Elmém paranormális beidegződései azt sugallják, hogy ideje volna már valamit befejezni, amit elkezdtem, modjuk egy könyv olvasását, vagy egy kisregény megírását, de visszájáról (ilyen Örkény novella is van, olvassa Ön is egészséggel) a halhatatlanság hajkurászásának örökérvényű szabályai szerint minek is fejezzem be ezeket a dolgokat. Hiszen ha nem teszem, majd megteszi más, ígymár volt miért felkelnie neki is, és nekem is.Így volnánk Boris Vian pompás művével a Venyigeszú és a Planktonnal amelyet Szemethy Imre felettéb elgondolkodtató és érdekes illusztrációi tarkítanak (sokszor ki is billentik az embert a mű fergeteges forgatagának felfogásában, ami helyenként bevallom nekem is gondot okozott, hiszen maguk a képek is megértésre várnak, nézni kell őket, vagy elhanyagolni, és azt hinni, hogy kecskéket ábrázolnak) és a Faunnal, aminek az igazi, még nem létező címét a mai napig nemtudommegmondani.(majdcsak kitalálok valamit) A baj az, hogy már kezd egy kicsit idegesíteni az a stílus, amivel nekikezdtem, mert valami elképesztően közönyösnek és depresszívnek érzem. Éppen ezért nem visz rá a lélek, hogy folytassam ezt a Deák téri mozzanatot, mert mostanában nem így érzem magam. A másik zavaró tényező, ami a velőmben eszi a kérget (vagy a kéreg eszi a férget?), hogy ugyan ki olvasná ezt el? Ki az az elvetemült, aki hozzákezd ehhez, hiszen egy idő után már rémesen érthetelen benne az értelem.

Nos, az obligát olvasatot követően...Jöhetne most az a kis pár másodperces faviccszerű monológ, hogy két pápa beszélget...(hehe, Miki, ha leesett, szólj)
de nem, csupán annyit mondanék, hogy

Juhász Lillának (mennyi juhász, atyaég) ezúton is szeretnénk nagyon boldog pakolást kívánni, és sok orvosságot a tevékenységben szerzett sebeire!

A képen meg egy kisfiú (a tudatlanság kiküszöbölése végett) van, akitől egy ideig tartottam.(Coco)