Már sokadjára hallgatom a Balatoni nyár című Kft számot, amit nagyon szeretek, és egyszerűen értetlenül telnek a percek.
Olyannyira túl van bonyolítva minden, hogy már nem is érdekel igazán, mi történik. Eléldegélek a saját kis bolygómon. De mégis zavarnak a külső dolgok, mert bolygatják az atmoszférámat.
Nem tudom, miféle dolgok esnek meg, nem fogom fel úgy igazán, de ezek az emberi érzések valamelyest érthetetlenek számomra. Sosem értem, hogy miért kell így lennie.
Miért nem tudunk kizárni olyan dolgokat az életünkből, amikre gyakorlatilag semmi szükségünk.
Legalábbis nekem nincs. Harag. Mondjuk a harag. Az csak egy pillanat, de felfoghatatlan, hogy valaki tartja. hogy lehetnek képtelenek az emberek a megbocsájtásra? Én nem tudok igazán haragudni. Úgyis eszembe jut, hogy ha van harag, akkor szerethetem is azt az embert. És inkább szeretem, és nem kínzom, és nem kínzom magamat sem.
De ha valaki rám haragszik, rettegek. Olyankor minden nap egy feszültség. És habár lehet, hogy tisztában vagyok a haragot kiváltó tettem súlyával, mégsem értem, miért történnek ilyen módon a dolgok.

És a végére.

Nem is tudok semmi értelmeset kihozni ebből, csak kurkuma illatát érzem az agyamból, és kicsit fáj, hogy ébren vagyok.