Tíz napja még bele sem tudtam gondolni, hogy bizony tíz nap múlva vége a nyár fénypontjának titulált tábornak. Hát. Sajna mégis vége, pedig éppen tegnap kezdtem úgy vélekedni a dologról, hogy igen, a társaság kezd összekovácsolódni, az emberek ismerkednek, habár ebből én érdekes módon állandó jelleggel kimaradok. Biztosan a ráncaimtól félnek az emberek. Én legalábbis félnék tőle, de nyilvánvalóan más oka van.
A tábor jó volt. Nem olyan jó, mint az előző kettő, azzal igen magasra lett téve a mérce, de azért kecsesen, vagy inkább batár módra úszogattunk el ennek a tíz napnak a rohangálós, izzadságszagú, folyton éhes, de boldog vizeiben.
Nekem ugyan sok volt a deprimált pillanatom, dehát... ez a második pubi korszakom.
Ez azt is jelenti, hogy két napig szerelmes voltam, aztán, mivel a tábor véget ért, és ilyenkor már nem történnke csodák, inkább gyorsan elköszöntem a szerelemtől, hogy:
-Nacsá. Mi se látjuk egymást többé.
De irántatok, állandó szobatársaim, és újdonsült állandó szobatársaim, kiteljesedett a szeretetem. Hahhahaa.
Hát ma ennyit tudtam kicsikarni magamból a tábort illetően.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése