vérben forgó szemekkel nézi őt, és szuszog az indulattól, azt a szörnyet, amelyik épp ugyanúgy nem érti, miért és hogyan történt ez, mint ő maga.
Az ereiben vér helyett már csak tiszta erőszak folyik, masszív agresszió, és dohányfüst keveréke, és gyötrelem, és kővel vannak körbe véve, és nem tudnak kitörni. Csak ökölbe szorítja a kezét, és az ajkát harapja, miközben undor kanyarog az orrán a szája felé.
Már nincs kedve élni.

Még utoljára bekopog a tekintetével a tükör túloldalára, de már úgy érzi minden mindegy.
Sírnia kéne, de egy átlagos munkaerőnek erre igazán nincs ideje.

Az élet?

2009-12-17T12:41:00.001-06:00

Ez tényleg valami idióta helyzetekkel teli Woody Allen film.

De azért vicces.

Tegnap.

2009-12-11T23:50:00.001-06:00

Micsoda elszomorítóan kalandos este.
Miféle rossz borok testbe ömlő estje.

2009-12-05T13:16:00.002-06:00

Én nem tudom, mi történik.

Kifordult a világ. A múltkor egy csapat kilenc év körüli gyerek ült a villamoson, egymás ölében, és egyszerűen azon gondolkodtam, hogy vajon nem néznek-e hülyének ezek az öntudatos kis szarrágók, és már gyűlöltem őket, mert az a kényszerképzet lengte körül a hibákkal teli agyvelőmet, hogy ezek a gyerekek bizony lenéznek engem.
És nem voltak aranyosak, legszívesebben megvertem volna mindet.

Belehalok.

2009-11-14T05:47:00.003-06:00

Feladom.

Semmi kedvem élni.

2009-11-08T15:05:00.003-06:00

Nem akarok meghalni, de ez így szar.
Nincs kedvem semmihez.
Nem érdekel semmi.
Felkelni, lefeküdni.
Hogy közötte mi történt...lényegtelen.
Úgyis értelmetlen volt.
Kibaszottul negatív vagyok.

Bocs.

Betegség.

2009-11-03T10:45:00.002-06:00

Mozdulatlanul kell feküdni az ágyban, beszedni pár gyógyszert, amitől kómás lesz az ember, és ha felkelt, csak a Második Esély című idegesítően bonyolult venezuelai szappanopera felvételeit nézheti a digi tévéről.

Most akkor keljek fel, vagy hagyjam a világot is békén, inkább aludjak, és heló?

Respect.

2009-11-01T11:42:00.001-06:00

Georgia Anne Muldrow.

2009-10-26T10:50:00.000-06:00

hogy milyen kibaszott drága az élet.
inkább meghalok.
az ingyenes.

Maradvány.

2009-10-16T11:23:00.003-05:00

Masszív dohányszag a szobában.
Halott csikkek a párkányon.
Szép kis este volt.
Több volt, mint a semmi.

hehe.

2009-10-14T11:16:00.004-05:00

szerelmes popslágerek...
dél-amerikai sorozatok...

na most mivan?

2009-09-30T09:37:00.003-05:00

Annyira már nem is volt furcsa, ha kést vágtak belé, és forgatták, forgatták, mindegy mi, betegség, vagy szerelem. Hát kell e kettő énnekem? Kérdezte magától a saját mindennapjainak legnagyobb hőse, Kalter Mano.
Jobban belegondolt költői kérdésébe, és igen. Rájött, hogy, habár jelenleg mindkettő szarnak tűnik, azért kell. Hiszen, ami nem öl meg, az csak erősít...
A reggel átlagosan indult, attól az aprócska ténytől eltekintve, hogy Mano nem érezte az idő súlyát a vállain. Öt perccel tovább aludt, pedig sosem teszi, és abban az öt percben még szépet is álmodott, többet pihent, mint egy hét alatt, az alatt a varázslatos, mélykék öt perc alatt, az ezt követő ébrenléte a nap teljes egészére értve pedig csak talpon állás volt, berögződött, mechanikus mozdulatsorokkal valószerűbbé téve a kötelezően végrehajtandó nappali műszakot. Az az öt perc. Mindent megváltoztatott. néha történnek ilyesmik az emberrel. Amikor elég egy kevéske idő, hogy teljesen átértékelje az életét, egy apró történés, egy kis semmiség. Tényleg az volt. Csak egy kis ráadás a hófehér ágynemű között.
Ezen a napon Mano csak énekelgetett, jókedvű volt, nem olyan életunt, és beteges, mint egyébként, táncolva csinálta a reggeli teáját, beszélt az égő cigarettához, érdeklődéssel hallgatta a rádiót, átérezte az utána következő popsláger rózsaszín mélységeit, és elismerően bólogatott, hogy ahha, igaza van ezeknek azért, minek ide több szöveg - close your eyes, kiss me, baby, summer, love, szeretet és kész - nem felejtett el semmit, amt nem kellett volna, érdekes módon a Bese is jól ébredt ma reggel, nem rúgta ki, pedig ez lett volna várható általános vérmérsékletéből adódóan, mivelhogy Mano késett, méghozzá nem is kicsit, dehát, hol az idő? Szabadnapos, reggel megénekelték a rádióban, hogy "It's a beautiful day"A kifőzdében ebédkor éppen hagymás sajtleves volt terítéken, és ha hiszitek, ha nem, Mano már hetek óta vágyott egy jókis hagymás sajtlevesre cipóban, hogy minden tökéletes legyen, délután összefutott Julcsával, aki csábosan kacsintgatott rá, ami, na kinek nem esne jól...Még a kedvenc borsos szalámijából is volt a boltban, pedig este hét felé már minidg elfogy, mert a szomszéd házban lakó brazil cserediáknak is az a kedvence, csak ő mindig többet vesza kelleténél, de ó, Manoban már megnyílt a mennyek kapuja is, kezdett benne körvonalazódni, hogy ez tényleg egy jó kis nap, ami jobb már nem is lehetne, bár mind ilyen lenne. Hazaért, kenyeret vágott, rátette a szalámit, beleharapott, de akkor csörgött az óra...
Jó kis öt perc volt ez csodaországban. Kár, hogy a kés rozsdás volt...

2009-09-11T13:42:00.002-05:00

Olyan furcsa dolog tudatlannak lenni. Elvégzel egy általános, egy középiskolát, egy egyetemet, sőt kettőt is, mert miért ne? És mégis... Semmit sem tudsz a világról.
Kalter Mano sem érezte magát másképp az ősz első hidegebb napjának éjszakáján. Csak ült a fotelban, és érezte, hogy nem érez semmit. És tudta, hogy nem tud semmit. Ez az érzés akarata ellenére is kétségbe ejtette a testének minden üresedő szegletét. Az nem lehet, hogy eddigi élete során semmitse tanult volna meg az életről. Arra gondolt, hogy most talán azt érzi, hogy mennyire hideg is. Mennyire nem képes rá, hogy igazán érezzen.
Pedig jó lenne. Jó lenne, ha mások is tudnák. de kimutatni. Képtelenség. Hát erre nem tanított meg az a sok kurva iskola. És most, hogymár fontos lenne számára... Mindegy is.
Csak a Magány a társa nagy társas magányában.

szociopata senkinek érzi magát, s miközben elmereng, a Kánya keresi telefonon, holnap reggel riportot kell készítenie. Már megint kezdődik elölről.

Ugyan, mit várok...

2009-09-02T14:27:00.002-05:00

Bár most még a WC-nek sincs masszív szarszaga, két héten belül úgyis rájövünk, hogy ez még most is ugyanaz a szarszagú WC, ami akkorra már megint az lesz.

2009-08-09T19:30:00.002-05:00

Valahol bujkál bennem egy Buddha lelke, ami egyszer már előtört, és érzem, talán ismét tökéletes lehet a világ, bár már most is annak érzem.
Olyan közel vannak rossznak megélt dolgok, de el vannak zárva egy üvegbe, ésmajdha egy rohadt agy baltával megyek neki, amit lehet, hogy valaki más ad a kezembe, akkor széttörik, és megint jöhet a szarfolyam körülhajózása. De nem hagyom. Már tudom, várnak valahol a spanyolajkú lakosok által művelt földek, várnak a világ útjai,
és a világ legjobb érzése beleszippantani a levegőbe, és érezni a szabadságot,
ami habár jelenleg igen korlátolt,
de tudom, hogy mégis létezik,

ésha belehalok, hát haljak.

régóta vártuk, és...

2009-07-27T14:24:00.001-05:00

"má megin itt van a szerelem..."

2009-07-15T13:09:00.002-05:00

Mégsem. Mégsem találtam meg a lelkemet.
Holnap után megyünk Daróczra. Semmi kedvem nincs ott maradni. Szar lesz. Nem akarok elzárva lenni. Már a gondolatától rosszul vagyok. Időpocsékolásnak érzem, mint mindent, amit mostanában csinálok. Mint mondjuk azt, hogy itt ülök a gép előtt. Semmi értelme, de nemtudom, mit is kezdhetnék magammal. kimenni nem szívesen megyek, ahhoz túl ronda vagyok, még felöltözni sincs kedvem. Mozdulni se.
Naezaz. Szépszép. Nyafogjál csak, hülye szar.

Miért?

2009-07-12T13:29:00.004-05:00

Tíz napja még bele sem tudtam gondolni, hogy bizony tíz nap múlva vége a nyár fénypontjának titulált tábornak. Hát. Sajna mégis vége, pedig éppen tegnap kezdtem úgy vélekedni a dologról, hogy igen, a társaság kezd összekovácsolódni, az emberek ismerkednek, habár ebből én érdekes módon állandó jelleggel kimaradok. Biztosan a ráncaimtól félnek az emberek. Én legalábbis félnék tőle, de nyilvánvalóan más oka van.
A tábor jó volt. Nem olyan jó, mint az előző kettő, azzal igen magasra lett téve a mérce, de azért kecsesen, vagy inkább batár módra úszogattunk el ennek a tíz napnak a rohangálós, izzadságszagú, folyton éhes, de boldog vizeiben.
Nekem ugyan sok volt a deprimált pillanatom, dehát... ez a második pubi korszakom.
Ez azt is jelenti, hogy két napig szerelmes voltam, aztán, mivel a tábor véget ért, és ilyenkor már nem történnke csodák, inkább gyorsan elköszöntem a szerelemtől, hogy:
-Nacsá. Mi se látjuk egymást többé.
De irántatok, állandó szobatársaim, és újdonsült állandó szobatársaim, kiteljesedett a szeretetem. Hahhahaa.
Hát ma ennyit tudtam kicsikarni magamból a tábort illetően.