Arról, hogy mi a groteszk
Természetesen most nem esik szó, ellenben
Arról, hogy mit rejteget a fekete számzáras koffer
na arról igen.

De talán majd holnap, mert, habár mondtam, hogy elmondom, hogy mégis milyen dolgokat zsúfoltál össze abba a táskába, mégsincs rá érkezésem, hogy nyugodtan írogassak itt ilyen bonyolult és mélyreható dolgokról, mint egy táska nemi identitása.
Inkább rágom itt a körömöm valami hisztis női verset olvasgatva.
Vannak olyan vöröslő ajkú, dohányzó/nem dohányzó, kicsit magasított sarkú, sikkesen öltözködő, térdig érő kabátos, az utcán hosszú léptekkel gyakorta sétálgató, minimálisan haragos tekintetű, de valakinek szép nők, akik időnként kiborulnak értelmetlen és apró dolgokon, és akkor hosszú léptekkel sétának a lebegő kabátjukban és a kicsit magassarkú kabáthoz passzoló cipőjükben a vörös szájukban cigivel, minimálisan haragos tekintettel az utcán, és amikor hazaérnek, akkor sikítoznak egy sort. Hiztiznek. És a hiszti után nagy dühbeli elérzékenyültságükben írnak egy verset, amit aztán én elolvasok itthon, és vágyom rá, hogy hisztizzek egy sort a semmin. Hahaha.
És mérges vagyok, utállak, és megőrülök, de mennyire jó is ez. Hogy semmi baj nincs.

Bild: "És talán a tudat, hogy miattad olvastam hajnóczy könyveit."