Felesleges Fruska.

Hétfő. Tegnap konkrétan még azt érezte, hogy a világ bizony, bizony ellene fordult. Persze felkelt, és eszébe jutott, hogy hm, a Világ, hű hitvese mindenkor és mindenkinek, már mégsem fogja a sírba vinni egy nyomasztóan csendes és hűvös szellőtől átfázott kedd délután, merthogy a hétfőt azért még megnézné a sarkon, amint flegmán cigizik, de ma. Ma már komolyan más. A szemei már egy ideje nyitva várják, hogy a szar tükröződjön az üregük hátsó falán, csak az agya nem bír még kilábalni a titokzatos REM szakaszból. Mano felül, nevetgél egy kicsit, hogy haha, milyen vicces is ez az egész, aztán mezítláb kimegy a fürdőbe, megmossa az arcát, és a vörös szemeit, amik már komolyan elérték a szembeesési szögek legfelső beesettségű fokozatát, eszik egy kis fogkrémet, ami egy ideig helettesítheti a reggelit, éshát kéznél van, meglátogatja a klót, ami talán a napjának eddigi legjobb részét képzei, hiszen ki ne tagadná (pedig sokan megteszik), hogy mekkora megkönnyebbülés ez a kis hétköznapi csoda, aztán jöhet a reggeli szaratós kávé, biokenyér és tetszetősnek csöppet sem mondható tükörtojások (mégiscsak párosan jó hullámvasutazni egy ember bélrendszerében) és csodálatos napfelkelte a lakótelepi házak háta mögötti helyről, konzervboldogság formájában.

Öt óra lett, Mano elkészült, és felkészült a hétköznapi megpróbáltatásokra, mint rendkívüli hétköznapi hős, ésmár lenn is áll a villamosmegállóban. A fejében olyasmik járnak, minthogy: "anyád" meg "mit jön ez a vénasszony nekem a szatyrával, megfordulok, és megkéselem" ezenkívül még valami aktuális popsláger, ami a szerelem csodájáról szól, vegyülve a Soft machine Why are we sleeping? című számával, és Mano megtöbbenten konstatálja, hogy nem is lenne belőle rossz DJ, de inkább nem keveri lemezek és hangjegyek közé magát. Inkább ezt a napot is eltölti úgy, ahogyan szokta a hétfőket.
A villamos megérkezett, ő folszáll rá, megnyugszik, mert viszonylag szimpatikus szoborarcú emberekkel kerül egy kocsiba, csak a vezető hangja zavarja egy kicsit, de erről már igazán nem tehet, és azzal magyarázza ezt asokkoló tényezőt, hogy Isten biztosan tudta, hogy mi ezzel a célja. Lassan elérkezik az Üllői útra, leszáll, befordul a sarkon, leül egy ház harmadik mélyedésébe, mert az előző kettőenk enyhén szólva húgyszaga volt, és írni kezd.
Előbb megír egy nekrológot, ami kicsit lelombozza, azután egy novelláját javítja át kiadható állapotúra, hátha az újság fizet érte valamennyi, mert a múltkori is tetszett nekik, majd ismét útnak indul.

Az irányt Mihalics lakása felé veszi, amit mindig irigyelt egy kicsit a tetőkert miatt, de még sohasem árulta el Mihalicsnak. Egyébként senkinek sem.

Menet közben a virágárus lány rámosolyog, ő is kicsikar magából egy szemöldökfelhúzós sármvigyort, habár legszívesebben köpne egyet. Ki tudja miért. Ilyen kedve van már egy ideje, úgy egy hete, se legalább megvolt a reggeli kávé.

Miközben tovább megy a lányon gondolkodik. Hogy vajon miért mosolygott rá. A karikás és beesett szemű, nyeszlett öregedő fiatalemberre, vajh mivel érdemelte ki ezt az izomcsoportokat megmozgató másodperces élményt? Tényleg nem tudja.

Talán az a lány volt a legszomorúbb, csak éppen mosolyra húzta a száját egy boldognak tűnő személy, akit megmosolyogtatott egy másik boldognak tűnő személy. Jobb, mint a reggeli vizelés.

Palackozott konzervboldogság a napsugarak tündérkönyvéből.

Bild: Mano és a növények kórusa.

Igaz. Igaz. Igaz, hogy minden nappal gazdagabb és szegényebb lesz az ember.
Nincs mit tenni, ez a "harmadik" világ, bezárult a kör, és beleírhatunk egy háromszöget.
Továbblépésünk elsődleges célja a stresszmentes életvitel, és hasonló jópolgári újságbeli elszólások, minden meglesz, és boldogan kezdhetünk hozzá egy újabb síkidom megrajzolásához.

A Világ visszakerült tökéletes állapotába.

Eléggé furcsa, hogy mégis ez a tökély.

Tökéletes világunk tündérek mozgatta kerekei közé porszem került!
A
politikai helyzet a nyugtatókat gyártó cégek számára kedvez.
Fehér fűzős
bakancsok mérgezik a kövezetet.

Hatodikosan azt gondoltam, hogy sikeres leszek, és húsz évesen meghalok.
Ma rájöttem, hogy az ember nem lesz idő előtt sikeres, de meghalhat húsz évesen.

A dolog lényege, hogy használjunk ránctalanítót (de csak olyat, amit az újságokhoz adnak, mert azzal nem támogatjuk a multicégeket) (vagy legyünk őszinték, nem telik hetente hatezer egy kenőcsre) (de majdha sikeresek leszünk) (éshát azok leszünk) (a magunk módján)

Másodpercenként váltják egymást a hangulatai. Jó futók, bárkit leelőznek. Mesés boldogság, azután a szar tobzódása, olyan érzés, hogy az ami belül van kék lett, és nagyon szétvágná a mellkasát egy rozsdás késsel. Bármleiyk is jön szóba, inkább üldögélne egy szép, zöld, kullancs és tetűmentes réten egyedül.
Helyette perszehogy a villamoson ül, teljesen ázott és vizeskutyaszagú kabátban, tumultus van, és már legalább két órája vizelnie kéne, de sebaj, amíg az eső esik, addig nemigen halhat ki az emberiség.
A villamos ma ocsmány helynek tetszik a szemében. A négyes ülésben ül, ráadásul belül, és nem lát ki az ablakon. Az embereket és a fertőzéseket bezárták egy sárga fémdobozba, és a lehellet befedte az üveget, amit letörölni nehézkes volna, hiszen Mano keze a zsebében van, mozdíthatatlan helyzetben. Ha kivenné onnan, akkor azzal meglökné a mellette ülő nénit, akinél ernyő van, ígyhát inkább nyugodjék békében a jobb keze, vele együtt a bal is, hiszen a zsebbörtönből nincs menekvés.
A másik megoldás az idő múlatására az volna, ha jól megfigyelné az emberek arcát, de ez a lehetőség már akkor talomba megy, amikor észreveszi, hogy sokan néznek rá is, és kétli, hogy azért mert szép lenne. Nem, biztosan ők is észrevették, hogy kinek a kabátja áraszt vizes kutyaszagot.
Persze a megoldás kézenfekvő, mitöbb, egyértelmű. Gondolkodni kell, nem is kell, megy az magától, hiszen már azt is kitalálta, hogy milyen illata van annak a rétnek, csak nem merült bele. Igen. Akkor most, hogy a gondolati szálai közül az egyiknek vége szakadt. Most befűzheti a másikat. Piroska szörp is lenne a réten, és kényelem. Mindenekfelett.
Persze a kényelem már nem látogathatja meg rétet, mert Mano leszállni kényszerül, végállomás, az ajtókat bezárják, az emberek felhúzzák az ernyőiket, szarakodnak egy sort, pont útban vannak, dehát időnk, mint a tenger, Mano természetes módon kikerüli a nénit, a bácsit, a nőt a gyereket, megmég egy egész tömeget, és ernyő nélkül hazasétál, de már nem jut eszébe a rét.
Csak arra gondol, hogy valamit elfelejtett.



Bild: tündérország.

Édesanyámnak van egy lyuk az oldalán.
A kíváncsiságtól.
(hehehe)

Nem is vágyom rá igazán, hogy Isten fia legyek. Első, hogy akármennyire érdekes, nem születtem fiúnak, másodszormeg jó nekem, hogy az apám lánya vagyok.

(Én) az apám lánya vagyok.

(Mihalics, (én) még emlékszem a Mennybe jutási versenyre, nem lehetünk önzőek, és az (én) az csak önzést okozhat. Jó bulást, tisztelt intravénás állandó tavaszi depresszióban szenvedő önző emberi lény Debrecenből.)
Egy önző emberi lény.

Mi lehet hát rossz a csodálatos életben?
Öreg vagyok.
Dehogy vagy...
Dehogynem. Negyven leszek a télen.
Igen a télen, tizenhat év múlva télen.
Persze ez cseppet sem nyugtatta meg Kalter Manot, és érezte, hogy a hátralévő idejét hasznosan kell eltöltenie, nagyobb dolgokkal, mint a világ csendes megmentése egy dologtalan hétfő reggel. Valójában élete nagy részét azzal töltötte, hogy mások megsegítése közepette magának tegyen jót, merthát nem önzetlen ez a Mano-féle önzetlenség, de lehet, hogy még a szembeszomszéd meleg srác idős emberek életét jobbá tevő bájprogramja sem az, hanem dicsfényben szeretne úszni az idősotthonban Mari néni bodzaszörpjével a kezében, amit annyira szeret. Neki is kell, hogy valaki megdícsérje, ha már apa nem tette, mert a fiúkat szereti.
Másnap reggel Mano ráköszönt a srácra. Alfonz. Megint az otthonba ment. Eléggé boldog élete lehet. Mintha ő sem dolgozna, csak ezzel foglalkozna. Akkor lehet, hogy neki mégsem a jótékonykodással járó kikerülhetetlen jutalmak jelentik a boldogságot. Azta. Hát, akkor Mano még mosolyog is rá. Csak nehogy túlzásba vigye. Alfonz még az ő életét is jobbá akarná tenni.
Lemegy a csotrogány liftfülkében, remélve, hogy odakint süt a nap, hátha attól jobb kedve lesz. Na, Mihalics. Eltelt egy év.
Jobban meggondolva megeshet, hogy nemcsak hátulütői vannak ennek. Marandjunk abban, hogy bölcsebbek lettünk egy évvel.
A lift retkespiros gombjának megnyomása persze még így, huszonnégy éves fejjel is boldogsággal töltötte el a szívét, akárcsak hat évesen a szülei lakásában, vagy tizenöt évesen Ódor Emília kellemes társaságára gondolva felfelé menet a hetedikre.
Kint természetesen süt a nap, már amennyire kitelik neki februában, Mano fejében meg valami jazz nóta kereng, csak már legalább három napja nem jön rá, hogy mi az, nem is talája sehol, nem is keresi igazán, és nem is hallotta még soha az életben egészében, de aztért ez a dal most bomlasztja a gondolatait, így ő méginkább hiheti, hogy huszonnégy éves korára az ember kezd meghülyülni, és hogy megeshet, hogy Mari néni a bodzaszörpjével ezt nevezi bölcsességnek.
Azt az állapotot, amikor az ember már nem szenved a túl sok tudásától sem a túl kevéstől, hanem specko jedno, (igaz Ágnes?) és örömmel megy át a szomszédba a Józsi bácsihoz römizni, mert belátja, hogy szegény unatkozik, és az ember maga is belátja (ezmicsodaszóismétlésegymondatonbelül), hogy mindjárt negyven helyett hetven lesz és akkor ő is unatkozni fog, éshát miért ne kezdje most, a bölcsessége derekán a römi gyakrolását önzetlenül, de komolyan önzetlenül megsegítve ezzel Józsi bácsit?
Este van este van csöndes szellős este...Mano a kulcsát keresi, merthogy ebbe a házba még nem vezették be azt az örömteli elektomos kapunyitó rendszert, ami a magasabb közösköltségű, őket körülvevő házakban már mind be lett vezetve, és ez annyira természetes, és azzal jár, hogy Mano értelemszerűen nem találja a kulcsát. Ekkor felbukkan értelmetlen történetünk másik kulcsszereplője (uhuh...Mihalics, ezt a szófordulatot kivételesen nem a borzalmas humoromnak köszönhetjük, nem is gondoltam volna, hogy ez fog következni) Alfonz. Natürlich, Alfonz egyből ajtót nyit, üdvözlik egymást, jóestét, jóestét...
Öhm, Alfonz!
Mondja csak Mano.
Ön pontosan mennyi idős is?
Huszonhat éves vagyok.

Ó. köszönöm. Viszlát.
Viszlát!
Nos igen. Tehát Alfonz már bölcs. Mari néninek vagy ki tudja már kinek, teljesen igaza volt. Vagy nem. De mindegy.
Mano még aznap este becsöngetett Józsi bácsihoz.

Bild: Józsi bácsi hatvannyolcadik születésnapján.