Tinédzserkorunk alkonyán jönnek a megoldhatatlan zűrök, és sírunk, hogy sosem voltunk igazi punkok.

Kicsit újítottam a blogon, de még szar, csak most nincs kedvem tovább csinálni.

Amúgymeg Kalter Mano világát kissé szem elől tévesztettem, új dolgok érdekelnek, és majd azokról írok. bár asszem már senki sem olvassa ezt a blogot, mert túl rég írtam bármit is.

Csak igen. Hát változnak a dolgok. Jó gyorsan, észre se venni, és végig olyan üres vagyok. Krónikus ürességérzet. Azt sem tudom, mi mikor történt, filmszerű az egész, nem értem a kapcsolatokat, nem tudom, kiről mit gondolok, mit érzek, mert közben nem is érzek, minden olyan szaggatott, és gyakorta ölnék a semmiért, kedvtelésből, máskor meg rájövök, nincs is hozzá kedvem, se erőm, egyszerre gyűlölök, és érzek együtt mindenkivel, és igazából ebben a pillanatban csakis a Víg Dal egészével tudnám kifejezni, amit érzek, bár azzal se teljesen, de azért igen.

Ezért most bemásolom ide a szövegét. Bár ilyet sose szoktam. Meg nem is szeretek ilyet csinálni, mert szar.

VÍG DAL 1994. október

Kitört a vulkán, ömlik a láva
Szerelmem szeretlek, minden hiába!

Átengedem magam a sodrásnak,
nem számit semmi nem érhet bánat,
átengedem magam a sodrásnak,
engedek az áramlásnak.

Engem most már baj nem érhet,
elveszve is, akkor is csak téged,
téged kívánlak mindenemmel,
más karjában hideg szívvel.

Veled együtt a remény is elhagyott,
pogány, hitetlen, száműzött vagyok,
veled együtt a remény is veszett,
veszett kutyaként rohanok utánad,
ártatlan vagyok, szétfeszít a bánat,
meggyaláztál, ez gyalázat!

Semmi sem drága, nincsen kincsem,
elveszett minden, vesszen el minden!
Lelkem a porba, sárba tiporva,
karomat leejtem, nincs kit megölelnem.

A városon homály, a szememen hályog,
nem számít semmit, belülről látok.
Aki bátor az velem tartson,
a reményből nehogy kiapadjon!

Rotyog a fazekam, sikítnak a békák,
kígyók sziszegnek, adok uzsonnát.
Piócát teszek a melledre,
meglátod Kedves, nem lesz ellenedre.

Szoknyák söpörnek, izzanak a keblek,
sötét vermek, eltemetnek,
átölelnek gyilkos karmok,
hagylak futni, Kegyetlen Zsarnok!

Harangok zúgnak, megint nász van,
új élet születik örökös gyászban,
harangok zúgnak megint temetnek,
ássák a síromat, ássák a vermet!

Aj, Azazelló, nagyon nagy a baj!
Az Ördög sem tudja, velem vajon, mit kar!
Elment a Herceg a fehér lovon,
hol van az én Rogozsinom?
Hol késik az én gyilkosom?!