aztaaa. felvettek.
Most kezdtem neki örülni.
2010. július 23., péntek
2010. július 16., péntek
2010. július 13., kedd
20 - 9 - vége
Sosem hittem volna, hogy pont attól fogok így kibukni, hogy a legalapvetőbb dolgok egyike kivándorol az életemből. Mert az alapvető dolgokról sose hinnénk, hogy egyszer megszűnnek...
Ez volt a kilencedik és egyben utolsó táborom, és sajnos nem tudtam kiélvezni minden egyes percét, mert felvételiznem kellett, ami nem rossz, de azt se mondanám, hogy örömmel buszoztam le minden reggel a hegyről azzal az íves mappával...Márti mondta, hogy inkább maradjak nála három napig, úgy könnyebb lesz, de ettől csak ideges lettem. Miért maradnék Pesten épp akkor, amikor a tábor javában folyik. Még szép, hogy, ha megszakadok is, visszamegyek minden nap.
Vissza is mentem. És nem bántam meg. Így ott lehettem a kicsit vicces Hien és Király Viktor koncerten, a futkározós játékon, amit természetesen végigaludtam, mondván, hogy -oké srácok, öt perc, és megyek én is-, és persze végignézhettem azt is, ahogyan a lányok az ezredik meccsük után, leharcoltan, szétesve és idegesen elvesztik a döntő mérkőzéseket, én is rohanva készíthettem a jelmezeket a divatbemutatóra, amit aztán meg is nyertünk, és aztán ordítva karaokezhattam, megjegyzem, már megint megpróbáltuk elénekelni a Wanna Be-t a Spice Girls-től, de ez évben se tudtuk a szöveget, talán még a dallamot se.
A felvételi napok után végre én is az ébresztőre kelhettem, nem pedig a telefonom csörgésére hajnali hatkor. Igazából azt se tudom már mi történt. Minden összefolyik, csak azt tudom, hogy jó volt. Ami különösen jó volt az a délutáni foglalkozás volt. Ami pedig rossz volt, az a hülye vizes játék. Azt utáltam. Meg a kaja se volt olyan fergeteges. Bár táborokban amúgy se szokásom enni. Bár ha az ember laktózmentes vega kaját kér, akkor rizsen kívül ne számítson másra.
Aj nemtudom már...Az utolsó éjszaka mindent elhomályosít. Az utolsó tábor utolsó éjszakája. A hagyományos táborzáró diszkóban rájöttem, hogy Matyika a szerelmem, mert nagyon jól táncol.
Amúgymeg arra is rájöttem, hogy igen, ez a tábor az, amiért képes vagyok minden évben depresszióba süppedni, miután véget ér, és várni az őszi kirándulást, és utána még majdnem egy évet a következő táborig, és ha rájövök, és elég nehezen, de mégis realizálódott bennem, hogy nincs tovább, már nincs igazán mire várni, akkor bizony eltörik a mécses, és zokogni kezdek. De nem csak én. Petike csoportjából mindenki.
És ez sokkal jobb, mintha nem esett volna le, hogy ez nem egy átlagos diszkó utáni takarodó, és továbbra is azon lettem volna fennakadva, hogy ki a faszom az a Brasch Bence, és jövőre jövök csak rá, hogy basszus, május van, és nincs mit befizetni.
És ez a tábor tényleg a legalapvetőbb, és a legfontosabb dolgok közé tartozik, látván, hogy mennyi zsepi fogyott el akkor éjjel, azt hiszem nem csak az én életemben.
Ez volt a kilencedik és egyben utolsó táborom, és sajnos nem tudtam kiélvezni minden egyes percét, mert felvételiznem kellett, ami nem rossz, de azt se mondanám, hogy örömmel buszoztam le minden reggel a hegyről azzal az íves mappával...Márti mondta, hogy inkább maradjak nála három napig, úgy könnyebb lesz, de ettől csak ideges lettem. Miért maradnék Pesten épp akkor, amikor a tábor javában folyik. Még szép, hogy, ha megszakadok is, visszamegyek minden nap.
Vissza is mentem. És nem bántam meg. Így ott lehettem a kicsit vicces Hien és Király Viktor koncerten, a futkározós játékon, amit természetesen végigaludtam, mondván, hogy -oké srácok, öt perc, és megyek én is-, és persze végignézhettem azt is, ahogyan a lányok az ezredik meccsük után, leharcoltan, szétesve és idegesen elvesztik a döntő mérkőzéseket, én is rohanva készíthettem a jelmezeket a divatbemutatóra, amit aztán meg is nyertünk, és aztán ordítva karaokezhattam, megjegyzem, már megint megpróbáltuk elénekelni a Wanna Be-t a Spice Girls-től, de ez évben se tudtuk a szöveget, talán még a dallamot se.
A felvételi napok után végre én is az ébresztőre kelhettem, nem pedig a telefonom csörgésére hajnali hatkor. Igazából azt se tudom már mi történt. Minden összefolyik, csak azt tudom, hogy jó volt. Ami különösen jó volt az a délutáni foglalkozás volt. Ami pedig rossz volt, az a hülye vizes játék. Azt utáltam. Meg a kaja se volt olyan fergeteges. Bár táborokban amúgy se szokásom enni. Bár ha az ember laktózmentes vega kaját kér, akkor rizsen kívül ne számítson másra.
Aj nemtudom már...Az utolsó éjszaka mindent elhomályosít. Az utolsó tábor utolsó éjszakája. A hagyományos táborzáró diszkóban rájöttem, hogy Matyika a szerelmem, mert nagyon jól táncol.
Amúgymeg arra is rájöttem, hogy igen, ez a tábor az, amiért képes vagyok minden évben depresszióba süppedni, miután véget ér, és várni az őszi kirándulást, és utána még majdnem egy évet a következő táborig, és ha rájövök, és elég nehezen, de mégis realizálódott bennem, hogy nincs tovább, már nincs igazán mire várni, akkor bizony eltörik a mécses, és zokogni kezdek. De nem csak én. Petike csoportjából mindenki.
És ez sokkal jobb, mintha nem esett volna le, hogy ez nem egy átlagos diszkó utáni takarodó, és továbbra is azon lettem volna fennakadva, hogy ki a faszom az a Brasch Bence, és jövőre jövök csak rá, hogy basszus, május van, és nincs mit befizetni.
És ez a tábor tényleg a legalapvetőbb, és a legfontosabb dolgok közé tartozik, látván, hogy mennyi zsepi fogyott el akkor éjjel, azt hiszem nem csak az én életemben.
2010. július 2., péntek
2010. június 29., kedd
Mayberian Sanskülotts
Mayberian Sanskülotts 14-én a Hunniában.
Csak azért hirdetem ennyire, mert a zenekar két tagja közül az egyik én vagyok.
És ezzel most nagyon rácáfoltam önmagamra.
Csak azért hirdetem ennyire, mert a zenekar két tagja közül az egyik én vagyok.
És ezzel most nagyon rácáfoltam önmagamra.
2010. június 26., szombat
Hello Anyjesus!
Keresem életem szerelmét, legjobb barátját, aki szeret, és akit én is szeretek, és a tenyerén hordoz, és akire felnézek, és aki lehet szemüveges is, mert az olyan szekszis. (haha)
Ha valaki úgy érzi, ő az, akkor adhat szerenádot az ablakom alatt. Annak nagyon örülnék, de igazából tökmindegy.
2010. június 25., péntek
Aztaa.
Tisztára durva. Ma negyvenegyszer nézték meg a blogomat, és senki se reagált semmire semmit. Ja de. Két kurva. Dehát kurva. Nemde?
41. Negyvenegy.
Ilyen még sose volt.
2010. június 24., csütörtök
rohadék szar.
gyűlölök mindenkit, aki közelebb jön hozzám.
dögöljenek meg. fasz. ez is idegesítő biztos, de bazdmeg. ezvan.
különbenmeg kurvajó minden.
dögöljenek meg. fasz. ez is idegesítő biztos, de bazdmeg. ezvan.
különbenmeg kurvajó minden.
Kedden végül egyedül sétáltam el az Ó utcáig a Balaton után, ami amúgy szar volt. Szétestek, érfelvágás se. Unalmasnak mondanám, már majdnem sírtam azon, hogy ott vagyok.
Talán túl sokat vártam tőle, de az előtte fellépő kézi Chopin nevű zenekar több, mint tökéletes volt. Gyakorlatilag egyedül a húsz évvel ezelőtt volt fiatalok tömegében, alkohol, cigi, tánc, néhány béna srác, akik nem láttak még lányt, és mindettől olyan volt, mintha húsz évvel ezelőtt lennénk, bár akkor még épp nem éltem, de már majdnem, és fiatal lennék, és jött az az öregember, és mesélte a régi sztorikat, a régi emberekről, régi helyeken, és olyan, mintha most is olyan lenne, közben már eléggé nem.
Kiesett a gyeplő a kezemből.
Miközben hazafelé gyalogoltam gondolkodtam, ami igen ritka, mert jobb nem gondolkodni, csak énekelgetni magamban, bár valahol az is gondolkodás. Valami olyasmin gondolkodtam, hogy, amik eszembe jutnak, még magamban se merem letisztázni. Nem tudok naplót se vezetni, mert félek, hogy hirtelen meghalok, és ezért elolvassák, és mivel az a naplóm volt, ott túl őszinte voltam, de a legőszintébb dolgokat sosem jegyezném le. Soha.
Talán túl sokat vártam tőle, de az előtte fellépő kézi Chopin nevű zenekar több, mint tökéletes volt. Gyakorlatilag egyedül a húsz évvel ezelőtt volt fiatalok tömegében, alkohol, cigi, tánc, néhány béna srác, akik nem láttak még lányt, és mindettől olyan volt, mintha húsz évvel ezelőtt lennénk, bár akkor még épp nem éltem, de már majdnem, és fiatal lennék, és jött az az öregember, és mesélte a régi sztorikat, a régi emberekről, régi helyeken, és olyan, mintha most is olyan lenne, közben már eléggé nem.
Kiesett a gyeplő a kezemből.
Miközben hazafelé gyalogoltam gondolkodtam, ami igen ritka, mert jobb nem gondolkodni, csak énekelgetni magamban, bár valahol az is gondolkodás. Valami olyasmin gondolkodtam, hogy, amik eszembe jutnak, még magamban se merem letisztázni. Nem tudok naplót se vezetni, mert félek, hogy hirtelen meghalok, és ezért elolvassák, és mivel az a naplóm volt, ott túl őszinte voltam, de a legőszintébb dolgokat sosem jegyezném le. Soha.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)