2011. április 14., csütörtök

ma megint úgy éreztem, sehol sincs helyem.
ez a blog se olyan már, mint régen.
tényleg a magam rabja lettem, és képtelen vagyok magam alárendelni a világ menetének. pedig azthiszem választani kéne. nem is tudom ezt folytatni, mert ebből is csak egy méternyi önsajnálat lenne, amire senki se kíváncsi, pedig kurvára jó, ha megvigasztalják az embert, amikor épp a saját vérébe készül belefulladni. 

3 megjegyzés:

Black Spaces írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
people always leave írta...

hát nem tudom, mennyire vigasztal, de a zenétek a legjobb dolog az életemben. sokszor eszembejut, mikor hallgatom, hogy megírom neked, de attól féltem, nem veszi ki jól magát nálad.

de most vettem a bátorságot.

A róka. írta...

hát. ööö. ez nagyon kedves. tényleg. vegye mindenki a bátorságot mindenhez, mert nem vagyunk olyan gonoszak, mint amilyennek látszunk.