Különösen rossz érzés eljönni valahonnan, nem tudva, milyen szavakat hagysz hátra, és menni előre, ahol biztosan egyedül leszel.
De az a legjobb, hogy megtehetem mindezt. Élek, járok, beszélek, gondolkodom, tehát vagyok, úgyhogy megintcsak kösz Isten. Te vagy az ász.

Egy, a szervezetén belüli viszontagságokkal túltelített hétfő annál is inkább nyugodalmas, ámde gerincfájdalmas estéjén Mano nappalijának szürkés parkettáján próbálta összeilleszteni életvitelétől meghasonlott gerincoszlopának sajgó csigolyáit.
Mialatt igyekezett a polifómról kinyomni mind a hatvanhét kilóját hídba, megpillantott valami furcsát a dívány alatt. Bal lábának igen fejlett lábujjaival, mert a néhanapján lusta ember minden végtagját kézzé alakítja, hogy a testét semmi esetre kelljen megmozdítania a távirányító, ásványvizes palack, zsebkendő és egyebek elérése érdekében, megragadja, majd fejére helyezi szemüvegét, és nyakának kecses hátrább biccentésével a lencsék már is kiélesítik a szemgödrei hátsó falára vetülő képet, az agya rögtön fel is fogja - még most sem tudja, mi is az ott pontosan.
Ez a szomorú tény, a gyertyafényes esti csendben olyan sóhajoknak válik táptalajává, minthogy - Muszáj lesz közelebb mennem...- és Mano engedelmeskedett kíváncsiságának, hídállásban, négykézláb közeledett a rekamié felé, szemüvege útközben lefordult a tarkójára, és a padlót súrolta, elhagyta a polifómot, és fejét beillesztette a bútordarab alatt uralkodó sötétségbe.
A sötétben sötét volt. Mano ettől megnyugodott, mivel titokban kicsit tartott attól, hogy hirtelen valamiféle misztikus krimi főszereplőjévé lép elő, és egy másik világot fedez majd fel a seprűt rég nem látott porország helyett, odabenn nem sötét lesz, hanem egy ledekkel körbevilágított ajtó POKOL vagy esetleg CSODAORSZÁG felirattal, de nem volt ott más, csak egy szakadt francia-magyar utiszótár azokból a reményteli időkből, amikor Mano hitte, hogy Párizs, a szerelem városa, élete szerelmével együtt rá vár, oda kell utaznia, hiszen olyan fiatal, és bolond, és szüksége lesz egy-két szép francia mondatra, hogy megszólíthassa a csodás lányt, persze a párizsi útja (a nyelőcsövön keresztül a gyomorba vezet) unalmas, és érdektelen volt, de legfőképpen a francia lányokban csalódott, ígyhát a városban is, és nem történt egyéb a kanapé alatt töltött röpke időszakban, csak annyi, hogy nyugtázhatta: a bútorok alatti poros sötétség az élet egyik fix pontja.
Hitte naivan. És hittük mi is addig a percig, amíg Mano vissza nem akart térni a gerinctornájához.
Erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak, mert ha az ember feje éppen befér két pont közé, nem kizárt, hogy ott is marad egy örökkévalóságnak tűnő ideig, pláne, ha ez az ember Kalter Mano.
Nem kevés kurvaéletbe hagyta el a száját, gondolatban cifrábbakat is káromkodott, de ki ne tenné, ha a saját otthonában, a saját nyugalmasnak induló hétfő esti kontár-jóga gyakorlatainak végzése közepette éppen hídállásban ragad be a feje a dívány és a padló levegőtlen, ámde elképesztően atkadús párosa közé?
Két bazdmeg között megpróbált lefeküdni a földre, de ez egyenlő lett volna azzal, hogy nyakcsigolyái lassanként eltöredeznek, ami nem egy kellemes halálnem.
Következő ötlete a nyilvánvaló fej elfordítás volt, de  a kényszerű hídállás nem tette lehetővé egy ilyen mozdulat elkövetését.
Ezek után a nyelvével próbálta magához húzni a szótárat, hogy ne unatkozzon annyira, de az olvasáshoz túl sötét lett volna, bár igazi akciónak ígérkezett a nyelvnyújtogatás a körülmények tükrében. Ez sem jött össze.
Mano ekkorra teljes mértékben belenyugodott Isten akaratába, miszerint hátralévő rövidke életét díványlábként kell leélnie. Már az új tulajdonosok új életéről gondolkodott, és azon, hogy hogyan hasznosíthatnák fel a testének többi részét. Véleménye szerint egy, a mellkasára helyezett üveglap lenne a legcélszerűbb, amely így egy kávézóasztallal gazdagítaná a szoba bútorzatát...

Mindezalatt a bal lába megunta gazdája tehetetlenségét, csendben a dívány aljához sompolygott, megemelte azt, és kihúzta alóla az elalélt testet.

Isbjorndod.

Szeretem a jegesmedvéket.
Szeretnék jegesmedve lenni.
A jéghegyek közt elütni az időmet.
Elveszni a hófehérségben.
Uralni a hóesést.

"Midőn leszállottál a halálhoz, halhatatlan Élet"

Kösz Isten! (3#)

De tényleg.

Így működnek a sziámi ikrek, akiket szétválasztott a két anyában való kifejlődés.

Kösz, Boldi. 

Azt hiszem.

Most azvan, hogy csak egyetlenegy P. J. által írt verset tudnék ide begépelni, de teljesen felesleges egyértelmű nyomát hagyni bizonyos dolgoknak nyilvános felületen. De még titokban se. Sehogyan.
Jobb az ilyesmit minél gyorsabban lerázni magadról, nehogy hirtelen belekényelmesedj ebbe a percenként, a pokol és a menny között himbálózó állapotba.

Szép.

9

TV

"Bradley az Bradley. Szeret leugrani a mélybe, mert zuhanás közben jutnak az eszébe a legjobb ötletek."

26

Hajnali fél egy volt. Mano a fotelben ült, szivarja a kezében égett, de nem vitte rá a lélek, hogy a szájához emelje, annyira belefeledkezett nyomasztó gondolatainak sűrűjébe. 

Emil épp egy nőcske lakásáról igyekezett haza. Tíz óra volt, sütött a nap. Meglazította a nyakkendőjét.
Isten fénnyel mosta a körutat, és Emil ezt érezte is. Villamos helyett a gyaloglást választotta, hiszen ilyen szép időben ki zsúfolná be magát olyan emberek közé, akiknek ilyen szép időben eszükbe jutott bezsúfolni magukat egy olyan közegbe, mint amilyen villamosé szokott lenni, ha kint először van igazán szép idő? 

Út közben megállt az újságosnál, és megvette az újságot, amiben Mano cikkei időnként megjelennek. Persze ilyesmit nem talált benne, csak egy hírt a főoldal egyik sarkában. 

-Öngyilkos lett egy 26 éves férfi Budapesten- 

Emil tovább olvasta a szöveget, és rájött, hogy ez a férfi, aki épp huszonhat éves, akárcsak Mano, éppen ugyanabból a lakásból vetette ki magát a pokolba, mint ahol Mano lakik. 

A nap nem sütött tovább Emil körül. Dermedten állt, remegtek a lábai, a gyomra összeszűkült, a torka elszorult. Első mozdulatát a fejével tette, ingatta, és azt mondogatta magának, hogy nem. nem. ez nem lehet. Újra gyalogolni kezdett. A karjait alig mozgatta, a lábai mereven meneteltek egymás mellett, az újságot a kezében szorongatta, és könnyezett. Hazaért. 

Manonak rossz napja volt. Bese kis híján kirúgta a dekoncentráltsága miatt, ez persze, révén, hogy Mano még huszonhat éves ifiúr létére is érzelmileg labilis titokban, igazán rosszul esett neki, mert az őt a hetekben foglalkoztató misztikus gondolatok sokkal inkább érdekelték, mint a munkája, amit amúgy se becsült nagyra senki, nem adott  csokiskávét az automata, nem volt a boltban dán szalámi, és még a lakáskulcsát se találta meg egyhamar, mivel az a táskája mélyére keveredett, és idegesítő módon nem tudta onnan könnyedén kihúzni, mivel mindenbe beleakadt.

Persze szüksége se volt rá. Az ajtó tárva nyitva, bent két egyenruhás férfi a kesztyűjét vette le épp. Manora szegezték a  tekintetüket, amint az belépett, majd az egyik odasétált hozzá (teljesen értetlenül állt a küszöbön) és azt elmesélte, hogy pontosan miért is állnak a nappalija közepén hívatlanul.

-Tehát...Betört ide, írt egy levelet, amiben arra kért engem, hogy továbbítsam az apjának, majd kiugrott?

-Igen.
-Ez...hát..ez elképesztő. És...az apja...tudja már?

A férfi bólintott.

-De miért épp az én lakásom?

-Még mis sem tudjuk pontosan. Valószínűleg látta, hogy ön nincs itthon, és, mivel ez volt a kézenfekvő, ide tört be. Javasolnám, hogy szereltessen be riasztót.

-persze...de. miért nem értesítettek?

-Nem értük utol a munkahelyén, mivel onnan ekkor már távozott.

-Értem...

-Nos. Mi távoznánk is. Még felkeressük, néhány adatot be kéne majd még diktálnia. A viszont látásra.

-Viszlát.

Hajnali fél egy lett. Mano a fotelben ült, szivarja a kezében égett, de nem vitte rá a lélek, hogy a szájához emelje, annyira belefeledkezett nyomasztó gondolatainak sűrűjébe.

Talán fel kéne hívni Emilt. 

Bevégeztetett.

Nem nyúlok többé festékhez. Talán a sors is olyan, mint én, hogy csak ismétli magát. De már megint ott tartok, ahol két éve, csak épp öregebb lettem. (bár ez max a küllememen látszik) Öregebb. Bölcsebb nem.
Na meg akkor még nem jöttem rá arra, hogy tényleg senki sem hibás, csak én.

Most legalább évekbe fog telni, amíg felépítek egy újabb jéghegyet, aminek a csúcsáról bele vethetem magam a vértengerbe, és megfulladhatok újra.

Pán Péter és a Kisherceg.

Nem erről a bolygóról származom.

Egyetlen szerelmem örökre Bartók Béla marad.

Amúgy ha a laptop képernyője előtt gyorsan fel-le mozgatom egymás mellett az ujjaimat, akkor látom a mozgás fázisait. Ami szerintem nagyon érdekes.

Egyedül vagyunk a világban, srácok.

Oroszországi Föderáció - - - Yandex

A Világ megismeréséhez vezető egyetlen út, a visszafogottságban rejlik. 

Erre jöttem rá a Ben Frost koncert alatt, aminek az atmoszférája olyannyira lehengerlő és lélekemelő volt számomra, hogy bebizonyosodott, még én is képes vagyok egyfajta meditatív állapotba süllyeszteni a tudatomat. Vagy az az alattit.

Így tehát kénytelen leszek feladni szemérmetlenül romantikus gondolkodásmódom egy részét expressz a rászorulóknak, és megrendelni a híresneves -higgadt fizikus agy- deluxe edition-t. Vagy legalábbis apránként felnőni a puritánságon keresztül közvetített lelki gazdagság igényes ábrázolásának feladatához.
Nameg amúgyis fel kéne nőni. (nem)
Másoknak már akkor hármassal kezdődött az éveik száma, amikor az egyest még csak egy nulla követte. (én ekkor már negyvennél jártam, húzzatok bele, srácok.)

És megint másoknak már akkor hármassal kezdődött az éveik száma, amikor az enyém még csak egyessel se.
Ez természetesen nyilvánvaló, hiszen

A Világ tökéletes. 

Kösz Isten! (2#)

Mama szerint Papának azért olyan kicsi a feje, mert beszorult a túl nagy fülei közé, és nem tudott megnőni.

Alone in Kápmegyer.

Miért nem lehet az iránt a sok fiú iránt egyszerre táplált érzéseimet összeadni, és egyetlen emberre irányítani?
nem si tudom folytatni ezt a gondolatot. csak olyan szinten érdekel jelenleg a szerelem, mint azokat a lányokat a romantikus filmekben. hogy van egy szerelmed, és ő a te szerelmed, akire néha gondolsz, és a gondolatod megjelenik a fejed fölött egy szívben. de ez így meg tré. pontosan olyan lenne, mint azok a romantikus filmek, amikben ilyen lányok szerepelnek, és amiket utálok.

Jaj Zita, hagyjuk már.

-Úgyis mindenki tudja, hogy direkt csinálod. Imádod, ha rád figyelnek.-

Mindennek oka van. Aztán ezek a szélsőségek egy újabb hátrányt vetnek ki magukból, és ennek életbe lépésével önmaguk is okká válnak.
Tégla lettél a folyóban, kishaver.

ma megint úgy éreztem, sehol sincs helyem.

ez a blog se olyan már, mint régen.

tényleg a magam rabja lettem, és képtelen vagyok magam alárendelni a világ menetének. pedig azthiszem választani kéne. nem is tudom ezt folytatni, mert ebből is csak egy méternyi önsajnálat lenne, amire senki se kíváncsi, pedig kurvára jó, ha megvigasztalják az embert, amikor épp a saját vérébe készül belefulladni. 

B. B. élete nem is olyan különleges.

Bárkinek lehetnek ízületi panaszai 19 évesen.

Kik vagytok ti?

Nem szeret, aki szeret,
az szeret, aki nem.

Na most mi van?!
Mi van veletek?