2009. szeptember 30., szerda

Annyira már nem is volt furcsa, ha kést vágtak belé, és forgatták, forgatták, mindegy mi, betegség, vagy szerelem. Hát kell e kettő énnekem? Kérdezte magától a saját mindennapjainak legnagyobb hőse, Kalter Mano.
Jobban belegondolt költői kérdésébe, és igen. Rájött, hogy, habár jelenleg mindkettő szarnak tűnik, azért kell. Hiszen, ami nem öl meg, az csak erősít...
A reggel átlagosan indult, attól az aprócska ténytől eltekintve, hogy Mano nem érezte az idő súlyát a vállain. Öt perccel tovább aludt, pedig sosem teszi, és abban az öt percben még szépet is álmodott, többet pihent, mint egy hét alatt, az alatt a varázslatos, mélykék öt perc alatt, az ezt követő ébrenléte a nap teljes egészére értve pedig csak talpon állás volt, berögződött, mechanikus mozdulatsorokkal valószerűbbé téve a kötelezően végrehajtandó nappali műszakot. Az az öt perc. Mindent megváltoztatott. néha történnek ilyesmik az emberrel. Amikor elég egy kevéske idő, hogy teljesen átértékelje az életét, egy apró történés, egy kis semmiség. Tényleg az volt. Csak egy kis ráadás a hófehér ágynemű között.
Ezen a napon Mano csak énekelgetett, jókedvű volt, nem olyan életunt, és beteges, mint egyébként, táncolva csinálta a reggeli teáját, beszélt az égő cigarettához, érdeklődéssel hallgatta a rádiót, átérezte az utána következő popsláger rózsaszín mélységeit, és elismerően bólogatott, hogy ahha, igaza van ezeknek azért, minek ide több szöveg - close your eyes, kiss me, baby, summer, love, szeretet és kész - nem felejtett el semmit, amt nem kellett volna, érdekes módon a Bese is jól ébredt ma reggel, nem rúgta ki, pedig ez lett volna várható általános vérmérsékletéből adódóan, mivelhogy Mano késett, méghozzá nem is kicsit, dehát, hol az idő? Szabadnapos, reggel megénekelték a rádióban, hogy "It's a beautiful day"A kifőzdében ebédkor éppen hagymás sajtleves volt terítéken, és ha hiszitek, ha nem, Mano már hetek óta vágyott egy jókis hagymás sajtlevesre cipóban, hogy minden tökéletes legyen, délután összefutott Julcsával, aki csábosan kacsintgatott rá, ami, na kinek nem esne jól...Még a kedvenc borsos szalámijából is volt a boltban, pedig este hét felé már minidg elfogy, mert a szomszéd házban lakó brazil cserediáknak is az a kedvence, csak ő mindig többet vesza kelleténél, de ó, Manoban már megnyílt a mennyek kapuja is, kezdett benne körvonalazódni, hogy ez tényleg egy jó kis nap, ami jobb már nem is lehetne, bár mind ilyen lenne. Hazaért, kenyeret vágott, rátette a szalámit, beleharapott, de akkor csörgött az óra...
Jó kis öt perc volt ez csodaországban. Kár, hogy a kés rozsdás volt...

3 megjegyzés:

nóri írta...

ezdejó

Yashwant írta...

hát. nem jó, de ez van.

De már nem. Csak vicces minden, =D
Ugye?

nóri írta...

:D jam. igen.
és majd megint mondok valamit, egy mondatot.
egy ijesztő dolgot!