2007. november 4., vasárnap


Vannak olyanok, minthogy iszol. Vizet iszol.Csapvizet. Hideget. Iszol. Lemegy. És mi van? Semmi. Mégcsak a szomjadat sem oltotta. És túl hideg is lett egy idő után.
Ez éppen az előbb esett meg az életemben. Mekkora fordulatot jelent. Éppen akkorát, hogy elgondolkodtasson azon, hogy mennyire szabad szeretni az életet.
Nemtudom, hogy Isten mit gondol valójában, de legyen szép napja. Csak sejthetem, és elképzelhetem, hogy a dolgokat úgy találta ki, ahogyan a hideg víz azt az eszembe jutatta.
Mivan akkor, ha az életszeretetben is mértéket kell tartani. Tisztes húsz centit.
Tételezzük fel, hogy Erstmuttler Jeromos kispesti ágens imád élni. Eszébe sem jut a halál, és egészen pozitív, persze néha ő is meginog, és a szomorú filmektől ő is elszomorodik, ésha Juli néni a szomszédból elmeséli a világháborús élményeit, akkor együttérez, de mindenesetre szereti a karfiollevest. Tételezzük fel tehát, hogy egy gyönyörű csütörtök reggel kilép a kispesti kapuján a kispesti utcára, és átsétál a zebrán, a sarki zöldségesnél vesz egy paradicsomot, és egy előrcsomagolt euszabvány szerint készült szendvicset, hogy legyen mit ennie a nap folyamán, elindul a munkába, ésmég nincs késésben, egyszerűen be is ér, elvégzi a napi feladatatit, és megéhezik. előveszi a paradicsomot és a szendvicset, és elkezdi enni. Evés közben a Potatoes, tomatoes, gravy and peas című szám szól a fejében, amit tegnap hallott, és elfogyasztja az ételt. Aztán haza indul, haza is ér egészben, tévét néz este, fogat mos, fürdik, lefekszik, és péntek reggel nem kel föl az ágyából. Ilyen egyszerűen távozott el a mi Erstmuttler Jeromos barátunk. tiszteletbeli kispesti ágens.
Mennyire szomorú. Pedig Jeromos annyira szeretett élni. Hogy lehet, hogy mégis őt viszi el a kaszás éjjel? Miért nem az olyanokra vadászik, mint Kertecs Liliána, aki nem akar élni?
Kertecs Liliána életében a fordulópont, a trauma, a depresszió kezdete tizenhat éves korában következett be, amikor is a kettes villamos ablakából látta, hogy egy idős néni összeesik, és senki nem segít neki, és a következő megállónál leszállt, visszafutott, de a néni már meghalt, és jött a halottaskocsi, és lehangolódott, visszaszállt a villamosra, hazament, de a lakásuk ott a Petőfi hídnál felgyulladt, és az édesanyja regénye, amin dolgozott bennégett, és ma kellett volna leadnia, és nemtudo mégegyet írni, így semmi pénzük nem maradt, merthát azis bennégett, és azt sem tudják mihez kezdjenek, mert a biztosító nem fizet. Aztán anyuval együtt a maradék pénzükből megittak egy-egy kávét, és az aluljáróban éjszakáztak. (annyira sok mindennel folytathatnám, de inkább nem hagyom elhatalmasodni a fantáziámat, mert a végén a sok rossz dolog megtörténik valakivel) Másnap reggel Liliána úgy érezte, hogy nincs miért élnie, és ebből öt év alatt nem gyógyult ki. De az égnek se sikerül az öngilkosság, az orvosok folyton megmentik, vagy csak úgy szimplán túlél mindent.
Liliána minidg is olyan életre vágyott, mint Kalter Mano élete. Olyanra, amiben történik rossz is jó is, élvezhető, és reményteli, kicsit monotonnak tűnő ugyan, de szívének kedves. Kalter Mano szeret élni, amikor szeret, és kicsit nem akar élni, amikor valami nagy szarba keveredik, de aztán jól átgondolja, és belenyugszik, mert tudja, hogy akar élni. Az életszemlélete alapvetően pozitív, de pesszimista optimizmussal vegyül. Normálisan étkezik, és a villanyszámlája se túl magas. Nincs miért panaszkodjon.
És Isten Kalter Mano életének pont jókor fog véget vetni. Erstmuttler Jeromosénak is pont jókor vetett véget És Kertecs Liliánáénak is pont jókor fog. Mert ígyvan ez kitalálva.
Jeromos meghalt, mert nem titkolta, hogy mennyire jó ez a dolog, túl tökéletes volt az élete, Lilána még él, és száz évig is szenvedhet ezen a világon, mert gyűlöli, Mano meg leéli a nyolcvan évét, és boldogan befekszik a sírba.
Természetesen Isten nem így gondolkodik (szerencsére), mert akkor ráfoghatnánk, hogy szadista.
Tehát semmi sincs akkor, ha elképzeljük, hogy hogyan gondolkodik Isten, ésmég jó, hogy mi gondolkodunk, mert Mihalics megbeszéltük miezt, és az tényleg úgy történt, és ne vesd már a szememre a hibáimat, mert az önbizalom pontjaim kettőről minusz hatvannyolcra csökkennek.
Köszönöm, köszönöm.
Tartsuk hát a tisztes húsz centit az élhetőség mértékletességében.
(micsoda agyontekert mondat)

Bild: Liliána, Jeromos és Mano 1910 májusában.

12 megjegyzés:

Unknown írta...

Azéletbennincsmártöbbmókameghalunkminthanemvolna...

Egy falat kenyeret, mást nem kérek, csak vajat, mert valljuk be őszintén anélkül a selymes, lágy, napsütötten mállós, úgyszeretett réteg nélkül mit sem ér az egész...

Hogy nézne ki, ha folyton a képedbe kenném azokat az áldott erényeket! A végén még titokban vernéd a melled a tudat egyik kis zugának, mély liftaknájban, ugrándozva, mámoros örömmel a cseppnyi génekbe ívódott felsőbbrendűségtudat kikacsintására. Vagy elhinnéd, hogy tényleg csak valami nagy dologgal tudod megmenteni a világot, minthogy csupán beszélünk róla. Szörnyű volna. Mire egy barát, ha nem félt. A Másikat, Magát, meg a kettő közt, azt ami kell. Amit kell.
(Pedig most kéne smúzolni, még remélem megvannak füstös barátaid! Vagy már kaputt a három gráciának?)

Ó, amúgy így is RÁfoghatsz bármit, vagy kiveheted a popcornt a mikróból, meg szidhatod a politikusikat, meg az államot, meg Hugh Lauriet, hogy megcsalta a feleségét, ezért megy tönkre... a házassága és hogy ez mennyire szörnyű.
Mellesleg miért nem hívod néha másképp az Urat? Allah mélyhangrendűsége nem cseng olyan jól, mint Isten magasa? Például. Ne mondd, hogy saját vallásod szab ennek gátat, ennél téged sokkal kitekintőbbnek ismerlek, és XXI. századunk sem küldi rád a spanish incvisitiont.
Bár, igaz, hogy a monotonitásban is van jó.

A róka. írta...

Isten az Isten.
Nincs vita.
Csütörtök.

(jut eszembe)
Szerda ablakában csütörtök ül
és ordít csütörtökül.

Gondolom nem kell magyaráznom neked Mihalics.
És miattad diszkrimináltam a névtelen írogatókat, mertbár csak te írsz tumácsokat ide, aztért én megijedtem, hogy a névtelen nem te vagy, hanem valami titkosügynök.

Csepella Olivér, a pék írta...

hohó - csakhogy rácáfoljak mindenre:
az (élet)szeretetben nem érdemes távolságot tartani.
az önbizalomhiányból pláne gyakran következik felsőbbrendűségtudat.(ez amúgy fura)
és nem csak mihalics ír ide tumácsokat(mér tumács?).


párdonköszipá

A róka. írta...

Semmibaj.
Ezért is írtam azt, hogy Isten nem így gondolkodik, és énsem. Vagyis nemistudom. Csak úgy felvetődött.

A tumács pusztán annyi, hogy too much, csak E. I. egyszer használta ezt a szóösszetételt, és teljesen félreértettem, aztán valamilyen okból beírtam oda, csakhogy ne komment, vagy hozzászólások, meg hasonlók legyen ennek a neve.
Meg olyan jól hangzik.
(az előbb írhattam volna, hogy ...és ÉN teljesen félreértettem..., de nyomós érvem a küzdelmünk, tisztelt Mihalics.)

Visszatérve, Csepella Olivér, a pék úr, ezt honnan veszi? Szerintem az önbizalomhiány nagyon sok esetben kisebbségi komplexus érzéssel jár, persze a másik véglet lehet a felsőbbrendűségtudat. Az lehet, hogy jobb.
Nos, köszönjük, hogy tumácsolt, tegye meg máskor is.

Csepella Olivér, a pék írta...

értemén és nagyonis egyetértek önnel.
viszont
az önbizalom hiány édestestvére a kissebségi komplexus. és én arra gondoltam hogy a kissebségi komplexusból gyakran jön felsőbbrendűségtudat. merthogy nem egy vonalon működik az ember hanem egy rahedlin és gondoljon például arra, hogy az arogáns emberek vajon önbizalom hiányosak vagy önbizalomtúltengésesek-e.
vagy a kettő ugyanaz mert a lényeg hogy nem egyezik külső és belső nyomás és mi máshogy egyenlítünk mint ahogy helyes lenne?
vagy hagyjuk a francba?

A róka. írta...

Csak akkor hagyjuk, hamár túl bonyolult.
Majd megkérem Mihalicsot, hogy szóljon, ha felsőbbrendűségtudatot észlelne.
Csak. Nem tudhatjuk azt, hogy valójában ki igazán önbizalomhiányos, és ki teng túl belőle, mert lehet, hogy valaki önbizalomtúltengés tettetésével leplezi az önbizalomhiányát. És én nem vagyok gondolatolvasó titkosügynök, hogy megtudjam, hogy az ki, és ki nem. (vagycsak ezt mondom, de valójában igen.) Na?
Varrjuk rá a gombot.

Csepella Olivér, a pék írta...

nohát kérem. arról beszélek, hogy én úgy gondolom, hogy a kettő véglet együtt jár. mert miért van valakinek önbizalom túltengése.
miért gerjeszti valaki magában az énképet nagyobbra ha nem azért, mert nincs magával megelégedve.

vagy hogy próbálja valaki máshogy helyrehozni a hiányos önértékelést?

kegyed hogy próbálná (ha ugyan tényleg volnának eféle bajai) - de ez már gusztustalanul indiszkrét dolog, ezért száz éve még kardélre hánytak volna, nem kell válaszolnia.

és mondjuk az említett példához mit szól kérem kedves QA, hogy mit gondol egy arogáns ember viselkedése mögött mi állhat?

Csepella Olivér, a pék írta...

párdon, eszembe jutott még ez is. hogy mi van ha úgy történik ez, hogy az ember teszemazt úgyérzi hogy őt nem szeretik vagy kevesebbre tartják társai. itt van az önbizalomhiány ugye. namost az információ, hogy ő kevesebb mint mások (elvileg) kívülről érkezett (és egyébként is), a pozitív visszajelzést várja az illető az énkép megerősítéséhez. ezért kezdi el azt mutatni, hogy ő frincesfrancos nagykutya, ő tőle tessék megijedni satöbbi, hogy a sugárzott képet visszaverve megbizonyosodhasson abban, hogy ő valóban egy frincesfrancos nagykutya.
hát így működHET ez a kettősség. vagyis a belső hiányra jön a külső túltengés. ez így hogy tetszik?
(bár azérT már én is érzem hogy tumács a tumács)

A róka. írta...

Őszintén szólva. Meg sem próbálom kigondolni, hogy mi állhat a háttérben. Az arogancia falábú.
De azmeg biztos igaz, a pszichológusok is ezt mondják. Különbenmeg mindenki tudja, csak senki nem mondja.

Csepella Olivér, a pék írta...

akkorjó

Unknown írta...

Akkor most nézzük meg másképp. MOndjuk egy példán át, más szemszögből.

Az emberi agy nagyagyi részét a felső hosszanti hasadék jobb és bal féltekére osztja.
Mindkét agyfélteke hasonló funkcionális lehetőséggel rendelkezik, hasonló idegsejtekből, neuronokból áll. A jobbkezes emberek bal agyféltekéje dominál a másik felett, a balkezeseknél ez általában fordítva van. bal lábbal kelt fel, balfácán, balsors, balszerencse
Az újszülöttek agyában még nincs uralkodó, domináns agyfélteke. Kezdetben mindkét kezével nyúl a tárgyak felé. A kéz manipulatív tevékenysége sajátos kapcsolatot alakít ki a kibontakozó gyermek és a környezet között. félnótás, félreismert, félrevezető,féligazság
A kart a szem vezérli. A csecsemő egyszerre csak egy tárgyra figyelhet, egy időben csak egy dologgal foglalkozhat, csak ennek megtapasztalását vésheti be agyába. A kéz feladata, hogy a sok dologból kiemeljen egyet azok közül, amelyekre a szem és a figyelem irányul. A szem és a kéz együttműködése közvetlen érzékeléshez, tapasztaláshoz segíti a csecsemőt, akinek személyisége (öntudata) is a tárgyaktól, környezettől való elhatárolódás nyomán alakul ki.
KÉTSÉGES ÁTALÁNOS VISZONY FELÁLLÍTÁSA A GÉNEK ÉS A KÖRNYEZET BEFOLYÁSÁNAK ARÁNYA KÖZÖTT.
Egyes megfigyelések azt igazolják, hogy az emberszabású majmok kétkezesek, egyaránt jól használják karjukat, kezüket. Számukra létkérdés, hogy a fák ágai között biztonsággal haladhassanak; az egyik kéz gyengesége, sutasága BIZONYTALANNÁ TEHETNÉ mozgásukat. Az ő életükben a külső világból elvonatkoztatott fogalmi világnak NINCS OLYAN nagy JELENTŐSÉGE, mint az embereknél.
Tárgyhasználatuk, kommunikációjuk kezdetleges.
Pszichés sérülés veszélye nélkül jobb, vagy balkezessé nevelhetők.
A majmok igen.
Az egyik kéz dominanciájának első megnyilvánulása összefügg a beszéd kialakulásával, a kisgyerekek általában kétéves korukban kezdenek el beszélni, ugyanekkorra válik jellegzetessé kézhasználatuk is. Óvodában az ötéves gyerekeknél már kezdik tudatosítani az oldalak elnevezését, a jobb, illetve a bal kéz megkülönböztetését. Vannak gyerekek, akik még nyolcéves korukban is összekeverik jobb kezüket a ballal. Ez is bizonyítja, hogy a jobb és bal irányok képzete csak hosszú fejlődési folyamat eredményeként alakul ki.
A jobbkezes embereknél a bal agyfélteke felelős a beszédért is. Másik agyféltekéjük anatómiailag azonos, ám néma.
A balkezes emberek esetében a beszédközpont általában a jobb agyféltekében van, de előfordulnak kivételek is. Ugyanígy előfordulhat az is - annak ellenére -, hogy bal kezük az ügyesebb, bal agyféltekéjük a domináns. A balkezes emberek sokkal könnyebben válnak kétkezessé, mint jobbkezes társaik.
A kisebbségben lévők igyekeznek hasonulni a többséghez, a ceruzát abba a kezükbe szeretnék fogni, mint a többiek. De önfeledt játékkor, vagy fogmosáskor már domináns kezüket használják. Iskolában a balkezes gyermeket a pad bal szélére, vagy másik balkezes gyerek mellé célszerű ültetni. A születésénél fogva balkezes gyermek balkezesként egészséges. A kényszeres átszoktatáskor a domináns agyféltekét kevésbé foglalkoztatják, gyengítik, a másik agyféltekét munkára késztetik, fejlesztik, erősítik. Mindez kimerültséget, érzelmi és beszédzavarokat okozhat, sérül a gyermek térérzékelő képessége, fokozódik agresszivitása, sérül a személyisége, csökken az önbizalma.

Judit nem akart átülni...8 éven át...Szerettem.Hagytam. Nem tudtam igazán dönteni a bal jobb vagy a jobb...Még olyan fiatal voltam, csak élni akartam...
Utólag kiderült, én jobban szerettem. Persze ez már lényegtelen.

Nem tudom mai napig sem, hogy Alcestenek hívsz-e, ha kimondom: "Ostoba.", mert igen, kimondom és úgy kimondanám még! Ez mindenképpen túltengés.
Vagy legyek Tonio... és nézzem el Hansnak és ne érezzem úgy, bánt, hogy megérti és én mégsem érzem EZT. Ez pedig hiány lenne? Nem, ez már más.

Még jó, hogy vicces, ami eredménytelen. :)

Unknown írta...

Vagy...

Belezzünk csak, mint dúdolgató patológusok! A fogalmak lelkével ki törődik? ... Szegény önbizoalom, hát hová tegye most magát?

Pardon, Pék Úr, az utolsó előtti bejegyzése igen helytálló, de nem, nem feltétlenül működik úgy a kettősség. MIt szól ahhoz, csak képzeljük el, hogy létezhet született ellentmondásosság. Tételezzük fel, hogy egy szerncsétlen félnótás mindent megkap az élettől, ami csak kell, sőt, még annál is többet, ha ez lehetséges és közönséges vagy sem, de valóban ez maga a tökély. És ez a barom, emberi ostobaságából következően nem képes feldolgozni a határtalanságot, amit felfedezett ugyan, de ezáltal korlátokat jelölni magának kényszerül. Különben beleőrülne a küszöbön ácsorgásba.Hogy hol ér véget ő és hol kezdődik a rajta kívül (ezennel az "önzés", az "ego" és a "világ" fogalmát azonnal a légbe fújhatjuk, hadd szálljanak)Aztán persze a kis barátunk azon kapja magát, hogy pofáncsapja az ajtó. Hát prsze, aki a küszöbön álldogál...Mit vár?
Ha 2 irányról beszélünk: igen, ott a külvilág (már ha tudnánk tisztázni mi számít minek) és így ott a benyomás is, aminek következménye az egyén asszociációs-, valkamint absztrahálási készségétől, szellemi és értelmi szintjétől, racionalitásától blabla bla etc. függ... Persze...
Ha emberkénk nem több, mint maga. Márpedig nem. Magába zártan, csak magából indulhat ki, más nincs. Tehát más nem lehet hibás. Hibáztatni, magyarázkodni, érvelni lehet, de ő pontosan tudja, tisztában van vele, hogy csak önmaga előtt válik nevetségessé ezzel. Azaz minden odabent dől el. Főleg, ha hisz benne, hogy az "odakintre" is ez az ősi törvény vonatkozik. Persze, ha maga dönt mindenről, felmerül hovatartozásának kérdése, hogy mégis milyen magaslatokba helyezi magát ilyen hatalommal. Felbukkanannak a zaklatók, "A kérdések": alázat, erkölcs, a jó --> konklúzió=frusztráció, ami ó, bingó! Hát, elbizonytalanító...
Eme drága csekélyke önértékelése a felismert határtalanságból fakad. Tesz arra a domináns dögre, aki külső efektusnak hívja magát(Nem csoda, már az első pillanatban úgy imponál, ahogy nyujtja a kacsóját, hogy csókold és bemutatkozik. Persze, hogy megrázod a kezét. Miután tüsszentettél zsebkendő hiányában máshová...)de kis illetőnk mindig is azt mondta neki: "Bocs, ez az én ingyen mozim." Bizonyítani tud? Nem. Magának sem? Nem igazán. Csak ingadozik. Partszél van. Vagy peron. És hullámzás. Kikezdi, szétáztatja bőrt a talpán. És mégis szereti ezt valahol. Lelki mazohista? Ugyanmár, nézd, hogy nevet! Így gyengül, így rendül meg a...Biz a lom meg közben ellepi! És Ön biz almán sem talál féregrágta lukat, mint annak az embernek kételyütötte foltjai öntudatán! A Bájos Önmarcangoló, ejyne, vajúdik miközben nevet.És nem fordítva? Hallott már ilyet? Bolond, csak szemének és kezének ad feltétlen hitelt és mégsem tud válaszolni, ha kérdik. "Mi van?"
Nos, félig talán üres...Nem. Inkább teli? Túltengés? Hiány? Önbizalom? "Semmi, semmi sincs." Tulajdonképpen csak nem is tudja. Mi van? Vele mostanság. Szombat. Még mindig szombat van.
De kérdezzék csak újra, kérem! Majd csak megtanul dönteni. Idővel talán beszélni is. És emlékezni is fog. Szeretne. A félnótás talán mégis elfogadja a külső befolyást?

Maga meg Mózes,látja, nem túl bonyolult. És hogy szólok-e ha észlelem, majd meglátjuk...

És a Parkinson-kóros építi újra kártyavárát. Bárhogy is, ez szép.

Aztán csak elküldi üzenetét, megmelegíti a kihűlt teát és elfelejti az egészet, mert megnyugtatja, hogy mások szerint ez sokkal egyszerűbb...
Maradjunk az "akkor jó"-nál.