2008. július 18., péntek

Ha nem tudnám, hogy nyár van, el sem hinném, és azt sem, hogy már Csillebérc is elköszönt, csak tudnám, miért. Megmagyarázhatatlan. Most enyhén busongva nézhetünk ki gyengébb pillanatainkban az ablakon, esetleg ekkor titokban a hajunk kritikus állapotára is felfigyelhetünk, de azmeg ponthogy jól illik a depresszív közegbe.
Most ismét várhatunk egy évet, illetőleg egy hónapot a beígért Bulgáriáig. Már öt napja annak, hogy vége, minden nap csoporttalálkozókkal telik el, meg miegymás, és őszintén szólva szeretnék egymagamban bicklizni a puszta közepén, de még ezt sem tehetem meg, ugyanis idegenek élik mindennapjaikat szétdarabolt lakásunkban, ami már úgy hiányzik. Jobb szeretnék a saját ágyamban nem aludni éjszakánként rendesen, mint egy matracon, ami mégcsak nem is felfújható, hanem szivacsosszerekezetű.

Összefoglalva ezek a problémának sem nevezhető semmiségek, amelyek listáját tágíthatnánk széltében, hosszában, és amik további életemre hosszútávon,és nagyvonalakban abszolúte nincsenek hatással (bár ki tudja), egy kicsit lehangolnak.

Ez van, srácok.

Nincsenek megjegyzések: