Slomo nagyon csöndes valaki. Nem. Nem Ruzicska Slomo Népegeészségügyi Alap, hanem csak ez a Slomo. Négyszáz bélásba került az, hogy hazavihesse, de aztán mégiscsak sikerült.
Mano egész éjjel ott ült előtte, nem is aludt, nem is volt ébren, és várta, hogy ez a drága Slomoja megszólaljon. Természetesen nem tette.
Másnap munkába indult. Kicsit furdalta a lelkiismeret valamiért, kicsit izgult is valamiért, és a bal csuklója is fájt már a kapaszkodástól a villamoson. Aztán odaért, és találkozott Mihaliccsal. Mihalics, tisztelt Mihalics. Sírjon csak, ha kell. A búbűnatot ki kell élvezni. Minden egyes pillanatát. És azt érezni, hogy pogácsaszaggató. (régen abban a hitben éltem, hogy az pogálcsa, és az általánosban rusnya módon megingatták a pogálcsába vetett hitem.) Illetve nem kell, dehát ilyen ő. (és én is.)
Mihalics elővette a fekete számzáras kofferét, amin ez a zár csupán csak díszként funkcionált, ugyanis egy hajnali english breakfastjukkor a zár megadta magát, és Mihliacs azt gondolta, ez biztos kínai, majd a fekete számzáras kofferből elővette az uborkától kicsit átvizesedett szendvicsét. Miután a beleragadt szalvétadarabokat leszedegedte a sajtról beleharapott. Mihalics szendvicsei Mano szemében minidg is a majdnem tökéletes szeretet szedvicseket jelentették, ám Mihaliccsal ellentétben Mano nem szereti a vajat. Mihalics szerint meg vajtalanul a szendvics üres?
Aztán Mano is előszedte a szendvicsét. Az övében nem volt se uborka, még sajt se nagyon, csak turistaszalámi, amiből már elege volt. Ilyenkor az ember felteheti a kérdést: vajon Mano miért nem vesz egyszer a boltban mandolin sonkát, és miért nem tesz a kifli közé ő is uborkát? Ilyenkor az ember felteheti a kérdést: vajon hogy tenne Mano a KIFLI KÖZÉ!!! bármit is, hiszen ahhoz legalább kettő kell, de lámlám, megint megviccelt bennünket ez a drága anyanyelvünk, vagycsak én estem bele valami komoly nyelvtani kelepcébe.
Nos, Mano ehhez túlságosan is lusta volt. És különben is. A mandolin sonka túl drága, csak ünnepnapokon engedheti meg magának. (szerintem Mano ebből a szempontból fukarnak tűnik.)
És evés közben valami eszébe jutott...Slomo jutott az eszébe, (de mindössze azért, hogy ne csak a bevezetést tömjük tele a nevével.) és elmondta Mihalicsnak, hogy tegnap négyszáz forintot fizetett érte, de nem akar megszólalni. És ebben a pillanatban mégvalami az eszébe jutott. Végiggondolta, hogy nem aludt, hogy fáradt, és Mihalicsnak uborka van a szendvicsében, és van számzár a táskáján, éshogy neki mégcsak táskája sincs, Slomonak meg szája.
A kemény munka után (merthogy Manonak csak nyáron volt munkakerülési kényszere, de hamar belátta, hogy bélás híján még a turista szalámira se lenne pénze.) Mihaliccsal elindultak englis breakfastolni Budára. Mihalics, mint mindig gyorsan vett egy kávét, meg egy csomagolt süteményt, Mano viszont nem kívánt enni. (kivétel egy kindertojást, de ez így jobban mutat gondoltaban.) Te Mihalics, miért nem beszél? Már miért beszélne? Hát, attól, hogy nincs szája, még igazán adhatna ki hangot. Mondjuk sóhajthatna háromóra tizenkét perckor és vacsora közben kettőt. Nem értelek. Nem vagy te túl fáradt? Igyál kávét. Igyál az enyémből, tudom, hogy úgysem adsz ki rá pénzt. Ja, délután kávét soha. OPardon. De Mihalics. Én fizettem Slomoért. Nevet is adtam neki, és mégcsak nem is sóhajt. Na mindegy.
Éppen a No Smoking táblával szemben ült, így se ő, se barátja nem pipázott, vagy szivarozott, naigen, egy kávézó sem tökéletes, de ez legalább árban megfelelő, és a székei mindkettőjüknek kedvesek.
Valahol aztán elváltak, szem elől tévesztette Mihalics fekete számzáras kofferét...
Amikor hazaért Slomo még ugyanolyan volt, mint amikor elment. És Mano észrevette, hogy slomo bizony csak egy cserepes káposzta, és ugyanmár, mit várhat az ember egy cserepes káposztától?
Hát, ezt a dolgot is nyugtázta, és betette a fiókjába a többi érthetetlen dolga közé, aztán lefeküdt aludni.
Érthetetlen...
(Ezt komolyan neked szánta valaki, tisztelt Mihalics János Joachim, és visszagonolt a mai napra, mega tegnapira, meg úgy általában. Holnap verekedjünk is.)
Bild: Mihalics és Mano. 1930 , Dél-Afrika.
Mano egész éjjel ott ült előtte, nem is aludt, nem is volt ébren, és várta, hogy ez a drága Slomoja megszólaljon. Természetesen nem tette.
Másnap munkába indult. Kicsit furdalta a lelkiismeret valamiért, kicsit izgult is valamiért, és a bal csuklója is fájt már a kapaszkodástól a villamoson. Aztán odaért, és találkozott Mihaliccsal. Mihalics, tisztelt Mihalics. Sírjon csak, ha kell. A búbűnatot ki kell élvezni. Minden egyes pillanatát. És azt érezni, hogy pogácsaszaggató. (régen abban a hitben éltem, hogy az pogálcsa, és az általánosban rusnya módon megingatták a pogálcsába vetett hitem.) Illetve nem kell, dehát ilyen ő. (és én is.)
Mihalics elővette a fekete számzáras kofferét, amin ez a zár csupán csak díszként funkcionált, ugyanis egy hajnali english breakfastjukkor a zár megadta magát, és Mihliacs azt gondolta, ez biztos kínai, majd a fekete számzáras kofferből elővette az uborkától kicsit átvizesedett szendvicsét. Miután a beleragadt szalvétadarabokat leszedegedte a sajtról beleharapott. Mihalics szendvicsei Mano szemében minidg is a majdnem tökéletes szeretet szedvicseket jelentették, ám Mihaliccsal ellentétben Mano nem szereti a vajat. Mihalics szerint meg vajtalanul a szendvics üres?
Aztán Mano is előszedte a szendvicsét. Az övében nem volt se uborka, még sajt se nagyon, csak turistaszalámi, amiből már elege volt. Ilyenkor az ember felteheti a kérdést: vajon Mano miért nem vesz egyszer a boltban mandolin sonkát, és miért nem tesz a kifli közé ő is uborkát? Ilyenkor az ember felteheti a kérdést: vajon hogy tenne Mano a KIFLI KÖZÉ!!! bármit is, hiszen ahhoz legalább kettő kell, de lámlám, megint megviccelt bennünket ez a drága anyanyelvünk, vagycsak én estem bele valami komoly nyelvtani kelepcébe.
Nos, Mano ehhez túlságosan is lusta volt. És különben is. A mandolin sonka túl drága, csak ünnepnapokon engedheti meg magának. (szerintem Mano ebből a szempontból fukarnak tűnik.)
És evés közben valami eszébe jutott...Slomo jutott az eszébe, (de mindössze azért, hogy ne csak a bevezetést tömjük tele a nevével.) és elmondta Mihalicsnak, hogy tegnap négyszáz forintot fizetett érte, de nem akar megszólalni. És ebben a pillanatban mégvalami az eszébe jutott. Végiggondolta, hogy nem aludt, hogy fáradt, és Mihalicsnak uborka van a szendvicsében, és van számzár a táskáján, éshogy neki mégcsak táskája sincs, Slomonak meg szája.
A kemény munka után (merthogy Manonak csak nyáron volt munkakerülési kényszere, de hamar belátta, hogy bélás híján még a turista szalámira se lenne pénze.) Mihaliccsal elindultak englis breakfastolni Budára. Mihalics, mint mindig gyorsan vett egy kávét, meg egy csomagolt süteményt, Mano viszont nem kívánt enni. (kivétel egy kindertojást, de ez így jobban mutat gondoltaban.) Te Mihalics, miért nem beszél? Már miért beszélne? Hát, attól, hogy nincs szája, még igazán adhatna ki hangot. Mondjuk sóhajthatna háromóra tizenkét perckor és vacsora közben kettőt. Nem értelek. Nem vagy te túl fáradt? Igyál kávét. Igyál az enyémből, tudom, hogy úgysem adsz ki rá pénzt. Ja, délután kávét soha. OPardon. De Mihalics. Én fizettem Slomoért. Nevet is adtam neki, és mégcsak nem is sóhajt. Na mindegy.
Éppen a No Smoking táblával szemben ült, így se ő, se barátja nem pipázott, vagy szivarozott, naigen, egy kávézó sem tökéletes, de ez legalább árban megfelelő, és a székei mindkettőjüknek kedvesek.
Valahol aztán elváltak, szem elől tévesztette Mihalics fekete számzáras kofferét...
Amikor hazaért Slomo még ugyanolyan volt, mint amikor elment. És Mano észrevette, hogy slomo bizony csak egy cserepes káposzta, és ugyanmár, mit várhat az ember egy cserepes káposztától?
Hát, ezt a dolgot is nyugtázta, és betette a fiókjába a többi érthetetlen dolga közé, aztán lefeküdt aludni.
Érthetetlen...
(Ezt komolyan neked szánta valaki, tisztelt Mihalics János Joachim, és visszagonolt a mai napra, mega tegnapira, meg úgy általában. Holnap verekedjünk is.)
Bild: Mihalics és Mano. 1930 , Dél-Afrika.
3 megjegyzés:
Képzeld,
épp szeretett bátyja, kék-narancs (lásd. Esztétikai érzékkel egyelőre rendelkező háztartási cikkeket forgalmazó vállalatok termékei, 1997, Bund a kiadó), Micimackós (lásd. "cáfolat": Ért. Kéziszótár p.262 paragraph no2 - helyesbítés a lábjegyzetben - szerk. Botsá Natália) szóval, jobb kezével fogta a bögre fülét, ballal pedig igyekezett eltakarni a "Nem létezik akadály számomra, ha rólad van szó." blokkbetűs feliratot. Törvényvédett Fackelmann márkájú átlátszüs kék plasztikkanalával keverte a fahéjas tejszínhabot 3 in 1 Nescaféjába, ami "blutty" hangot adva ciklikusan bukkant fel, bluttyant le. Aztán egyszer csak blutty le és az volt az a momentum! Tudta, hogy a válasz nem lehet 42. Mert értette. Az egészet. Rájött. Aztán észrevette, hogy felhúzza a szemöldökét és egy fahéjdarabkára mered. Eszébe jutott a név, ami tegnap nem cirkulált be koponyájának elülső részébe, ahol számára a nyelvi elemek néha felgyülemlenek és ahonnan olykor-olykor lassan lecsúsznak szemöldökcsontjára. Útközben aztán kiesik egy-egy kisfickó a tömegből, hosszú bucskázás után behuppan szájüregébe és kibotlik fogsorán, hogy gazdája megnyugtatónak vélhesse aktív alapszókincsét.
Azonban elkapni egy bizonyos, keresett morfémát? Mintha atomreaktort építene egy konyhai turmixgép összeszerelési útmutatójának és egy sípolós guminyuszinak segítségével. Nem. Azt még megoldaná valahogy. Lehet rohamot tettetni. De Freud...Igen, ő volt. Már a nyelve hegyén. Tudta ő, hogy öt betűs és van benne magas magánhangzó! Ott lebegett az arca előtt. Meg is ijedt kissé. Egy hatalmas, szakállas pofa, húsz miliméterre az orrától, hajnali félháromkor. Emlékezett rövid életrajzára. A munkáját összegző könyvek címére ugyan nem, de a könyv borítójára, amiben sok évvel ezelőtt olvasott róla, arra igen.De a rühes megnevezésre...Az emberhez láncolt Sigmundra, a konkrét megjelölésre nem. Amire talán soha nem is akart.
De mi ötlött fel benne a pszichoanalízist megteremtő osztrák fazon előtt? Nem emlékszik. Bizonyára nem lehetett fontos.
A beszédközpontom a hibás, kérem. Nézze, itt, át a léken, amit a koponyámon ütöttem!
Fekete István: Tüskevár. Ott lapult. Szombaton. Felragadt a szájpadlásomra.Társaságban nem piszkálhatom le a nyelvemmel. Hát mégis! Láttam a borítót. Tudtam, hogy "T" és hogy szúr, de semmi több. A kis Purple kalandjai Mórickával a tátongó űr tompa hangtalanságában.
Torkig az emlékezettel! Akkor rossz helyre fúrtam...Először csak szúrt. Aztán le.is.A mellkasomban szürcsögött és azt mondta:
"Szplurrrpf, Gene Krupa, szpluflbtty Frank, Frank Sinatra."
Úgyhogy most itt vagyok, itthon.
Ugyancsak félrevezető a verbális humor, az önirónia vagy a bántó megfogalmazások használata: a kutatások újra és újra kimutatják, hogy a nem-verbális kommunikáció, az arcjáték, a testtartás, a gesztusnyelv sokkal többet mond el a személyiségről, mint az, amit a másik ténylegesen mond.
Nnna,nee,tényleg?
Szép estét, Hilbert Kornél.
Hilbert Kornél nyugtázta és bepakolta ezt is a bőröndbe.
És hát cirkulál, mert, mint az tudvalevő, cirkulál a cirkuláció.
És miről is beszélek, mikor egy rosszul sikeredett nyelvtan dolgozat után feladtam másodszámú álmomat? Hát így hat a szar az emberi szervezetre? Esetleg így hat a szar az emberi lélekre.
Ma ilyen múmiás könyvet olvastam. És egy eszkimó jégmúmia annyira felzaklatta a tuósok lelki világát, hogy egyszerűen nem vizsgálták meg a maradványokat.
Azért, mert ez egy csecsemő múmiája, és Grönlandon meg is lehet nézni. Meg ebben a könyvben.
Nomeg persze olyan is létezik, hogy szüzek kriptája, és a falon szűzen eltávozott lányok mumifikálódott testét láthatjuk, a következő teremben pedig bírák, bankárok, ügyvédek, orvosok, gyógyszerészek, biológusok...tudósok múmiáit hasonlóképpen.
A harmadik, ami azért tényleg megdöbbentő, egy S. Bernadette nevű nő története.
S. Bernadettenek tizennyolcszor jelent meg Szűz Mária, harmadik találkozásuk alkalmával mutatott neki egy forrást, majd arra kérte, hogy utasítja a helybéli papot, hogy a forrásra egy templomot építtessen. Először nem hittek neki. Natürlich. Ezért kinok közt vallatták. És ő ugyanazt mondta el. Ott állt előtte Mária. Nos. A templom felépült, és sokak gyógyultak meg a forrás vizétől. S. Bernadette ezt követően apácának állt, mivelhogy annyira megrendítette az eseménysorozat. Később csonttuberkolózisban meghalt, testét az apácák a földbe temették. Halála után jóval az érsek boldoggá kívánta avatni S. Bernadettet, így feltárhatták a sírt. Ezt meg is tették, és itt jön a történet legfurcsább része. A nő teste olyan volt, mint amikor eltemették, mintha aludt volna, a holttest nem kezdett el rothadni, oszlani, semmi baja nem esett. A tudósok megvizsgálták, és az első vizsgálat során a bőre besötétedett, ezért viaszréteggel vonték be az arcát és a kezeit, majd még kétszer vizsgálták, és üvegkoporsában elhelyezték abban a templomban, amit látomási miatt építettek. Ma is bárki megtekeintheti Franciaországban.
Szó volt még a mocsári múmiákról.
A mocsarakban fellelhetőek olyan csersavak, amik a bőrt kicserzik. (ezt éjfélkor nem igazán tudom jobban megfogalmazni) És fényes lesz tőle, és merev. Észak-németországban találták a legtöbb mocsári múmiát.
A többi meg kép. Kép. Kép.
Majd megnézem mégegyszer ezt a könyvet.
Ennek különben már semmi köze sincs az egészhez. De lehet, hogy mire megint idejössz Budapestre, addigra el is felejtem a múmiákat, de nagyon érdekes volt, és erről neked is tudnod kell.
Szép estét, Hilbert Kornél.
Megjegyzés küldése