Háthogy milyen nevetségessé tudja alakítani az embert az élete. Hahaha. Kacagnom kell.

De legalább van min nevetni, de olyan amúgy is mindig van, már most, hogy egy ideje nagynehezen sikeredett kilábalnia a tinidepi elkurvult formájából, angyalkám, révészem. Ennek örömére általános boldogság telepszik a gondolataira, és ez is jó. Még a rossz is jó, mert utána úgyis jó lesz.
Habár tényleg minidg ezt taglalom, de nem tudok mást. Meg ezeket hogy megint miaz életenek írom le ide. Hát tudja a jóég. Mert én nem.

Tegnap vettem négy darab csodaszép színű festéket. És fúvókát is vettem pénteken, és sokkal jobb, mint a régi, habár az is jó szolgálatot tett, de ezzel gyönyörű hangja van klarinétkának.

Hát nem szép az élet, srácok?

(nem tudok érdemlegeset írni, mert unalmas és egyhangú lenne minidg ezt olvasni. Mert meglepő módon van, akiolvassa, köszönöm néketek.)

Kettéhasad a nem létező szívem.

Nueve.

Na most akkor mi is van?
Elromlott volna valami?
És ha igen, akkor hol?
Én nem tudok róla, hogy játszom ebben a filmben.
De nem vagyok jó színész.
Különben is utálom az ilyen bejegyzéseket.
Amint ezt írom, megfontolom (most, pontban tízkor), hogy közzétegyeme egyáltalán.
Deha nem teszek semmit soha közzé, akkor nem olvassa el senki, mert ami nincs az nincs.
Bár erről vitatkozhatnánk.

De tudjátok mit?

Ma éjszaka látni lehet a csillagos eget.

És én nagyon örülök ennek.

Kedd este van.
Mano kényelmesen ücsörög a foteljében, miközben teljes mértékig kiélvezi azt az életében ritkán megforduló érzést, amikor elmondhatja magáról, hogy teljesen eggyé vált a világgal. Úgy érzi, hogy tényleg itt van, teljes egészében, érzi a gravitációt, az őt körülvevő levegő érintkezési felületét a testével, azt, hogy a az utcalámpák nem azt a szintet érintik a fényükkel utoljára, ahol ő ül, de mindezzel együtt az egész világ egy nagy viasztömbnek tűnik számára, és ebben a pillanatban megállt az idő.

A jubileumi százhatodik bejegyzés.

Ennek a mostani cudar Januárnak a távoli reménységgel kecsegtető estéi mind barnák.
Há én assziszem.

A Január különben olyan szép név. Nemtudokírni, Nem Tudok írni.
Akkor meg minek kezdtél hozzá, hülygyerek.

Hülgyeim és Uraim, Jubeliumi százhatodik bejegyzésünket láthatták, köszönjük figyelmüket,
a viszont látásra!

Ahogy Ibu mondaná -

What a beautiful?

Hideg van, be van borulva, és azon merengek, hogy baszkikám, miért van ez így?
Mindjárt jön az önsajnálat, biztos,
hülye vagy és csúnya, de sebaj.
Azt hittem szarabbnak érzem magam, mint régen, de igazából nem, és
amúgy sincsenek érzéseim.

szerencsére


Mexikó az hozzám hasonlókat is tárt karokkal várja.


Nagy távlatokban gondolkodva a bukás ugyanannyit tesz, mintha gyomorszájon vágtak volna egyszer.
Egy kicsit fájt, de elmúlt.

De valamiért még én magam sem tudom, hogy ki az.

Lájer Kató úgy érzi...

Úgy érzem, hogy életem szerelme még minidg egy nagyszemű zsidó.