Bevallom (amelyik mondat ezzel a szóval kezdődik, annak a vége, sőt a szó utáni folytatása is csak valami celebszerencsételnség lehet az értelmet nem ismerő fajtából, és éppen ezért kezdem ezzel a szóval a mondatomat.) mostanság a napjaim (bár meglehet, hogy a kialakuló depresszív légkört csak a szintén kialakuló időjárás alakítja ki lassacskán) eseménytelenek. És unalmasnak is mondhatók. A mindennapjaimban nem történnek izgalmas és érdekes dolgok.

Mások számára.

(ú, mennyire pozitív)

Ma például (csakhogy szokásomhoz híven, kivételesen logikátlanul, rendkívül paradox módon ellentmondjak önmagamnak) a Jenőben voltunk. (merthogy ez egy esemény, csak annyira nem nagy, mint amennyire az amerikai filmekben minden más az) Itt persze megtörtént azoknak a bizonyos nosztalgikus történeteknek az elmesélése, de én nem tudtam olyanokat mondani. Még kitalálni se volt erőm, meg "habitus"-om se, ígyhát inkább ültem a fűben, és ollóval vágtam a füvet. (ha valakinek hasonlóképpen sok ideje van, mint nekem, az elmehet oda, és megkeresheti a remekművemet, mert a kezem nyomát vágtam a fűbe) És akkor azért egy kissé elgondolkodtatott a dolog, hogy ugyen én miért nem tudok konkrét dolgokról beszélni, meg mesélni, és írni se, és miért csak a kósza gondoltatimat írogatom le még kószábban. (és miért a tanórákon) Meg amikor azt gondolom, hogy na igen, most valami érdemlegessel állhatok elő másnap reggel, meg a nap folyamán, hogy azért mégse legyen csend, mint ma az ebédlőben (mert a császármorzsa finom volt), akkor kiderül, hogy az az érdemleges dolog kevésbé érdemleges, mint akárki más tegnapelőttről előszedett története. Tehát inkább hagyoma sajátomat, és meghallgatom a többiekét. Aztán jöhet a véleménynyilvánítás, attól függően, hogy a dolog jó vagy rossz e. És akkor válogathatunk a különféle szavak és kifejezések színes tárlatából. Például a Jajj, dejó! vagy a Basszus. esetleg az A szemét állat! kifejezések jól megállják a helyüket. ehhez társul az arckifejezés.
Tételezzük fel, hogy Prisztrungler Baltazár nagynénjének szeretett macskája tegnap elhunyt, és ezt elmeséli neked, és te ezt követően kellemes mosollyal az arcodon közlöd, hogy "Szegény állat" vagy "Nyugodjék békében!", akkor Baltazár azt feleli, "Ne nevess, ez nem vicces! Amália néninek ez volt a kedvenc macskája." és azt követően az ő szája sem húzódik mosolyra, akkor vélhetően nem esett neki jól a mosolygásod. Ellenben, (bár a dolog, tényleg nem mosolyogni való) ha Baltazár is mosolyogni kezd, akkor minden bizonnyal semmi baj.
Persze nem árt, hogyha, amennyiben a dolog hidegen hagy, eljátsszuk a teljes figyelmet, és átszellemültséget. Hameg érdekel (éshát miértne érdekelne) akkor semmi gond, az egész jön magától.
Bár...azt hiszem az ilyesmit mindenki tudja magától is, csak mindenki titkolja azt, hogyha valamit magasról leszar. (vagy nem)

Tehát az életem mások szemében eseménytelennek, sőt reménytelennek tűnhet. Én szeretek élni. És a világ persze nem tökéletes, de így tökéletes.
Aki éhezik, az biztosan enni akar, aki fázik, azmeg meleget. De nekem azthiszem egyiktől sem kell tartanom. Ígyhát azok, akik tartanak tőle utálhatnak. Talán joggal is. De szerintem úgy volna a fer, hogyha az, akinek van, az ad annak, akinek nincs. (vagyis nekem édsanyám ezt mondta, énmeg szerintem az ő gyereke vagyok) És szerintem jó, ha süt a nap, meg az is, hogyha esik a hó (bármár esne) meg a matekdoga egyes is jó. Csak éppen elkeserítő, de azért jó, mert legalább kesereghet valamin az ember. És mostanság, a nagy eseménytelenség közepette egyszer voltam bánatos úgy istenigazából, akkor egy órát vett igénybe, hogy hazamenjek kápmegyerre gyalog, és milyen jót tett. (figyelmébe ajánlom minden bánattal küzdő embernek, hogy gyalogoljon haza) Merthát, megoldás az öngyilkosság? Talán három éve azt gondoltam volna, hogy persze, dehát márcsak a verseny kedvéért is a mennybe jutok Mihalics. Ha valaki közölné velem, hogy öngyilkos akar lenni, talán az előbb leírtakat felmelegetve úgy tennék, mint Baltazár barátunk beszélgetőtársa (te) és bújkűló mosollyal az arcomon azt mondanám "Ne tedd!" vagyhogy "Gondold át mégegyszer!" vagy "Ugyan miért?"
Igaz, ezzel egyáltalán nem tolerálom a belső érzéseit, és talán méginkább összetöröm a lelkét, hiszen egy kacajjal kettéhasítom az öngyilkosságról dédelgetett gyönyörű rémálmait, dehát...

Nem mindenki úgy gondolkodik, mint én.
Éshogy ez megint mennyire jó. És általánosan feszegetett kultúrbeképzelt és egyben proletár téma is, hogy a világ mennyire színes, és mindenki mennyire más. (pedig milyen sokszor hangzik a "a ti tökre ugyanolyanok vagytok" mondat...) Deezmár új négyszöget érdemel.

(biztosan nem erről írok majd legközelebb.)

Bild: Leon Bakst. Egyedül ül, de mosolyog. (mert arra van a festő)



A habitus kifejezést Viktor Irén biztosította a szöveg számára.