2010. augusztus 19., csütörtök

Az van, ami van.

gyötrelmesen hátborzongatóan gusztustalanul hiányos és felszínesen mély, de szar, pedig nem volt rossz érzésem, csak semmilyen

kábé azt éreztem, hogy én ezt a Gergőt nem ismerem semennyire

és hogy ő se engem

és aztán úgy vonszoltam magam haza, mint egy vert sereg romjai...

25 megjegyzés:

gergő írta...

tényleg nem ismerjük már egymást. és igazán nem értem, hogy ezt miért kellett. vagy hogy miért vagy olyan mérhetetlenül önző. vagy hogy miért nem vagy képes megelégedni semmivel. ez az egész olyan mint egy elégtétel-bosszú-kiélés-akármi. És azt sem értem, hogy miért élvezed a problémákat. És ha megkértél hogy hagyjalak békén nagyjából már vagy fél éve, akkor miért mondod másoknak azt, hogy nem így teszek. igazából kicsinyes szar dolognak tartom, hogy ezeket most elmondom, de igazából ahogy látom ennek már nincs tétje, és amúgy is pokoli legrosszabb napomon tévedtem ide megint sok idő után, csak úgy véletlenül, mert képzeld még ott volt ez az oldal a könyvjelzők között, már vagy egy éve. Mert akkor még olvastam ezt, és tetszett. És amikor olvastam azokat a régi novellákat, akkor nagyon szerettem ahogy írsz. és nagyon menőnek tartottam ezt a blogot is. és ha emlékszel mennyire hihetetlenül jól beszélgettünk még mindenféle tét nélkül mindenről, mindenféle hülye kis szar problémánkról, és a mai nap távlatából még azok a kis szar problémák is király dolgok voltak. és emlékszem megbeszéltük hogy elstoppolunk gyöngyösre hogy vegyünk egy hülye napszemüveget, és akkor már annyira megkedveltelek, hogy ehhez is volt kedvem, meg hogy találkozzam veled nyáron amikor még igazából alig ismertelek, és vissza gondolva ha most arra gondolok hogy igazából mit szerettem benned, akkor csak egy ilyen emlékzitahologramm izé jut eszembe csak, mert akkor még teljesen másmilyen voltál. és a sok mindenféle problémád, amik miatt még jobban érdekeltél és még jobban meg akartalak ismerni, mert érdekes voltál és arra gondoltam, hogy basszus olyan lány akibe bele tudnék szeretni mert nagyon tökéletes hogy ilyen, és ahogy viselkedik az is, mint amikor elsőben melletted ültem valamikor második félév elején angolon, mert új terembe kerültünk és akkor minden angolóra előtt pontosan egymáshoz igazítottad a könyveimet meg a toltartómat, hogy illeszkedjenek és nemtudtam eleinte, hogy miért csinálod és sokáig nem is kérdeztem meg mert azt gondoltam megbánthatlak vele ha rákérdezek. és aztán megkérdeztem és elmondtad hogy OCD. és igazából akkor kezdtem el figyelni rád vagy valamikor akkor, mert te tűntél a legérdekesebb lánynak és azt gondoltam, hogy igazából azt hiszem hogy valamikor majd biztos veled leszek, de közben nem gondoltam úgy vagy három évig egyszer sem hogy szeretnélek, ez valami sorsszerűség érzés volt vagy nemtudom, mert azt éreztem, hogy majd lassan megismerlek és akkor azt hiszem rájövök,

gergő írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
gergő írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
gergő írta...

hogy majd veled akarok lenni, pedig ilyet soha nem éreztem, és akkor még nem is szerettelek pedig. ez volt az első emlékem rólad még elsőben. aztán közben meg tetszettek más lányok mindig, de aztán azok hamar elmúltak és azok nem is érdekeltek soha, csak valamiért azthittem ez ilyen szerelem mind, de igazából csak hülye lángolások voltak egy két hónapig. aztán 4ik előtt nyáron csomót beszéltünk már mindig folyton mindenről, és már annyira hihetetlen volt, hogy van valaki aki kicsit távoli, mert személyesen nyáron nem is találkoztam veled, de még is úgy éreztem hogy ennek ellenére veled mindent meg tudok beszélni. és aztán ilyeneket éreztem, meg hogy találkozni akarok veled vagy valami, de ez a nyári gyöngyös stop aztán nem jött össze, mert előző este szörnyűrészegre ittam magam és a deákon aludtam és valamikor 7kor keltem fel és nagyon másnapos voltam, de annyira nagyon akartam veled menni hogy kitaláltam, hogy hazaérek majd valamikor 9-re és összeszedem magam, és alszok egyórát és visszasietek, és aztán elindultam busszal haza, amihez meg nem volt rendes csatlakozásom, és akkor nem szitkozodtam, hogy miért kell nekem halálfaszán lakni ahonnan bárhova eljutni is kínszenvedés, hanem annyira nagyon biztos voltam benne, hogy visszamegyek és találkozom, veled hogy ahelyett hogy a buszra vártam volna, elindultam haza és háromnegyed órányi gyaloglás után szembe találkoztam az úton apuval aki kocsival ment valahova és felvett és lecseszett, hogy mi a szart képzelek magamról hogy itt sétálgatok reggel az út közepén másnaposan (amit azóta sem értek, de ő szeret értelmetlen dolgok miatt vitatkozni) és miért ilyen koszos a ruhám és akkor elmondtam hogy mivolt és akkor megőrült és nem engedtek sehova. 17 éves koromban elkövették azt a hibát amit azóta sem bocsátottam meg nekik, hogy megtiltották az egyetlen dolgot amit igazán akartam, tényleg komolyan, hogy találkozzam veled, mert hogy nem vagyok kipihenve és másnapos vagyok és tiszta kosz mindenem és mert hogy az utcán aludtam, ahol megölik az embert és megkéselik és megerőszakolják és kirabolják, és még sok ilyesmit kellett végighallgatnom miközben teljesen leszarták, hogy szinte könyörögtem, meg azt mondtam hogy mindennél fontosabb ez nekem hogy kétórán belül visszainduljak, és nagyon éreztem hogy ha nem megyek akkor hihetetlen nagy hibát követek el, de sehogysem tudtam meggyőzni őket, és valami

gergő írta...

furcsa ösztön arra késztetett hogy ennek ellenére azért ne legyek faszfej velük és ne szökjek el, mert nem voltam képes arra, hogy bunkó legyek velük és egyszer azt csináljam az életben amit nagyon királynak, meg igazán őszintének éreztem meg jónak, ezért inkább otthon maradtam és annyira utálatosan megundorodtam magamtól hogy egész nap az ágyban feküdtem és nem tudtam hogy mit csináljak. aztán felhívtál, hogy mikor találkozunk, meg hol én meg úgy éreztem magam mint aki a legrosszabb árulást követte el a földön, és alig tudtam kinyögni hogy ez most nem fog menni. és utánna megbántam egészen sokszor hogy így tettem, és megfogadtam, hogyha azért nem utáltál meg végérvényesen akkor a legközelebbi alkalommal mindent megteszek hogy találkozzam veled, de aztán erre már nyáron nem került sor. és igazából ezt a gyöngyösi dolgot még ma is bánom, ez volt az első olyan dolog az életemben amire úgy tekintettem, hogy az eddigi életemben elkövetett egyetlen megbocsáthatatlan hiba, bár azóta van mégegy, de az mindegy. és aztán elkezdődött a tanév és nemtudtam, hogy most élőben hogy viselkedjem veled azok után, hogy nyáron annyit beszéltünk, és ez sokáig fennált de aztán azthiszem valamennyire javult. annak ellenére, hogy az ilyesmi mindig kurvára nehezemre esett, és még most is igazából, és főleg, hogy még soha más lánynál nem vettem a fáradtságot előtte, hogy kitaláljam, hogy kell ezt és nem csak véletlenszerűen összejönni valakivel aki nem is érdekel, de azért egy estét elsétálgatok vele, de aztán reggel nagyon örülök, hogy nem mondtam, neki hogy együtt akarok vele lenni, így amikor hív nem veszem fel és amikor ír valahol, hogy találkozzunk akkor azt mondom, hogy nem érek rá csak mert nincs erőm őszintének lenni, és gonosz vagyok, de nem akarok, csak mindegyiknél rájövök, hogy csak teher lett volna, a másik felüknél meg az derül ki hogy én lettem volna nekik teher, ezért ők még néhány hétig érdekelnek, mert hihetetlenül menő és érdekes, és százszor jobban tetszik, amikor tudom, hogy lehetetlen megszerezni. aztán ezek mindig elmúltak hetek alatt. és megint boldog voltam, hogy nincs gondom, de azért néha gondoltam hogy hiányzik valaki, aki nem buta, de nem is szarul intelligens és nem beszél úgy hogy nekem imponáljon, és nem viselkedik kihívóan, és egyszerűen csak jó vele mert nagyon érdekel a személyisége és tetszik ahogy öltözködik, és ahogy kinéz és annyira hihetetlenül másnak látom, mint bárki mást eddig, és igen aztán te voltál ez nagyjából negyedik elejétől fogva. és közben meg már tényleg sokat beszélünk, és arra gondolok, hogy talán valamit sejtesz vagy nem. de nem is baj mert most még jó, mert még reménykedhetem abban, hogy az a lány akire úgy gondoltam, hogy nagyon sokáig várok vele, hogy ne szúrjam el idő előtt. és igen vártam nagyon sokat. pedig nem is éreztem még semmi olyan igazit valamit irántad egész negyedikig, de már akkor tudtam, hogy valami lesz, vagy inkább csak sejtettem, és tudtam hogy ez sorsszerű és ha máshogy nem akkor majd én leszek a sors, és megpróbálkozom azzal, hogy elhívlak

gergő írta...

majd helyekre és megismerlek, és nem azt csinálom, mint a többi más lánnyal eddig aki tetszett, hogy vagy nem mondtam, el vagy kivártam a megfelelő alkalmat részegen valami idióta házibuliban, hogy idióta módon, mint egy ötéves megpróbáljam a tudtára adni hogy tetszik, de amint megteszem érzem hogy szánalmasan viselkedtem és inkább hagyom és párhét és jobb, és aztán megint te jutsz eszembe. ez van nagyjából másodiktól egészen 2009 nyaráig, amikor az említett dolgok voltak. és ez idő alatt közben te jártál is egy olyan emberrel akit utána folyton szidtál, hogy mennyi kárt okozott a lelkedben és, hogy borzasztó volt és, hogy ez volt életed legrosszabb döntése, hogy vele voltál és hogy most nem tudod ezek után, hogy fogsz megint ilyenekbe bele vágni. És akkoriban emlékszem amikor jártál vele, fogalmam sincs mikor. és akkor láttam egy reggel hogy kézen fogva mész vele be az iskolába és akkor rájöttem, hogy francba azt hiszem ez zavar, és csak most tűnik fel hogy azt hiszem fontos vagy, de akkor már késő és kitudja most meddig kellene várnom, hogy ez véget érjen, vagy amilyen szerencsém van, már vele fogod leélni az életed. és akkor elfelejtettelek meg lemondtam rólad és nem volt annyira nehéz, mert még mindig nem szerettelek, csak valami olyat éreztem, amiről aztán kiderült, hogy Jézusom több mint három évig ért bennem, az aminek a vége az lett hogy már tényleg szerettelek, de nem úgy mint bárki mást előtte, mert előtte soha senkinél nem vettem a fáradtságot arra, hogy ennyit beszélgessek vele akárhogyis, bármiről, hogy megismerjem, hogy majd tudjam, mit vegyek neki, és milyen zenét szeret, és milyen filmeket és egy csomó mindent. mindenfélét rólad, mert olyat akartam csinálni amit még előtte soha: szépen felvezetni, meg udvarolni meg ilyen izék, idióta dolgok amiket akkor nem tartottam, olyan borzalmasnak mint előtte, és boldog voltam, azt hiszem változom és most

gergő írta...

talán valami jónak vagyok a küszöbén, valami világcsoda, olyan, hogy ha
együtt leszek veled akkor már egész életemben nagyon boldog leszek. és azt éreztem, hogy jézusom most mindent megteszek, majd hogy ne szúrjak el semmit, és tényleg éreztem, hogy megváltoztam, mert eddig még sosem akartam senkivel sem együtt lenni soha sokáig még azokkal sem akik nagyon tetszettek, csak úgy gondoltam, hogy elég az, hogy összejöttem velük, aztán isteni, hogy megint egyedül lehetek. És persze ez olyan sokszor nem történt meg, mert lusta is voltam a legtöbb esetben, hogy valamit aktívan tegyek, és igazából izgultam és meg rosszul éreztem magam tőle. Igen itt tartottam még 17 éves koromban is és azóta sem fejlődtem sokat, és szerintem már nem is igazán fogok, és néha frusztrált hogy nem lehetek olyan amilyen akarok, ha egy lánnyal akarok együtt lenni. de tudod veled még ezt is másmilyennek képzeltem, viszont ugyanakkor kész voltam arra, hogy azért ha kell majd meg erőltetem magam és megpróbálok, majd olyan lenni amilyennek ilyenkor kell, és nagyon örültem, hogy életemben először van valaki aki miatt képes vagyok magamon kívül mással is törődni, és tudom, hogy sok mindenféle problémád volt akkor és akkor elhatároztam, hogy ezek engem nem zavarnak és amikor csak kell segítek neked, meg támogatlak, és meghallgatlak, és én nem leszek seggfej és azt hiszem, komolyan gondoltam igazán, annyira mint még semmi mást előtte. Az más kérdés, hogy egy csomó esetben nem ment ez nekem, de azért megpróbáltam, összeszedni magam, hogy olyan erős legyek vagy valami, majd meg akire lehet számítani, meg aki úriember. És persze igazából sosem ment, mert pont ezeket vágtad a fejemhez folyton olyankor, viszont máskor meg kedves voltál, és néha olyan akivel örökre ott akartam maradni abban a percben abban a hülye szar kocsmában ott a ferenckörúton, kicsit részegen, meg boldogan, mert aztán november végétől egészen február elsejéig (amikor is végérvényesen kijelentetted, hogy nem) hozzászoktam, és megpróbáltam elfogadni, hogy igazából kiszámíthatatlanul viselkedsz és ezt mindig elmondtad, és az egyik pillanatban azt mondtad hogy minden jó lesz és mi együtt leszünk, fél órával később már hűvös voltál, és úgy beszéltél velem mint aki valami borzasztó dolgot tett veled és tudod eleinte még lelkiismeret furdalásom is volt,

gergő írta...

hogy néha kiakadtam és már nem bírtam tűrni ezt, és utánna mindig elhitettem magammal, hogy erről te nem tehetsz és basszus igazán undorító hogy ezért hibáztatlak amikor tudom, hogy azt kérted legyek türelmes veled, és erről szólt az egész minden. De akkoriban mégis voltak órák meg napok amikor boldog voltam igazán veled, de ez mindig bizonytalan volt, és ezért különösen nagyon örültem, ha épp egy ilyenben voltunk, de sosem tudtam meddig tart. Visszatérve a lineáris történeti vonalhoz. Emlékszem az első lépcső ami a hülye béna "megpróbálom lazára venni, hogy a lány ne vegye észre egyből, hogy igazából már most teljesen szerelmes vagyok belé" színvallásomhoz vezetett, az az volt amikor valahogy nem is tudom véletlen isteni csoda folytán kijött hogy együtt megyünk a képző nyílt napra, és reggel elkéstem a moszkváról és hívott egy ismeretlen szám, mert közben új számod lett nyár óta, hogy te már ott vagy és akkor addig gyorsan elmész valamit enni, és ez volt az első ilyen menjünk enni, együnk akció. És aztán találkoztunk te meg megkérdezted, hogy kérek e a kajádból, és én már nagyon mindent megtettem volna érted, azért ezt nem mert nagyon erős volt bennem az a régen kialakult fóbia hogy más kajájába nem bírok beleharapni, ezért abból sem ettem (őszintén szólva nem is tudom ezt az egészet itt miért fejtettem ki ennyire, amikor tulajdonképpen semmi szerepe nincs, csak most eszembe jutott, hogy elkezdtem írni ezt a hosszú akármit, és magam sem értem miért most valahogy nagyon furcsa érzés visszagondolni erre, és pontosan fel tudom idézni milyen volt meg, milyen voltál akkor, tök fekete ruhában, meg csizmában, meg nagyon durván ki voltál festve, de nagyon hihetetlenül tetszett, és most a múltbeli énem ott látom hogy akkor folyamatosan még jobban beleszeret a te múltbeli énedbe abban az idősíkban ami nagyjából 5 másodpercenként ismétli magát és ennyi az egész, de egy jó világ) És aztán elindultunk, és mondtam hogy melyik buszra szálljunk (és persze rossz busz volt, és akkor már elkezdett omladozni, az én "nagyon felelősség teljes vagyok, meg önálló, és rám lehet számítani, ne aggódj mindent megoldok" kártyaváram) Aztán végül sok gyaloglással kerülőúton odajutottunk
útközben meg láttunk valami kocsmát egy ilyen szakadék udvarban ahol cigit akartunk venni, de csak egy pillanatig, mert aztán inkább továbbindultunk aztán megérkeztünk aztán egy ideig együtt járkáltunk aztán utánna meg különváltunk aztán nem tudom a többiek meg néztek rám hogy "jujj mi

gergő írta...

történik itt gergő", én meg el akartam húzni hogy megkeresselek de közben, te meg elvegyültél a tieiddel (ezen töprengtem vagy tíz másodpercet hogy mit írjak ide) aztán akkor már nem akartam odamenni, aztán le is léptél és az volt az első amikor igazán fájdalmat okoztál, mert nem is szóltál egyáltalán, persze te akkor még nem tudhattad hogy mivan. Aztán magamat meghazudtolva felhívtalak, mert egyszerűen nagyon akartam veled beszélni vagy hogy miért léptél le, csak úgy meg, hogy miért nem szóltál és gondoltam hogy talán még ott lehetsz és gondoltam hogy visszamegyek vagy valami fontos dolog miatt, de aztán mondtad hogy nem ami megint szarul esett, de persze én mindig is úgy hittem hogy elég ha erősen arra gondolok hogy egy lány tetszik és akkor ő tudni fogja, és most biztos utálsz engem mert rájöttél valahogyan, hogy ilyen bénán biztos hajtok rád, és inkább nem akartál velem ott lenni tovább. És akkor szar kedvem lett, de aztán asszem még aznap írtál hogy bocsi meg hogy nemtudom, aztán meg beszéltük, hogy elmegyünk bolhapiacra. és én hülye meg elhívtam az andrást mert nem akartam egyedül, menni így viszont előállt az a helyzet hogy ő folyton kérdezte hogy majd mikor lépjen le meg ilyesmi, hogy ne legyen feltünő. és így végignyűglődtem több órát egy olyan helyen ami annyira nem is érdekelt, egyedül a basszusgitár miatt érte meg odamennünk. és ciánkék sapka volt rajtad meg az a kék szövetkabát, és fázott a kezed de nem találtunk kesztyűt ezért vettél egy pár zoknit és azt húztad a kezedre és azon nagyon nevettem. Aztán végül az András haza és akkor úgy láttam hogy már igazából egy ideje te is mennél valahova és akkor éreztem úgy én annyira érdekellek mint a semmi és nyilván nem akarsz kettesben maradni velem, de aztán megpróbáltam hogy üljünk be valahova hogy, elmondjam a nagy monológom, amivel szerintem talán vártam vagy másfél órát mire megittad a sört és azt mondtad, hogy most nagyon kínosan viselkedsz mert berúgtál, de akkor nekem az is tetszett és nem azt éreztem, mint más lányoknál ilyen helyzetben előtte hogy teljesen megundorodtam tőlük, és nagyon taszított, hogy idiótán viselkedtek. És akkor feltettem azt a nagyon sokáig elhúzott kérdést az indulás előtti pillanatban, hogy "Ő, nincs kedved valahova eljönni?" és akkor aztán, már neked is egyértelmű lett hogy mit akarok de azért még egy kicsit magyaráztam, de mindegy. Aztán este írtál, hogy ezt most nem tudod nagyon felfogni, meg hogy akkor jójójó holnap találkozzunk. És én olyan boldog lettem, mert akkor én azt hittem, hogy ebből lesz valami szép lassan. Aztán egész nap vártam, hogy legyen vége a kurva hétfőnek és találkozzak veled, persze mire odaértem már szétrobbant a gyomrom az izgalomtól, és dühös voltam magamra hogy miért nem tudom kezelni az ilyen helyzeteket. Aztán rengeteget sétáltunk és már sötét lett és én meg nemigazán tudtam, hogy te

gergő írta...

most mit vársz és amúgy is túlzottan izgultam és szép lassan annyira nem tudtam már hogy mit csinálok, hogy a nap végére már úgy gondoltam ezt biztos hagyni kell, aztán elmentünk a hordósba ami ilyen nagyjából emblematikus helyszíne lett az egésznek és ott volt két este amikor igazán jó volt veled lenni és élveztem, meg mindent és akkor te is kedves voltál és minden és hogy ez most már tényleg mennyire milyen jólesz velünk, és hogy együtt leszünk igen jól, és hihetetlen távlatokban beszéltünk, de aztán már a nemtudom hányadik ilyennél amit egy ilyen krízis bármi előzött, meg már igazából csak hallgattam és tudtam hogy mi lesz (tényleg rólad szól az őszi sanzon) és már volt egy csomó dolog amit nem is mertem megkérdezni többé, és ott kezdett el elromlani az egész, és ez azóta is zavar. És nem hiszed el, talán de most is. Aztán azon a hétfőn azt mondtad nemtudom és akkor szar volt igazán. Hazamentem és szörnyen voltam. Aztán szerdán már azt is mondtad, hogy nem. Aztán akkor egyszerűen éreztem, hogy valahogy ezt nem tudom így hagyni túl sokat képzeltem ebbe ahogy magától kialakult a 4 év alatt. És akkor tulajdonképpen már nem is értem, hogy onnantól hogy alakultak át a dolgok, de egyszer emlékszem amikor utána találkoztunk azt mondtad, hogy ez tökéletesen működne, ha nem járnánk már ide. Vicces, hogy ez most fog bekövetkezni és nézd mi van velünk. Emlékszem amikor még ilyen távlatokban beszéltünk, hogy együtt megyünk majd ösztöndíjjal Spanyolországba meg mindenhova, és igazán minden jólesz végül velünk. És tudod amikor eljött az a nap amikor azt hittem, hogy jó lesz amikor először megcsókollak és akkor már igen azt hittem, hogy most együtt leszünk, és nem jön elő a gonosz, a valóság akinek eszébe jut, hogy ezt nem akarta, és akkor éreztem, hogy ez most tényleg elromlott és utána nem is láttalak több mint egy hétig és az egy nagyon szar időszak volt, és nagyon rosszat éreztem, és aztán akkor eljött a világ egyik legrosszabb estéje aztán legüresebb napja, amikor ott a hábén végül is megint láttalak, és közben eszembe jutott, hogy hülyén viselkedem, de

gergő írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
gergő írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
gergő írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
gergő írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
gergő írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
gergő írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
gergő írta...

fogalmam sem volt most mi van. És tudtam, hogy hiba, hogy egyszerűen nem tudok normálisan kezelni semmi olyan helyzetet ami érint valahogy érzelmileg vagy ilyesmi, és ez azóta csak rosszabb lett, és tudod rájöttem azóta, hogy tulajdonképpen én most sem vagyok jól, és most már üresnek is érzem magam és nagyon őszintén vágyom rá hogy eltűnjek, de nincs célom vele, és már semmi örömre nem is vágyom most, csak egyszerűen annyira önző vagyok, hogy egy ilyen színpadias tettel elmeneküljek minden elöl amit most még jobban elrontottam mint előtte, és a valamiből a nyugalomból, ilyen semmi káosz lett és értéktelen is teljesen minden főleg én. (most úgyis mindent beismerek igazából -ez egy ilyen jó mindent elmondok tényleg üzenet, bár nem javít, vagy ront ez semmin (najó ebben nem vagyok teljesen biztos de most semmi felelősség érzetem sincs csak bűntudatom néhány ember miatt, akiknek meg kellett volna úszniuk engem ha már én úgyis ilyen vagyok, jobb nem leszek) és ráadásul még rohadt hosszú is-
szóval az a helyzet hogy ez gáz lesz de most ez nem tiszta depresszió csak tegnap volt ilyen cucc és most megy ki belőlem és annyira hihetetlenül erős, levakarhatatlan gondolataim vannak, amiket inkább le sem írok annyira depresszív ez most, szóval ennek fényében olvasd és tudom, hogy most azt hiszed megőrültem, de azért ez az egész önmagában azért tükrözi a véleményemet, nagyjából ahhoz hasonlóan ahogy tiszta fejjel írtam volna, viszont akkor ezt az egészet sosem kezdem el, most viszont amellett hogy nem igazán érzek semmi súlyt, ráadásul még fáradt sem vagyok és van energiám rá, amit a kedvem miatt másra úgysem fordítanék)
Szóval azon az estén éreztem, hogy minden rossz már és azt hiszem túl azon hogy ez nem működött más okok, miatt mindig magamat hibáztattam részben amiért nem vagyok képes úgy viselkedni ahogy kéne, és gyűlöltem magam, és te meg egyre távolabb kerültél. Azt hiszem normál esetben nem jutottam volna el idáig, de ahogy azt már mondtam, úgy érzem magam mint aki nyugtatókat

gergő írta...

kapott amitől mérhetetlenül szomorú de nem tud mást csinálni mint írni és ezért meg is teszi mert most rengeteget tud, csak nincs igazán meg szerkesztve és csak remélni tudom, hogy követhető. Szóval utána eszembe jutott, hogy igazán nagyon beszélni akarok veled, és tudod annyira volt valami baj már köztünk, hogy emlékszem akkor volt valami para, hogy levágtad a hajad és nem tetszett és először jönni sem akartál, és tudod annyira nem tudtam hogy szóljak hozzád, meg semmi és még annyit sem mondtam igazából, hogy jó lett a hajad. úgy éreztem mintha két idegen lennénk és azt is, hogy te ezt így is akarod. és éreztem hogy valami baj van, illetve először azt, hogy megértettem a megoldást. és amikor bementem oda a szobába és ott ültél nem is tudom már kikkel. szóval a barátaimmal és nekik mesélted hogy ez miért nem fog menni és azóta sem tudom ott milyen beszélgetés zajlott, de borzasztóan lettem tőle. és éreztem hogy ez innentől ki van jelentve és halálosan komoly, és nem tudom mire számítottam amikor még azért próbáltam menteni. És akkor mindent elmondtál, ami felgyülemlett benned, de arról szerintem fogalmad sem volt hogy borzasztóan esik amiket mondasz és hihetetlenül rombolást végzel az önbecslésemen,(az embernek jólesik, ha élete nagy szerelme a következőket mondja: sajnálom, de nem érzem úgy hogy benned bármi olyan lenne amire felnézhetnék, azt érzem hogy te sokkal alattam vagy, én legfeljebb úgy tudok rád tekinteni mintha az öcsém lennél) de ettől még mindig nem tudtalak gyűlölni. Viszont megüresedtem és úgy éreztem, hogy minden kiszakad belőlem és tulajdonképpen fogalmam sincs én ezután mihez kezdek. És sokszor utána dühös voltam és ésszel nem tudtam ésszel felérni miért nem működik az amit mindennél jobban akarok, nem voltam hozzászokva, hogy valami amiért ennyit küzdök az ne sikerüljön. És akkor onnantól kezdve romlott minden és azt hiszem, hogy ez a barátság sem működött igazán és mi már nem beszélhettünk, őszintén és értsd meg hogy nem tudtam máshogy kezelni ezt a helyzetet, mint dühösen mit vársz tőlem, hogy beszélgessek kedélyesen lábtörésekről meg általános dolgokról amiknek nincs súlya. Ráadásul köztünk ez megszűnt és utána te is összebarátkoztál a barátaimmal, és most mi van lényegében rajtuk keresztül üzengetünk, hogy nem akarsz látni és jó én sem téged, és az egész igazán gyerekes, és borzasztó rossz érzés volt nekem, hogy miután elválasztott egy fal minket elkezdtél lógni a danival, andrással, meg gallussal és szép lassan te meg én már csak valami nagyon furcsa viszony volt és feszült. és azt hiszem, hogy nálad még senki nem tett bennem több kárt, és sajnálom hogy ezt kell mondanom, lehet hogy nem volt szándékos. És elárulva éreztem magam, és úgyis mint egy szemetes vagy valami,miután eltelt nem is tudom az a pár hónap amikor volt ez a bizonytalan valami köztünk,

gergő írta...

akkor sokszor mondtál olyan dolgokat amikért te nem vállalsz felelősséget egyszerűen ilyet nem tehettél volna, és annyira nagyon elpusztult mindez, és a végén azt éreztem, hogy tulajdonképpen rám öntöttél egy nagy szenvedéslevest amit nekem fel kellett fognom és meghallgatni téged, és megpróbálni segíteni meg megdicsérni téged amikor minden nap kitaláltál valami új problémát a külsőddel kapcsolatban. És sosem hittél igazából nekem. És a végén már az éreztem, hogy elértünk az el akarsz üldözni fázisba ezért mindent bevetsz, hogy meggyűlöljelek, és többé ne tettszél, és undorítónak találjalak vagy valami ilyesmi. és annyira nem értettem ezt a helyzetet és most sem, hogy valami hogy lehet ilyen valami és hihetetlenül, hiányzott utána minden. És aztán már nem is törődtél vele, hogy minden szart megtettem, meg ilyesmi. És annyira undorítóan elárultan szarnak éreztem magam, hogy már a viszonyunk sem volt egyenlő, és amíg tartott ez addig folyamatosan visszaéltél azzal, hogy én futok utánad, és mindenbe beleszóltál, és rengeteg olyan dolgot mondtál amit nem igazán tudtam feldolgozni, és ha meg én őrültem meg már vagy valami, akkor egyből bűntudatot hoztál bennem létre. És egyszerűen már nem látom az egészet, és annyira másnak látlak és nyilván én is más lettem, és már sosem leszek olyan mint előtte, meg amikor elkezdtük ezt az egészet, akkor hihetetlenül mindent szerettem benned, és annyira furcsa volt hogy el sem tudtam hinni, hogy hogy tudok tekinteni egy lányra, és én nem tudom komolyan nyilván van egy csomó problémám, és hibám. De téged néha már úgy éreztelek főleg mostanában mint aki átalakul robottá nekem. És eltűnik a barátaimmal. És ez idegesített fel sokszor amikor már azt kellett látnom hogy igazából mindenki ellenem fordít mindenkit és senki nem emlékszik semmire úgy tűnik, és én meg kikerülök a képből mint egy felesleges valaki és igen most amikor találkoztunk ezt alá is támasztottad, amikor előző nap még ömlengősen beszéltünk arról hogy jézusom milyen rossz hogy nem beszéltünk egymással mostanában és most mindent megbeszélünk. és másnap amikor találkoztunk megint elfogott az a rossz érzés a gyomromban meg ideges is lettem, és amikor megjelentél egy pillanatig örültem neked, és szomorú is lettem egyből mert megint megéreztem azt az illatot amikor megjelentél amit rajtad mindig, és akkor igazán tudtam hogy ennek így megint igazából tulajdonképpen semmi értelme, mert én akármennyire tagadom és csinálok rosszul mindent és minden csak pusztul mert ez az egész egy hazugság. és akkor egy kicsit éreztem hogy hiányzol, de furcsa volt mert, utána gyorsan elmúlt, és már csak azért voltam szomorú mert azt éreztem, hogy most amikor optimális lenne minden hogy barátok legyünk akkor megjelensz és érzem hogy ez mennyire hideg lett és sekélyes az egész, a mi nagy közös boldog izé mindent megbeszélünk, és minden jó lesz mint régen és az az egyetlen aki belül volt a falon (fogalmam sincs

gergő írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
gergő írta...

már mikor lehetett még ez) és ez mind elromlott és akkor én ezt miután elváltunk akkor aznap úgy éreztem hogy igen ennek vége és jó is. és azt hittem te is jól vagy és elégedett, hogy most vége lesz ennek és aztán a dani üzeni, hogy többé nem akarsz velem találkozni, aztán meg látom mit írtál fészbukra, aztán meg ide, erre már reagálni akartam. Nem értem igazán most tényleg mi a problémád, miért kell az utolsó pillanatban mindig valami drámával jönni, mert képzeld el hogy ez most nagyon megzavart ez az egész én nem értelek. Egyszer elmondhatnád mit vársz tőlem, azt akarod hogy lebegjek egyedül a levegőben hogy azért közel legyek, de úgysincs rám szükséged, de ha azért elszállnék valamit csinálsz. És ez az egész nem is értem tényleg ez mi. És mit jelent, először azt hittem, hogy most rám haragszol aztán azt éreztem, hogy ezzel veszel most valamiféle elégtételt, és az a sok dolog után úgy tekintesz az egészre, hogy egyszer csak kijelentheted örök érvényű igazságként, hogy mi nem ismerjük egymást, csak azért mert egyszer nem a te igazságod hangzott el. Azt hiszem van valami problémád, de nem vagy hajlandó beszélni róla, és tudod most is olyan vagy mint régen amikor mondtad, hogy neked minden milyen nehéz, és azt hiszem túl sok kiskaput gyártottál folyton hogy indokold a viselkedésed minden esetben. Tudod ez az egész ennyi idő után is olyan mintha a levegőben lógna, és nemigazán tudom mi lesz. Mindegy most minden összejött erre a mai napra. Egészen ironikus amikor azt hiszem hogy már minden rendben és minden felborul
"gyötrelmesen hátborzongatóan gusztustalanul hiányos és felszínesen mély, de szar, pedig nem volt rossz érzésem, csak semmilyen

kábé azt éreztem, hogy én ezt a Gergőt nem ismerem semennyire

gergő írta...

és hogy ő se engem

és aztán úgy vonszoltam magam haza, mint egy vert sereg romjai... "
borzalmas érzés volt ezt elolvasni miért nem tudsz őszintébb lenni vagy megfogalmazni hogy mi a baj, most egészen komolyan úgy érzem hogy ez valami nagyon gyerekes dolog, először amikor olvastam azt hittem valami más ez. Azt hiszem már soha többé nem fogod nekem beismerni, hogy vannak érzéseid. És nyilván most valami zavar velem kapcsolatban is téged különben nem lenne mindenhol ez. Amikor elolvastam amit írtál először nevettem aztán nem tudtam mit szóljak, és végül meg azt amit sosem mertem mondani, vagy gondolni eddig: valamiért én még mindig nagyon fontos vagyok neked, különben nem foglalkoznál az egésszel és nem fordítanál rá ennyi energiát, hogy kiélj valami dühöt, vagy csalódottságot, vagy gyűlöletet amit valamiért irántam érzel. Csak ne mond hogy nem érzel semmit és te ki vagy üresedve és soha semmit nem fogsz és egy darab jég vagy. Azt hiszem mindig meg akartam ezt érteni hogy miért viselkedsz így, és miért voltál olyan ellenséges végig velem, és miért nem éreztem egy pillanatig sem soha, hogy bíznál bennem vagy bármi. Talán néha éreztem, amikor ittál vagy ilyesmi, és én persze már nem tudtam annyira hinni mert utána nemsokára megint elmúlt minden, aztán utána amikor megint jól voltunk és megkérdeztem, hogy van ez akkor folyton azt mondtad, hogy ilyenkor vagy igazából őszinte, de én már tényleg akkor rég nem tudtam mi van. Az a baj, hogy még mindig nem tudom miért tartottál annyira ettől, és miért éreztem sokszor azt, hogy van valami nagyon mély valami ami néha eltűnik és akkor minden jó. És ha meg előjön akkor minden olyan furcsa volt és ellenséges. Sajnálom, hogy nem tudtalak meggyőzni soha, arról hogy megbízhatsz bennem. Ez borzasztó rossz érzés volt, pedig akkoriban mindent megtettem volna, hogy a dolgok jók legyenek, csak a világ úgy működik, hogy nem jó túl sokat tenni valakiért, csak amikor beszéltünk arról a csomó dologról amiket akkor te is komolyan gondoltál, azt hittem nem kell ilyen dolgokkal törődnöm. Borzasztó kritikus voltál velem szemben. Néha visszamennék harmadikba vagy negyedik elejére vagy régebbre, amikor még

gergő írta...

lehetett büntetlenül azt érezni, hogy hát igen mi majd végül sokáig együtt leszünk, ahogy ezt egyszer te is elmondtad, aztán meg nem, és igazán nem értem. Nagyon szeretném legalább megérteni ezt az egészet, hogy ha már akkor ez így elromlott és nem tudom. világtragédia
volt
nem tudom
rossz rájönni ennyi idő után, de azért a lelkem mélyén valahol ez még mindig borzasztóan hiányzik, és most már így is lesz örökre,
4 év azért hagyott valamilyen nyomott bennem, és ha már nem úgy lett amit sosem tudtam elérni hogy úgy legyen és ha ezt tudtam volna valahogy, valamit tettem volna, hogy ne kezdjek el érdeklődni, és ne jöjjünk ki jól az elején és ne érezzem azt hogy, nagyon sok minden közös bennünk, amiből múltkor semmit nem éreztem, és ezért mondtam a változást, de azért nem hiszem hogy ennyit változtunk, és valahol mélyen még minden rendben van, valami sokadik agydimenzió álomvilágban ott az igazi régi mi valahogy kommunikálnak és nem szennyezte meg rontotta el az egészet ennyi szarság

bocsi hogy hosszú lett

és biztos, hogy tele van helyesírási fogalmazási, meg mindenféle hibával is, mert nem olvastam át csak írtam

most csúnya lett a sok kommenttől az egész
sajnálom

gergő írta...

ezt az egészet azért tulajdonképpen nem szántam támadónak már régóta akartam írni valami ilyesmit
most meg hogy kész vagyok vele szar kedvem van

gergő írta...

én ezt nem bírom