Mi volt, mi van és mi lesz.

Elképzelése szerint tévét nézni könnyebb, mint ezt kitalálni. Persze egy ilyen nap elgondolkodtató.
Ilyen napkon eszébe jutottak olyan dolgok, amik a világ születéséhez kapcsolódhatnak,
vagy megmagyarázzák az élet értelmét, de a másodperc töredéke alatt elfelejtette. Natürlich.
Ugyen abban a pillanatban nem is foglalkoztatta nagyon a villanás fontossága az agyában, de utána. Utána jutott csak eszébe, hogyha nem hagyta volna elveszni azt a gondolatot,
akkor most nem azzal vesztegetné az idejét, hogy megdöbbenve nézze a tévé képernyőjét, amin egy grúz bokszoló a fülével húz el egy helikoptert.
Elismerhetjük, hogy ezen fennakadni egyszerűbb ilyen formában, mint megfejteni mások gondolatát, és rájönni, hogy mi az élet értelme.
Persze attól retteg, hogy mások rendelkeznek a gondolatolvasás képességével. A tömegközlekedési ezközök a legrosszabbak. Ott az ember átgondolja átlagos napjait, de ki tudja, hogy merre kószál a titkosszolgálat, a gondolatrendőrség, és a KGB egy-egy embere? Ilyenkor egy dalt énekel magába. Azt a dalt, ami alapvetően a fejében jár állandóan,
ésha tehetné, énekelné is hangosan álló nap, de nem teheti, csak még hangosabban, és még artikuláltabban. Csak van, amikor a dudorászás nem segít, és valaki még megutdja, hogy megijedt a mellette álló embertől, mert olyan nagy az orra, és még bajusza is van, és megállónként tizennyolcszor köszörüli a torkát. Jesszus. És pont ő a gondolatolvasó. És előveszi az igazolványát, és gyorsan, diszkréte letartóztatja (dr. K.H.G-t), persze ellenállásnak nincs értelme, és ki sejti, hogy hová került?
Senki. Aztán belegondol abba, hogy éppen ezen gondolkozik, és a bajuszos és félelmetes
ember már két megállója leszállt (csak jött helyette egy szakállas), és tudatosítja magában, hogy:

gondolatrendőrség márpedig nem létezik!

Észrevettem, hogy egy ideje szöveggel illusztrálok, és nem pedig képpel a szöveget. És ez mostsem történik másként.
Najó, de.