Olyan furcsa dolog tudatlannak lenni. Elvégzel egy általános, egy középiskolát, egy egyetemet, sőt kettőt is, mert miért ne? És mégis... Semmit sem tudsz a világról.
Kalter Mano sem érezte magát másképp az ősz első hidegebb napjának éjszakáján. Csak ült a fotelban, és érezte, hogy nem érez semmit. És tudta, hogy nem tud semmit. Ez az érzés akarata ellenére is kétségbe ejtette a testének minden üresedő szegletét. Az nem lehet, hogy eddigi élete során semmitse tanult volna meg az életről. Arra gondolt, hogy most talán azt érzi, hogy mennyire hideg is. Mennyire nem képes rá, hogy igazán érezzen.
Pedig jó lenne. Jó lenne, ha mások is tudnák. de kimutatni. Képtelenség. Hát erre nem tanított meg az a sok kurva iskola. És most, hogymár fontos lenne számára... Mindegy is.
Csak a Magány a társa nagy társas magányában.

szociopata senkinek érzi magát, s miközben elmereng, a Kánya keresi telefonon, holnap reggel riportot kell készítenie. Már megint kezdődik elölről.