2007. október 31., szerda

Moonwalker.

Az HBO-n (most kicsit elgondolkodtam, hogy ezt hogyan is írjam ide, a HBO vagy az HBO...) reggel Michael Jackson filmje ment. És én megnéztem. Ezt követően nem tudom, hogy mire véljem a dolgot. Mások még próbálkoznak élvezetes filmet gyártani? Azt hiszem ez mindent felülmúlt. Ugyanis értelme nem sok van, csak annyi, hogy Jacko a hős, és tánc után gépfegyverrel szétlövi az ablakban álló gonoszokat, aztán táncol tovább, majd transformers formát ölt, és kivégez egy ádáz drogdíler bandát, akiknek szuperatomfegyvereik vannak, és megmenti a három kisgyereket, akik istenítik őt. Persze eközben ne feledkezzünk meg a hangjáról sem. (Volt valóságalapja a Jeffersonsnak.) A filmet MJ klipjei teszik színesebbé. És az egyedi mozgása. Egyszóval (mármint többel). Minden benne van, ami kell. JÉZUSOM!

Most éppen banánturmixot kanalazgat egy whiskys pohárból. Ha tehetné, mindent így "inna". Akkor sokkal tovább tart, és például a meleg ta, amit nem szeret, kihűl, mire kikanalazza az egészet a vörös bögréből, tehát a végeredmény végeredményben megfelelő. Itt ki kell térnem arra, hogy szerinte egy kanállal nem ihatunk vagy ehetünk? meg két különböző származású italt. Sőt. Vajas késsel a lekvárba sem nyúlhatunk bele, de ez alapvető, csak megesett az ellenkezője is a dolognak.

Egy hosszú nap után Mihaliccsal meg Dommal hazamentek. Ekkor körülbelül hajnali fél kettő volt, mert a városhatár messze esik a belvárostól. Ilyenkorra az ember éhes lesz, és ez most sem történt másként. Ettek. Mihalics ribizlilekvároskenyeret, Dom először semmit, aztán ribizlilekvárt, őmeg sajtosvajaskenyeret. (bár ilyenkor nem szabad enni, de a gyógyszert be kell venni...) Megbeszélték a napot, a ház lakói már aludtak, így csöndesen beszélték meg a napot, semmi fennakadás nem volt, de akkor...
Mihalics a vajas késsel akart belenyúlni a lekváros üvegbe. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Ez lehetetlen. A mozgások hirtelen lelassultak, ő elvette Mihalicstól a kést, ami VAJas volt, és hihetetlen drámaian lassú mozgással egy közepes méretű tiszta kanalat adott a kezébe, amit már előre kikészített. A megkönnyebbülés szinte kézzelfogható volt. Mihalics csodálkozása is.
Hogy mi? A lekvárhoz külön kanál jár?
ÁÁÁ.
Amíg van kanál, addig mindenhez másikat kel használni. A végén még bepenészedik a lekvár. ÚÚÚ.
Nálunk ilyen nincs.
MI?
Nálunk se igazán.
HOGY?
De most van.
KKK.

Aztán folytatták az evést, és további beszélgetést különösebb történések nélkül. Később pedig aludniuk is kellett, mert a holnapi nap már hétkor elkezdődött.

Bild: Michel Jackson a bizonyos Liznek emelt oltárában csónakázik (Karcsi és a csokigyár), ami egyébként a testére épült vidámparkban található. Mihalicsról nem tehetünk közzé képet.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Személyiségi jogok?
Vagy baráti részvét,
hogy ő képtelen, mert inkább pofás, mint képes.
?

Névtelen írta...

Épp te ne figyelnél? Jó, saját szemén át a költő, meg mindenki (kivéve a vakokat), de ez a szemellenző, hogy így alapvető, meg úgy igaz és tény, de még esélyt sem adsz kitérni a gondolatnak, hogy vegyen, mondjuk figyelembe: vannak más szemek. Persze lehet, hogy nincsenek, mert minden más hipotetikus, leszámítva az érzést, mert az van. És igaz, te máséval nem, sajáttal inkább. Talán. Csakis.
Nem. Nem alapvető. Mi az, hogy a penész nemes, a szőlő meg szemes, ezt eszem azt felöklendem, de veszem. Alapvetőnek. Alapvetően neked vagy nekem.
Nem hittem, hogy kihagy az emlékezetem, mert TE nem emlékszel rendesen. Vagy csak visszatartassz, Mózesem, részleteket, pontosan. Én feltettem a kérdést: "Van másik vagy használjam ezt?". A bizonytalan szkeptikus, a felnövő teremtmény a gyerekben azt hiszi kérdezni kell. Neki már semmi sem nyilvánvaló. Ostoba, hisz ő a való. Szánni? Nem, vele jól bánni, ez van.
Ó.
Semmi "ÁÁÁ", jobban is tudja, mint én, hogy néha penészes lesz a lekvár, mert véletlen, hogy vajas a kés...
De Ön nem fogta meg piszkosan. Inkább ezen gondolkozzék! Meg, hogy miért is nem írtuk egyszer azt, hogy dzsem!?
Tudja, megkönnyíti a helyzetem, hogy nem nekem kell bonyolítanom és kényszereskednem.
Szerencsére a ribizlilekvár mindent megér.
És ha egyszer van másik kanál... :)
Csak semmi "KKK", ne hergelje a gyomrát rosszullétre, felpezsdíti a baktériumokat!

QA írta...

Utállak Mihalics.
Isten igazából
cseppet sem utállak.